20
2005. szeptember 22.
„ma már a világon minden mindennel összefügg”
– A minap az államelnök javaslatot tett az egykamarás parlamentről, és ez rögtön éles vitát váltott ki, te sem értettél egyet vele. Véleményed szerint hogyan hat ki az uniós csatlakozásra az, hogy a belpolitikában ilyen viták vannak?
– Ebben a pillanatban senki sem tagadja, hogy Románia első számú célja az Európai Uniós csatlakozás. A kérdés az, hogy a maga munkájában ki-ki mennyire helyezi valóban előtérbe ezt a célt, és a jelenlegi kormánykoalícióban ez nincsen mindig mindenkinél legelöl. Romániának egyébként a külpolitika mindig is erőssége volt, mi magyarok ezt hol elismerően, hol lenézően, hol irigyen szoktuk emlegetni. Számos anekdota szól arról, hogy különféle módszerekkel, például szép nőkkel ért célt Románia annak idején, a század elején vagy a két világháború között. Ki tudja, ebben is lehet igazság, de azért ettől függetlenül ennek az országnak mindig jól felkészült diplomatái voltak. Másrészt meg a román társadalomra mindig is jellemző volt egyfajta kettészakítottság, de a külpolitika szempontjából sokkal szerencsésebb formában, mint a magyar társadalomban. Valamiféle „függőleges” kettészakítottság volt ez, tehát nem úgy, mint nálunk magyaroknál, hogy mi úgymond a magunk egészében mindig újratermeltük a megosztottságot, voltunk labancok vagy kurucok, vagyunk urbánusok vagy népiesek, kozmopoliták vagy fundamentalisták. Ez a magyar politikára most is jellemző. A román politikában ilyesmi kevésbé volt tapasztalható. Ott a kettészakítottság olyan értelemben létezett, hogy mindig volt egy szűk elitje a román nemzetnek – politikai és kulturális értelemben –, amely nagyon föléje magaslott a társadalom egészének. Tehát miközben a társadalom egészét egyáltalán nem tudták európaivá tenni, addig ez a franciás műveltségű elit viszont nagyon otthonosan mozgott Párizsban vagy akárhol a világban, sokkal otthonosabban, mint a magyar vezető réteg.
– Ez keleti vonás, lásd az oroszokat is.
– A magyar nemzetnek talán sokkal több világosfejű fia volt, de ilyen nagyon rafinált, kamarillapolitikára nagyon alkalmas elitje kevésbé.
– Nálunk erős volt a középosztály.
– Erős volt a középosztály, és ilyen szakadékot nem lehet kimutatni. A románok esetében a kifinomult elit után tulajdonképpen a „dászkáloknak”, a néptanítóknak a széles rétege következik az értelmiségben. Mindennek természetesen megvan az előnye és a hátránya is, csak jelezni akartam, hogy nagy különbségek vannak a magyar társadalom és a román társadalom fölépítése között. A lényeg az, hogy ez a nagyon vájtfülű, nagyon művelt, de egyébként kultúrájában a népétől nagyon elszakadt elit jól politizált, és jól tudta Románia érdekeit képviselni külföldön.
– Ma ez hogy van?
– A különbségekről még korai beszélni, hiszen 1989 után most alakul a román politikai osztály, és hát elég vegyes ez az „elit”, de ennek ellenére a külpolitikája ma sem rossz Romániának. Abban sem, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok között egyensúlyt tudtak teremteni, és abban sem, ahogyan általában Románia érdekeit külföldön képviselték. De azért, ha jobban megnézzük, mi az eredmény, akkor azt kell látnunk, hogy Románia 1989-ben egy óriási esélyt kapott, és ezt az esélyt el is szalasztotta. A diktatúra erőszakos megdöntése – most mindegy, hogy emögött mennyi mítosz van: terroristák, népfelkelés, forradalom – világszerte ráirányította Romániára a figyelmet, és megnyitotta a világon mindenütt az ajtókat a román külpolitika előtt. Márpedig ezt nem sikerült kihasználni.
– Hát utána jött kilencven márciusa, és jöttek a bányászjárások…
– Jött kilencven márciusa, jöttek a bányászjárások, jött egy teljesen koncepciótlan időszak, amelynek a levét máig isszuk, azért vitatkozunk 2005-ben még mindig az autópályák szükségességéről például.
– És vitatkozunk az alkotmányról.
– Végül is a külpolitika célja mindig az, hogy az ország belső helyzetén segítsen, semmi más. Most a legnagyobb segítség a nyugati szövetségi rendszerekkel való együttműködés és az Európai Unióba való belépés lehet, Románia ettől remélheti a gazdasági fölemelkedését. Akik azt hiszik, hogy ez az ország olyan nagy, hogy itt egy autarchikus gazdaságot tudunk éltetni, azok óriásit tévednek. Ma már a világon minden mindennel összefügg. Számomra nagyon tanulságos volt, hogy a hurrikán pusztítása után az Amerikai Egyesült Államok is rákényszerült, hogy segítséget kérjen a világ más országaitól. Tehát nincsen itt más út, részévé kell válnunk egy szövetségi rendszernek, és részévé kell válnunk végül is egy globális világnak.
