A magyarok nemzeti ünnepén a bukaresti Libertatea napilap terjedelmes beszélgetést közölt Markó Bélával, aki „a magyar kisebbség jogaiért folytatott harc legnehezebb időszakában volt az RMDSZ elnöke”. Az interjú címe: Március 15., a magyarok napja háború idején: Markó Béla Orbán Viktort és Klaus Iohannist bírálja. Oroszország agressziója, amelyet „egyetlen ember döntött el” azt bizonyítja, hogy „az alternatíva nagyon durvává és veszélyessé vált”.
„Mi történt volna, ha nem léptünk volna be a NATO-ba vagy az EU-ba?” Az interjúból az is kiderül, hogy az elmúlt évszázad legjelentősebb romániai magyar politikusa miért örvend tiszteletnek a románok körében.
A riporter, Ciprian Ranghel rövid kiemelésekkel indít:
Észrevétel: „Újjászületett a politikailag is támogatott ultranacionalizmus, nem csak Romániában, de Magyarországon is.”
Kiábrándulás: „Az USR populista reretorikája.”
Klaus Iohannis: „Nem sikerült megfelelnie a várakozásoknak.”
Tények: Sem Románia, sem Magyarország nem elég erős ahhoz, hogy egyedül boldoguljon. „Ha nem mondják meg nekünk Washingtonból és Brüsszelből, hogy mi a helyzet, Akkor megmondják Moszkvából.”
A megoldás: „Habozás nélkül állítom, hogy mindnyájunknak azt a mintát kell követnünk, amely szerint nekünk is szavunk van. Az Európai Unióban is van szavunk, van egy szavazatunk is, amely olykor döntő lehet.”
A legnagyobb veszély: „A rossz kormányzás.”
A riporter rég ismerheti interjúalanyát, már a bevezetőben megállapítja: „Markó Béla nem változott. Hetvenévesen, visszavonulva a politikából ugyanaz a körültekintő, figyelmes fellépés, felesleges kilók és szavak nélkül. Valami azonban bántja, és ezt nem leplezi. Amikor a múlt héten az általa vezetett Kós Károly Alapítvány székhelyén, Marosvásárhelyen fogadott, az ukrajnai háború hatása alatt állt. Tapasztalt politikusként részt vett az összes nehéz harcban, amelyet a magyar közösség Romániában 1989 után a jogaiért folytatott. De a háború, az más. A háború az, amitől igazából félnünk kell.”
Az alábbiakban íme az interjú néhány fontosabb kérdés-válasza. A fordítás elkerülhetetlen elégtelenségével – Markó Béla magyarul szinte biztosan nem így fogalmazott volna…
– Milyen lesz március 15-e, a magyar nemzeti ünnep ezekben a pillanatokban, amikor az orosz hadsereg Ukrajnát bombázza, s a határokat menekültek ostromolják?
– Mindnyájan feszültek vagyunk az ukrajnai háború miatt. Szörnyű, amit a tévében látunk. Emiatt valószínűleg a március 15-i ünnepségek sem lesznek olyan oldottak, mint az előző években. Ugyanakkor ma már természetes Romániában is, hogy megünnepeljük március 15-ét. Remélem, hogy nem jönnek elő az 1990-es évek vitái.
– Visszaállítja az ukrajnai konfliktus az óránkat? Előássa a problémáinkat, amelyeket már meghaladottnak tekintettünk Romániában?
– Nem hiszem, hogy megjósolhatnánk, mi történik ez után a háború után. Amely nem nálunk, de a közvetlen szomszédságunkban folyik, és mindnyájunkat érint. Kifejezhetem a reményemet, hogy – mégis – megerősíti az európai szolidaritást, elfojtja a felfokozott nacionalizmust, de nem jelenthetem ki, hogy így is lesz. Nagyon kell vigyáznunk. Romániában kezdettől fogva voltak ultranacionalista alakulatok, utána egy ideig szinte eltűntek, ma pedig ismét tapasztalható ilyen irányzat – az AUR révén a parlamentben is -, amelyet bizonyos fokig a közvélemény is támogat. De Európának ezen a részén más országokban, Magyarországon és Lengyelországban is megjelentek hasonló törekvések.
