Költőként vált ismertté Erdélyben és Magyarországon, magyar nyelvterületen. Politikusként vált ismertté Romániában és Európában. Kivételes ember. Életműve lenyűgöző. És a java még hátravan.
Szeretettel köszöntjük a hetvenéves Markó Bélát!

Markó Béla 1951-ben született Kézdivásárhelyen. 1958-1970 között a Kézdivásárhelyi Líceum diákja, itt érettségizett, majd ezután a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar–francia szakon tanult. 1974-ben szerezte meg tanári diplomáját. 1974–1976 között Marosszentannán általános iskolában francia nyelvet tanított. 1976–1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt.

Az Igaz Szó kiadásában szerkesztett ifjúsági antológiákat. Magyar irodalmi tankönyvet írt Izsák Józseffel, amelyet 1981-től évenként kiadtak. 1984-ben lefordította Lucian Blaga Manole mester című drámáját, Markó verseiből pedig egy kötetre valót Paul Drumaru fordított román nyelvre.

1989-től 2005-ig főszerkesztője volt a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak. Az 1989-es változások után kezdett el politikával aktívan foglalkozni. A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990–től Maros megyei szenátor, 1990–1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 1990–1992 között a Szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja, a Román Parlament IPU küldöttségének tagja.

1991–1992-ben az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, 1996 és 2012 között a Szenátus Külügyi Bizottságának, 2012 és 2016 között a Szenátus Oktatási Bizottságának tagja. 1993 januárjától 2011 februárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 2004-2007 között a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettese.

2009 decemberétől 2012 májusáig ismét a román kormány miniszterelnök-helyettese.

2011-ben nem indult újabb elnöki mandátumért az RMDSZ-ben, de kormánytisztségét 2012-ig, parlamenti mandátumát 2016-ig megtartotta.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának.

Részletes, naprakész adatokat közöl róla a Wikipédia Markó Béla szócikke.

Díjai, elismerései

marko bela - Ştiri de Cluj

Fried István: Verskötetnyi mondatok a szabadságról (Markó Béla újabb versei nyomában) [Helikon, 2020/18. szám, szeptember 25.] – szemelvények

Összetett, a könnyed megoldásokat elutasító versbeszéd a Markó Béláé, mely nem hisz a misztériumjáték céltudatos, egyenes vonalú alakzatában, hanem annak színét és visszáját egyaránt meg kívánná nevezni, mely történettel összefüggésben kérdéseket tesz föl, melyekre nem érkezik válasz, ellenben szokatlan-rendhagyó hozzáfűznivaló akad egy furcsa helyzetnek kevésbé feloldására, mint inkább kettősségét (a nevetséges és a felemelő együttes „igazságát”) tudatosítandó.

S ha minden (vagy a legtöbb) út a költészethez vezet, a költészetből viszont visszavezet minden (legtöbb) út a létezés különféle tartományaiba, amelyek Markó Béla lírájában „teremtett világ”-gá összpontosulnak. Amely idézetformában ugyan több ízben merít a magyar modernség első nagy hullámának két, egymással eltérően párhuzamos és párhuzamosan eltérő költője (Ady–Babits) lírájából. Az idézetek a költészetben-létezéssel tanúsítják, mint transzponálható a modernség korai szakasza a XXI. század – ha lehet – még inkább kiábrándító körülményei közé. Ekként gondolja újra az Ajakkerekítés első megközelítésben talán a tíz legszebb magyar szó Kosztolányi gyűjtötte sorát, szemben a más írásképpel jelölt nyelv eltérő hangzósságával; valójában a legszebb szavak mégsem a költői képzeletben, hanem referenciális valóságukban, alkalmiságukban foglalják el helyüket annak a személyiségnek nyelv- és sorstörténetében, akinek kontextusába illeszkednek a más írásképű szavak is, és akinek a hétköznapok szűkebb környezetében sosem kimondott szószerkezetek teszik zengősebbé az állomásról állomásra elismételt, sokak számára kevéssé érdekes szószerkezeteket. A nyelvi szépség nem merő hangzás, de nem is csupán megszokott „jelentés”. Hanem megélése valami elhangzottnak, ismerősen csengőnek, amely nem a Kosztolányi által felsorolt egytagú szavak révén, hanem ennél jóval egyszerűbben, a történelemtől mégis bonyolítottan ünnepivé teszi azt, ami akár természetes is lehetne.