– De hát azzá válunk, óhatatlanul!
– Csakhogy Románia tulajdonképpen lemaradt. Igaz, hogy 1989-et másképpen értük meg, mint Magyarország például, ahol a viszonylagos gazdasági föllazulás, egy európai rendszer kiépítése sokkal hamarabb megkezdődött. Emlékezhetsz arra, hogy a magyar fiataloknak már 1989 előtt sok-sok évvel alkalmuk volt időnként Nyugat-Európába utazni, úgynevezett „ablakok” voltak az útlevélükben, és bizonyos számú kiutazásra szinte mindenkinek módja volt.
– Én ezt értem, az ország állapotáról van szó, amikor ezt mondod. De én most kizárólag politikai értelemben kérdem: hogyan látod, ebben a pillanatban, tehát a kormányváltás után módosult-e Románia külpolitikája, ha igen, milyen irányban?
– Nem módosult, de talán lehetne valamivel egységesebb. A prioritások adottak, ezek nem változtak a választások után, még akkor sem, ha elhangzott egy-két meghökkentő kijelentés az államelnök részéről.
– Hát a híres Washingtonból kiinduló tengely, ez jószerint Amerika, nem pedig az Európai Unió elsőbbségét jelenti. Én tudom, hogy ezt nem szabad így felvetni, de most így látom.
– Én az államelnöki kampányban is azt mondtam, Romániának jó döntése volt, hogy megpróbált egyensúlyt tartani, és odafigyelt az Egyesült Államokkal való kapcsolatokra. Itt a Fekete-tenger partján, ebben a térségben ez stratégiailag fontos. Tehát, hogy egyensúly van az európai uniós törekvések és egy amerikai kapcsolatrendszer között.
– Nem szorultak háttérbe egy kicsit ezek a törekvések?
– A Washington – London – Bukarest tengely egy hajánál fogva előrángatott ötlet volt, de az jó, hogy az Egyesült Államokkal is, és az Európai Unióval is – ha nem is ugyanazzal az intenzitással, mert azért az Európai Unióval természetesen komplexebb a kapcsolatunk – egyaránt szoros viszonyban vagyunk. Az Egyesült Államok nekünk gazdaságilag is fontos, politikailag is, és persze katonailag is.
– A belpolitikából indultunk ki.
– Ha az ország vezető intézményei önmagukkal vannak elfoglalva, az természetesen kihat a külpolitikára is. Ebben a pillanatban van egy kormánykoalíció, ez önmagával van elfoglalva, a belső vitáival, van egy parlament, önmagával van elfoglalva, a házszabályon vitatkozunk hetek óta, van egy kormány, ez nincsen önmagával elfoglalva, de az egyszerű állampolgár nem pontosan látja, hogy mivel is foglalkozik a kormány, és mindez visszahat persze a külső megítélésünkre, ez tagadhatatlan. Nekem egyébként sem ízlésem szerint való, hogy állandóan izgalomban tartsuk az egész társadalmat, és hogy állandóan a politika foglalja le a közfigyelmet. Nézd, Svájc például rendkívül gazdag és stabil ország, de ennek ellenére én nem tudnám megmondani, és azt hiszem, te sem, hogy a svájci konföderációnak éppen ki az elnöke, és ki látja el a miniszterelnöki tisztet, de ettől Svájc sokkal jobban megvan, mint Románia. Nem feltétlenül az a fontos, hogy ország-világ tudja, ki az a néhány politikus Romániában, aki nem tud meglenni reflektorfény nélkül. Erről az jut eszembe, hogy a nagyobbik fiam, még valamikor a nyolcvanas években, amikor a napi kétórás televízióadást is többnyire Nicolae Ceauşescu töltötte ki, megkérdezte tőlem: „Apu, ez a bácsi ott lakik a televízióban?”
– Igen hát ma is ott „laknak” néhányan a televízióban. Nálunk tényleg mindig le kell foglalni valamivel a közfigyelmet. Erről jut eszembe: hogyan viszonyul az RMDSZ az egykamarás parlament kérdéséhez? És hogyan viszonyul az RMDSZ a választási törvény olyan értelmű módosításához, hogy a választók személyekre, ne pedig pártokra szavazzanak?
– A parlament általában nem a legnépszerűbb intézmény sehol a világon. Ezt be kell látni! A parlamentben ugyanis hoznak különböző megszorító törvényeket is, nem minden törvény van a közvélemény szája íze szerint. Másrészt meg „ház”, ugye, sok ember, sok hiba, sok rossz nyilatkozat, és minden ügyefogyott képviselő vagy szenátor nyilatkozata az egész intézményre visszahat.
– Szerinted leképezi egy parlament a társadalmat?