– A Libertateanak adott interjújában egy szlovák újságíró felhívta rá a figyelmet, hogy valahányszor évfordulója van a Trianoni Békeszerződésnek, a magyar nacionalisták megismétlik, hogy az nem volt egy igazságos megállapodás, és hogy vissza kellene állítani Magyarország régi határait. Mi erről a véleménye?
– Sem Szlovákiában, sem Romániában nem kellene ilyesmitől tartani. Nem hiszem, hogy ebben az övezetben felmerül a határmódosítás, a területi hovatartozás kérdése. Az EU, a NATO tagjai vagyunk. Amitől félnünk kell, ami mindnyájunk számára rossz lenne, függetlenül attól, hogyan látjuk a világot, a történelmet, az a háború. Sajnos ez most a mi közös témánk. Ismétlem, az aggodalom a határok megváltoztatásától az Európai Unión belül indokolatlan, de szerencsétlen következményei lehetnek: felfokozza a nacionalizmust és akadályozza az interetnikus kapcsolatok problémáinak megoldását.
– Milyen eszmények álltak az RMDSZ megalakításának alapjánál 1989-ben?
– Az egyenlőség, a méltányosság, a magyar nyelvű oktatáshoz és az anyanyelv használatához való jog eszménye a közéletben – nem az egész országban, hanem ott, ahol jelentős a magyarok létszáma. És a döntési jogé a helyi közösségek számára, amely egyébként az ország területén mindenkit megillet. Mindig úgy gondoltam, hogy ha a magyaroknak megvan a joguk a nyelvüket nyilvánosan használni, ez nem azt jelenti, hogy a románoktól bármilyen jogot elvesznek. Történelmünk sokszor hozott konfliktuális helyzeteket románok és magyarok között, és nem egyformán látjuk a történelem fontos eseményeit. Az 1848-1849-es mozzanatot is másképpen ítéljük meg. Sosem voltak illúzióim, hogy nagyon gyorsan eljutunk ezeknek a vitatott helyzeteknek a közös, azonos értelmezéséhez. Az a fontos, hogy fogadjuk el egymás jogát arra, hogy másképp lássuk a történelmet.
– Úgy gondolja, történt azóta lényeges előrehaladás?
– Bizonyos területeken igen. Például 1996 végén az RMDSZ kormányra lépett a CDR-vel és a Demokrata Párttal. Véleményem szerint történelmi döntés volt. Nem volt előzménye annak, hogy a romániai magyarok valamely szervezete kormányra kerüljön és vállalja nemcsak az etnikai jogokért folytatott harcot, hanem a hozzájárulást is az ország minden fontos problémájának a megoldásához, Konstancától Szatmárig. 1997 tavaszán fontos fordulat következett be. Egy hosszú beszélgetés nyomán az akkori miniszterelnökkel, Victor Ciorbea beleegyezett, hogy üzenetet küldjön a március 15-ét ünneplő magyaroknak. Nekünk akkor sikerült – nem csak ezzel a jelképes gesztussal – bizonyítanunk, hogy párbeszéd és együttműködés útján megoldhatók az együttélés fontos kérdései.
– Hogyan folytatódott mindez a PSD 2000-es hatalomrajutása után?
– Elmondhatjuk, hogy az az időszak volt a leggyümölcsözőbb a kisebbségi jogok szempontjából. A NATO-ba való belépésünk előtti és az EU-csatlakozást előkészítő időszak periódusa volt. 2004-ben beléptünk a NATO-ba, 2007-ben beléptünk az Európai Unióba, az RMDSZ pedig támogatta ezeket az európai és euroatlanti integrációs erőfeszítéseket. Látva mindazt, ami most körülöttünk történik, feltehetjük a kérdést: mi történt volna, ha nem lépünk be a NATO-ba vagy az EU-ba? Vagy ha megakadályoztuk volna ezt a folyamatot. Ugyanis felmerült, hogy az integrációs törekvéseket támogassuk-e, mielőtt teljesülnének bizonyos követeléseink. De hamar arra a következtetésre jutottunk, hogy igen, mert közös érdekről van szó.
– Milyen követeléseik?
– Hogy biztosítsanak a kisebbségeknek minden jogot, beleértve az autonómiát is a NATO- és az EU-csatlakozás előtt. Végül is törvényes jogokról volt szó, olyanokról, amelyek máshol is léteztek, de amelyek hosszabb idő alatt valósulhatnak meg.