Markó Béla nem Illyés Gyulával vitatkozik kötetcímével (Egy mondat a zsarnokságról – szabadságról), a zsarnokság rejtetten búvik meg a kötetben. A vers hatalma ellenállásra késztet, A föl-földobott Ady csak címmel utal (a neves Ady-versre), annál inkább az ábécé betűi által megindított gondolatsorra, indításra és visszavonásra, anagrammatikus összefüggésekre, az Ady-létezés betűrejtélyeinek sugalmazására. A kötet legdrámaibb pillanata annak a néma beszélgetésnek rögzítése, amely Kolozsvár és Marosvásárhely, Egyed Péter és Markó Béla között folyt, a lehallgató tisztek bizonyára nagy bánatára. Az egymásnak küldött csönd a mélyebb értés jeleként fogalmazódott meg; mint ahogy a kötet versei, verssorai között is ott leljük a költői hallgatást, hogy aztán a hallgatások summájaként mégis kialakuljon a gondolatmenet. Az elmulasztott lehetőségeknek nyomasztó a súlya, de a verseskötetben ott a remény. Hogy versben mondatott ki. Minden még oly apró mozzanat beíródik a versbe. Ettől lesz önmagán túli jelentése.

Markó Béla: Egy mondat a szabadságról. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020.

Béla Markó - Alchetron, The Free Social Encyclopedia

Markó Béla két új verse

Duna-híd

Görögországba megyünk, az Égei-tengerre.
Ahogy a Giurgiu és Rusze közti Duna-hídon
átérünk Romániából Bulgáriába, hosszan
robogunk a darabos aszfalton. Poros útjelző
táblák, poros ég, poros erdők, poros mezők,
poros falvak. Hulló vakolatú, egyemeletes
házak, rozsdás Júlia-erkély mindegyiken.
Elgondolkozom, vajon milyen is bolgárnak
lenni. Érdekes, soha nem jutott eszembe,
milyen románnak lenni. Talán azért, mert
könnyebben el tudom képzelni. Az az igazság,
nem szeretnék román lenni. Bár ez számos
dilemmámat megoldaná. De bolgárként élni?
Az mit jelent? Elérzékenyülni a cirill betűktől?
Például attól a szótól, hogy bolgár? Hiszen
ez a szó nekem teljesen üres. Vagy majdnem.
Bolgár kertész? Bolgár kalauz? Elveszett
nyelv? Felvett nyelv? Régi dicsőség? Egy-két
költő? Bolgár költőként járni-kelni? Hriszto
Botev? Nikola Vapcarov? „Majd álmaidban
meg-meglátogatlak, mint messzi vendég,
kit senki se várt”, ilyesmik? Itt-ott egy tó
tiszta tükörként a porban? És a kék fátyollal
letakart hegyek? Igen, ez szép. Nagyon szép.
De körös-körül a kifakult vidék? Felemás múlt?
Felemás jelen? Sok-sok évvel ezelőtt vacsora
a hajdani bolgár cárral, aki éppen miniszterelnök?
Ezt is ki érti? Errefelé nem cár az sem, aki cár.
Talán nem bolgár az sem, aki bolgár. Úgy írni,
hogy mindegy, tudnak-e rólad néhány folyóval
arrébb? Kapaszkodni, hogy el ne sodorjon
a balkáni szél? Fogalmam sincs, hogyan gondol
magára egy bolgár. Mit szégyell? Mire büszke?
Mire emlékezik? Kiválasztottnak érzi-e magát?
Összeszorítja-e az öklét, amikor azt mondja:
bolgár vagyok! Akarna-e német, francia vagy
angol lenni? Elgondolkozik-e azon, hogy
milyen magyarnak lenni? Csodálkozik-e,
hogy vannak, akik magyarul írnak verset?
Dicsekszik-e, hogy a bolgárok bólintással
fejezik ki a tagadást, és ha valamire látszólag
éppen rábólintanak, azt jelenti: nem! Mondják-e
a bolgárok, hogy nem lennének magyarok semmi
pénzért? És én? Akarnék-e az lenni, aki vagyok?

