Ha megírhatod a verset
Hommage à Illyés Gyula
Milyen nagyszerű költő.
Milyen nagyszerű költemény ez.
De ha a fonákját nézem,
hirtelen szörnyűség lesz.
Ha kint a rigófüttyben
végtelen szabadság van,
akkor mindenben szabadság van?
Ha a szerelmes sikolyban
egyetlen pillanatra
önfeledt szabadság van,
akkor mindenben szabadság van?
Ha az égen délre húzó
hatalmas V betűben
mindig csak győzelem van,
akkor mindenben győzelem van?
Ha a csobogó vízben,
a bolyhos törülközőben
újra meg újra boldogság van,
akkor mindenben boldogság van?
Ha a málna illatában
gyermeki áhítat van,
akkor mindenben áhítat van?
Ha az éjszakai kertben
csak tücsökcirpelés van,
nem pedig fűbe tipró katonabakancs,
akkor nincs sehol katonabakancs?
Ha még szeretheted, akit szerettél,
és téged is szerethet, aki szeretett egykor,
akkor zsarnokság sincsen?
Ha még behúzhatod a függönyt,
amikor kedved tartja,
akkor már tényleg szabad vagy?
Ha megírhatod a verset,
és talán közölni is fogják,
akkor már minden rendben?
Amíg nem parancsszóra
nézed az elúszó felhőt,
addig még nincs zsarnokság?
Miről lehetne észrevenni,
amit nem akarsz észrevenni,
hogy nincsen már szabadság?
Ne várd a vért, ne várd az ősállatként
reád vicsorgó tankot,
mert úgyis zsarnokság van,
ha egy ideig itt-ott
még szabadság van!
Körös-körül már fogy a magyarázat,
már kúszik föl a lázad,
de még van mentség.
Mindig van mentség.