– Autonómia, olyan téma, amelyik Bukarestben számos vitát váltott ki.
– Azt hiszem, egyesek számára ma sem világos, mit jelent az autonómia. Például mi sosem beszéltünk Erdély autonómiájáról. Erdélyben a románok nagy többségben vannak. Ha Románián belül Erdélyben egy más szervezési formáról lenne szó, a román többségnek abban döntő szava kellene hogy legyen. Számunkra elsősorban kulturális autonómiáról lett volna szó. Ami azt jelenti, hogy ezek a jogok nem területhez kötöttek, hanem elsősorban saját iskolákhoz, amelyeket az illető kisebbség adminisztrál – természetesen az alkotmánynak és a törvényes előírásoknak megfelelően. A kulturális intézményekkel ugyanígy. Azokban az övezetekben pedig, ahol a magyarok élnek tömbben, többségben, és itt a Székelyföldről van szó, adminisztratív autonómiára gondolunk. Tehát nem politikai autonómiára. Vagyis a helyi autonómia mellett – amelynek minél szélesebb körűnek kellene lennie az egész országban – ezeknek a területeknek bizonyos speciális jogaik lennének, hagyományaiknak, történelmüknek megfelelően. És az ilyen autonómia nem szakítaná ki őket az ország testéből, ahogy mondják.
– Milyen intézkedések tehetnék ma jobbá a magyarok életét Romániában?
– Elsősorban olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek az ország összes állampolgárának az életét jobbá tennék. Az utóbbi időben lelassult, egyes területeken le is állt a kisebbségi jogok kiszélesítésének vagy alkalmazásának a folyamata. Általában, ki kellene bővíteni a helyi autonómiát Romániában, vagyis nem csak a magyarlakta vidékeken. Másfelől, véleményem szerint, a nagy gond a demokratikus építkezés leállása, zavara. Módosítani kellene az alkotmányt.
– Milyen értelemben?
– Egyesek szerint az Alkotmányunk félelnöki rendszert tételez. Nem, szerintem parlamenti köztársaság vagyunk, de több homályos alkotmánybírósági rendelkezéssel. (…) Elég nagy hibát követtünk el 2003-ban, amikor az Alkotmány módosításakor elfogadtuk a sürgősségi kormányrendeletek lehetőségét. Alkotmánymódosításra azért lenne szükség, hogy világossá tegyük, milyen rendszer van Romániában. Én is a parlamenti köztársaságot választanám. Különösen ha körülnézünk, s látjuk, mik történnek. Egyetlen ember döntései tartanak félelemben. De hát ez hogy lehetséges!? Oroszországra gondolok. Ha jól értem, egyetlen ember, Oroszország elnöke indította el ezt a háborút. És továbbra is minden egyetlen ember döntéseitől függ. Akárkiről legyen szó, nem fogadhatom el olyan rendszerek létét, ahol egyetlen embernek ilyen mértéktelen hatalma van. Különösen ha a mandátumainak a száma nem is korlátozott, ahogy azt Oroszországban látjuk.
– Hogyan értékeli Magyarország és Románia kapcsolatait?
– Ezek a kapcsolatok ma gyengék. Sokkal szorosabb kapcsolatokat és állandó párbeszédet szeretnék. A kétezres években voltak azok a közös kormányülések. Három vagy négy, valamennyi a Tariceanu-kormány idején. Nagyon pozitív tapasztalatot jelentettek. Ma a kapcsolatok sporadikusak, esetlegesek.
– Hogyan jutottunk ide?
– Úgy, hogy ezek az országok nem jöttek rá, hogy túl azon, ami Brüsszelben és Nyugaton történik, nekünk vannak külön közös érdekeink és közös lehetőségeink. Gondolok például a gazdasági meg az energetikai együttműködésre. Most a térségünkben háború van, ez természetesen mindnyájunkat elborzaszt. Remélem, hogy ha ezen sikerül túl lenni, felébredünk.
– Amikor azt mondja, hogy felébredünk, április 3-ára is gondol, a magyarországi választásokra? Tekintve, hogy Orbán Brüsszel politikájának egyik fő kritikusa…
– A felmérések azt mutatják, hogy a választás kimenetele nyitott. Van esélye annak is, hogy az Orbán-kormány folytassa, és a változásnak is. Véleményem szerint változás akkor is lesz, ha marad a mostani kormány. A kormány retorikája is megváltozott Oroszország támadása után.