Átkelés

Minek gyűjteni, szokták mondani azok,
akik elszórtak mindent, és üres kézzel
készülnek az útra. Pénzt? Régiséget? Képet?
Vagy akár könyveket is? Hiszen úgysem
vihetsz magaddal semmit. És a gyermekek?
Velük mi lesz? Ők majd megszerzik,
amit úgyis szét fognak szórni. Illúzió,
hogy a testeden kívül felépíthetsz egy
másik testet, amely itt marad, és ha valaki
kezébe vesz egy könyvet, érezni fogja
a kezed melegét. Vagy ha belenéz
a tükörbe, egy pillanatra téged lát ott,
ahol saját magát keresi. A kő, a fa, az üveg
és a papír nem őrizhet meg. Csakis
a tudás a tiéd. Az emlékek. Amit megéltél
gyermekkorodban. Vagy később. Egy nővel.
Barátokkal. Ellenségekkel. Idegen tájak.
Az otthon illata. Szaga. Bűze. Részletek.
Amiből lettél. Ennyit vihetsz magaddal.
Erre kellene figyelned. Vajon? Nézem,
hogy mi történik körülöttem. Nem a világ
romlik persze, csak az ismerőseim.
Vagy ahogy az imént mondtam, a barátaim
és az ellenségeim. Néhány hónap alatt
a demencia kitörli egy-egy útra készülő
emlékeit. Először az újabbakat. Aztán
a régieket is. Igen, el lehet költeni
az emlékeket is. Ki így, ki úgy. Talán
nemcsak jótékony lassúsággal, hanem
egyetlen éjszaka is. Mint a ruletten.
Honnan tudhatnánk, mennyit felejtenek,
akik hirtelen kelnek útra? Lehet, hogy
ők is mindent. Akkor pedig mégis igaz,
hogy semmit sem vihetünk magunkkal.
Nem választhatunk az emlékezés és felejtés
között. Nem azért éltünk, hogy legyenek
emlékeink. És hogy felvétel készüljön rólunk,
mint egy színpadon. Amikor Kháron átevez
velünk a Sztüxön, az utolsó emlékekkel
fizetünk, nem obulussal. Egyébként
ugyanolyan lesz ott is, csak éppen
nem fogjuk tudni, hogy jártunk ideát.

Markó Béla nemcsak gondolatgazdagságával, formai sokrétűségével, a kisebbségi sorsban is egyetemes szempontokat hangsúlyozó látásmódjával győzi meg az olvasót, hanem magasrendű művészi autonómiájának hitelével is. Ritka példáját nyújtja annak a szellemi típusnak, amely a politikai becsületességgel végzett nyilvános szerep lezárása után képes volt a verbális közéleti ’kéregbeszéd’ síkjáról a személyes hangütést sem restellő, az egyén nyomorúságát és hitbéli gyötrelmeit is megszólaltató beszéd magasába emelkedni. Markó Béla politikai szerepvállalása előtt is jóravaló költőként él az emlékezetben –, de nagy költővé csak az utóbbi esztendőkben érett. (Báthori Csaba)

*

Nagyon ritka, hogy egy városnak két nagy költője legyen. És ezt nehéz is szemérmetlenül az egyik költő jelenlétében kimondani, de Kovács András Ferenc és Markó Béla a magyar költészet két kiemelkedő alakja – akik képesek megújítani költészetüket, önmagukat. (Mészáros Sándor)

Utoljára módosítva: 2021. 09. 08. – 11:40