– Egy pillanatig sem gondolom, hogy le kell képeznie a parlamentnek a társadalmat, annak idején a Nagy Nemzetgyűlés meg általában a szocialista parlamentek voltak ilyenek, hogy kellett lennie fejőnőnek is benne, meg akadémikusnak is.
– Nem tudatos leképezésre gondoltam, de a színvonalbeli különbségek elég nagyok a parlamentben, akárcsak a társadalomban.
– Örülnék annak, ha ez csakis elsőrangú emberekből álló testület lenne. Sajnos, ez nem éppen így van. Persze, valamilyen tehetsége annak, aki oda bekerül, csak van, ha nem egyéb, van valamilyen önérvényesítési képessége.
– Igazad van, ilyen értelemben mégsem véletlenszerű a parlament összetétele.
– Nem, nem véletlenszerű, tehát nem úgy alakul ki egy parlament, hogy sorshúzással a társadalomból kiválasztjuk az embereket. Ismétlem, aki jelölt lett, és aztán megválasztották egy pártlistán, az valamilyen képességgel rendelkezik, de nem azt jelenti, hogy jó politikus.
– Ha nem egyéb, sok pénze van.
– Igen, az is egyfajta képesség. A tehetősség is tehetség, nem véletlenül fakad ugyanarról a tőről ez a két szó. Mindenesetre, amikor már egyébre nem lehet a közvélemény figyelmét fölhívni, akkor szokás a parlament átszervezésére javaslatokat tenni. Az államelnök most bedobta például, hogy kétkamarás parlament helyett egykamarás parlament kellene.
– De hát ez a javaslat a populizmus iskolapéldája.
– Igen, itt arról van szó, hogy ő újból és újból meg akar valamivel hökkenteni, és magára akarja vonni a figyelmet. És ez így lesz mindig, meg kell mondanom. Aki azt hiszi, hogy ez változni fog, téved. Ennek lesznek hullámvölgyei és hullámhegyei, de alapjában véve nem változik, pontosabban az nem változik, hogy állandóan változni fog. Nyugodtabb időszakokban kevésbé, idegesebb időszakokban inkább fog ő ilyen javaslatokat tenni. Na most, az ötlet egyébként sokaknak tetszik: miért ne legyen a parlament kisebb, miért ne költsünk az adófizetők pénzéből kevesebbet erre? Itt más a baj. Az elmúlt másfél évtizedben mi is néhányszor elmondtuk, hogy nálunk hamis kétkamarás rendszer van, mert a két háznak ugyanazok a hatáskörei, és csak számbeli különbség van köztük. Akkor nem nagyon állt mellénk senki ebben. Az RMDSZ ezen mindig változtatni akart, de mások nem nagyon álltak mellénk, bár ezelőtt két évvel, amikor módosítottuk az alkotmányt, valamit mégis elértünk.
– A két ház hatáskörének elválasztását?
– A hatáskörökben most van különbség a módosított alkotmány szerint, de a képviseleti elv továbbra sem változott. Még így is jobb nekünk ez a felemás kétkamarás rendszer, mint az egykamarás. Azt is megmondom, miért, és az is igaz, hogy ezzel kapcsolatban az RMDSZ-nek vannak sajátos érdekei. Például nekünk érdekünk, hogy minél több politikusunk itt legyen Bukarestben, mert ez megannyi eszköz a befolyásolásra. Márpedig még akkor is, ha az egykamarás parlamentben ugyanolyan arányban lenne az RMDSZ, mint most, tehát hét-nyolc százalékban, számban kevesebben lennénk, és ez kisebb befolyásolási lehetőséget jelentene. De erre azt lehet mondani, hogy csak az RMDSZ önös érdeke, vagy a magyarság önös érdeke, ám ettől függetlenül is egy valós kétkamarás rendszer lenne igazán megfelelő Romániának, és nem az egykamarás parlament. Románia ebben a térségben viszonylag nagy ország, vannak hagyományos régiói, még akkor is, ha közigazgatásilag ezek mostanáig semmilyen szerepet nem kaptak. Nos, ezeknek a régióknak vagy akár a jelenlegi megyéknek meg kellene adni a lehetőséget, hogy a szenátus őket képviselje.
– Az amerikai rendszer ilyen.
– Nemcsak Amerikában, hanem sok más országban is hasonló megfontolásból vannak a szenátusok.
– Tehát akkor egy másik elv érvényesülne.
– A szenátus mögött ma nincsen semmi sajátos elv.
– Az egyik a területi képviseleti elv lenne, a másik…
– …a politikai. Persze, a területi képviselet is bizonyos értelemben politikai alapon jönne létre. Tehát azt is a pártok jelölnék, de azt javasolnám, hogy minden megyének legyen például két szenátora, attól függetlenül, hogy kicsi vagy nagy a megye. Vagy pedig ki kellene alakítani más közigazgatást egységeket. Előbb-utóbb amúgy is át kell szervezni a közigazgatási rendszerünket, de csak akkor érdemes ezt megtenni, amikor számunkra is alkalmas lesz a pillanat.
A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005