– Politikai elemzők figyelembe vették azt a lehetőséget is, hogy Magyarország kilép az Európai Unióból.
– Világos, hogy a Fidesz jobbra csúszott, meglátszott ez akkor is, amikor kilépett az Európai Néppártból. Azt azonban nem hiszem, hogy ki akarnának lépni az EU-ból. Csakhogy elültették a közvéleményben azt az illúziót, hogy egy olyan ország, mint Magyarország gazdasági vagy más téren egy időben állhat jó viszonyban a Kelettel és a Nyugattal. Hogy van ereje függetlenül cselekedni. Sajnos nincs. Sem Magyarországnak, sem Romániának, sem Lengyelországnak, amelyik nagy ország. Szüntelenül globalizálódó világban élünk, s meg kell próbálnunk elérni, hogy ez a folyamat ne törölje el bármelyikünknek a nemzeti, kulturális, nyelvi identitását. De ellenállni neki nem lehet. És nem is kell, hisz a jövőben a globalizáció segíthet az egész emberiség számára kihívást jelentő egész sor válság kezelésében, gondoljunk csak a környezeti problémákra.
– Amit Ön leír, nem nagyon hasonlít az Orbán-kormány utóbbi időben tapasztalt politikájára…
– Orbán megpróbálta – különösen retorikájában, de olykor tetteivel is – azt a benyomást kelteni, hogy ezek az országok mindig külön cselekedhetnek. Hogy megvan az erejük, hogy maguk döntsék el a sorsukat. Ez tetszik a közvéleménynek. Ne Brüsszel mondja meg, mit kell tennünk. Vagy ne Washington, és így tovább. Csakhogy ebben a pillanatban ennek az alternatívája nagyon kemény és nagyon veszélyes. Ha nem Brüsszelből és nem Washingtonból mondják meg nekünk, hogy mi a helyzet, akkor megmondják Moszkvából. Habozás nélkül kimondom, hogy mindnyájunknak azt a megoldást kell választanunk, amelynek keretében nekünk is van szavunk. Van egy szavazatunk is, amely olykor döntő lehet.
– A romániai magyarok tömeges részvételére lehet számítani az április 3-i választáson? Ön szavazni fog?
– Nem vagyok kettős állampolgár, csak román állampolgár vagyok, tehát nem fogok szavazni. De valószínűleg sokan fognak szavazni. Nem tudom felbecsülni.
– Véleménye szerint jelenleg mi a legnagyobb veszély a románok és a magyarok jó együttélésére?
– Veszélyt jelent a rossz kormányzás. Ha nincs koherens üzenet. A közvélemény azt látja, hogy a kormányzat előtt nincs egy cél, egy irány, következetes program. Ezért erősödnek az ultranacionalista áramlatok is.
– Hogyan értékeli Iohannis elnök teljesítményét?
– Az elvárások Iohannis úr irányában nagyok voltak. Nem sikerült megfelelnie ezeknek az elvárásoknak.
– A PNL – PSD – RMDSZ koalíció megalakítása jó megoldás volt?
– Nem szeretném, ha továbbra is olyan rendszer lenne, amelyben az államelnök dönti el, hogy ki kormányos és ki nem. De elfogadom, hogy most így történik. Tulajdonképpen ezt csinálta Basescu úr is, amikor elnök volt.
– Túl az alkotmányos eljárásokon, amelyeket bírál, ennek a szövetségnek a felállítása az USR kihagyásával helyes döntés volt?
– Őszintén szólva nem vagyok támogatója az USR-nek, sok populista megmozdulásuk volt, amikor kormányon voltak. Általában, populista a retorikájuk. Többszínű kormányunk van, normális körülmények közöztt ez nem jó. Ebben a pillanatban azonban egy ilyen koalíció segíthet abban, hogy túlessünk a járvány okozta válságon. Ráadásul a közelünkben háború dúl, olyan megoldásokra van tehát szükségünk, amelyek nem függnek ideológiáktól. Normális körülmények között ideológiákon alapuló programokra van szükség. De a mostani helyzetben olyan megoldások kellenek, amelyek a legszélesebb támogatást élvezik a politikai pártok körében.
(Fordította Á. H.)
