„Márpedig ezért harcoltunk: a demokráciáért. S nem azért, hogy a régi rend sötét figurái most újból előbújjanak rejtekhelyükről, és összeveszejtsenek minket, hogy aztán sátáni vigyorral megint a nyakunkba üljenek.” Idézet Markó Béla frissen megjelent, Zsarnokra várva című – ha jól számoltuk, hetvenegy írást tartalmazó – kötetének maga által írt előszavából. Ráadásul kétszeresen is idézet, hiszen egy korábbi, a véres romániai forradalom utónapjaiban írt „fogalmazványából” elevenít fel sorokat: „a frissen megalakult RMDSZ marosvásárhelyi Intézőbizottságának nevében írt meglehetősen patetikus, de talán mégis pontos kiáltvány”-ból.
És hol tartunk ma? A demokráciával, a régi rend sötét figuráival és eszméivel, igen, a zsarnokokkal? Ezekre a kérdésekre keres választ ez a könyv is, együtt korábbi hasonló válogatásaival együtt. A szerző világszerte ismert költőként, politikusként, széles körben esszéíróként – az utóbbi években rendíthetetlenül igazmondó, kivételesen erős és igényes publicisztikája is végre teljesen „befutott”, pont e gyűjtemény írásai szerepet játszhattak abban, hogy tavaly Markó Béla elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legrangosabb kitüntetését, az Aranytoll Életműdíjat.
Nem „laudációnak”, még kevésbé könyvkritikának, de még csak nem is ismertetésnek szánjuk ezeket a sorokat – egyszerű jelzésnek. Markó esszéit, publicisztikáját olvasva leküzdhetetlen az érzés, hogy kortárs klasszikust olvasunk.
Íme kötet megjelentetőjének, a Kalligram Kiadónak a hátsó borítón is olvasható bemutató szövege:
„Markó Béla új esszé- és publicisztika-kötete (Zsarnokra várva) a 2017 és 2021 közötti időszak közéleti és irodalmi tárgyú írásait gyűjti egybe. Bizonyos értelemben egy jelentős olvasói és kritikai visszhangot keltő sorozatot folytat ezzel a szerző, hiszen az ugyancsak a Kalligramnál megjelent Rekviem egy macskáért (2015) és Erdélyi pikareszk (2017) után hasonló aktualitás-igénnyel, de fokozottabb összegező szándékkal reagál az általa lényegesnek tartott jelenségekre, eseményekre vagy művekre.
Miután egy évtizede visszavonult az aktív politikától, és ismét elsősorban költőként van jelen a köztudatban, Markó Béla továbbra is figyelemmel kíséri a romániai, magyarországi és európai közéletet, de nem a napi politikai konklúziókat, hanem az általánosabb érvényű tanulságokat kívánja megfogalmazni, illetve az elmúlt évtized elvi-eszmei tapasztalataira tér vissza. Azért is számíthat jelentős érdeklődésre ez a könyv, mert immár nem az elkötelezett politikus, hanem a véleményformáló értelmiségi szemszögéből közelíti meg témáit.
Azt is mondhatnánk, hogy ez a sokfelé ágazó, sok szálon futó gyűjtemény nagyon is egységes történetté áll össze, hiszen még a régi magyar irodalomból kiinduló vagy a trianoni drámát felidéző írások is kivétel nélkül visszakanyarodnak a mához, és valójában az elmúlt három évtized rendhagyó memoárja, Markó Béla sajátos emlékirata áll össze belőlük.„
Befejezésül: feltétlenül el kell olvasni Markó Béla könyvének címadó írását – a zsarnokok akkor is jönnek, ha nem várjuk őket. Godot nem zsarnok volt, hanem – akkor már inkább, ahogy a neve is utal rá – a megváltó. És, mint tudjuk, hiába várták, várják, várjuk. (Á. H.)
