A New York Times szerint Trump elnök lényeges kérdésben, az ukránok támogatása ügyében az USA javára megalapozatlanul részrehajló. “Azt állította, hogy az Egyesült Államok háromszor annyi segélyt nyújtott Ukrajnának a háború kitörése óta, mint Európa. Valójában a Kieli Világgazdasági Intézet szerint Európa 138 milliárd dollárt különített el, szemben az Egyesült Államok 119 milliárd dollárjával.”
Ebből az következik, hogy nemhogy az 500, de 350 milliárd dolláros követelés is megalapozatlan. Márpedig Ukrajna olyan szerződéses ajánlatot kapott, amelyben ilyen léptékű ellentételezésre köteleznék. Ha netán rákényszerülne arra, hogy teljesítse a követelést, az elég durván igazságtalan lenne. Legfeljebb arról vitatkozhatnánk, hogy ez minek minősül. Nyilván nem lopás, mert határozottan nyilvánosan történik. Nem is rablás, mert nem amerikai rakéták irányulnak Ukrajnára abból a célból, hogy a követelt 500 milliárdot térítse meg.
Ez kifosztás: a magatehetetlen vagy korlátozottan cselekvőképes, kiszolgáltatott személy javainak elvétele. Mint tényállás csak emberrel szemben követhető el, de azért elég érzékletes kép, ha Ukrajna lenyúlását markecolási kísérletnek tekintjük.
Meglehet, hogy ez a nagyotmondás, túlfeszítés csak azért van, hogy később, amikor a háború lezárása miatt kierőszakolt engedményeket érvényesítik, hivatkozni lehessen arra, hogy lehetne rosszabb.
Ukrajnától nemcsak háborúban elragadni, szorult helyzetében kifosztással megszerezni lehet javakat, hanem vásárolni is szabad tőle. Mégiscsak az az elfogadottabb, hogy egy ország ásványkincseiből úgy lehet részesülni, hogy megvesszük, amire szükségünk van. Ukrajna valóban hatalmas és gazdag ország, nemcsak ásványkincsei, mezőgazdasági terményei vannak, hanem határozott szándéka is, hogy a háború kárait felszámolja és törlessze a számára hitel formájában nyújtott segítséget.
Még nem lehet tudni, hogy a háborút lezáró tárgyalások milyen és mennyire elvtelen kompromisszumokat fognak eredményezni. Az határozottan érzékelhető, hogy Ukrajna számára nem ígérnek sokat.
Az őt ért veszteségeket, a veszteségek mértékét nehéz úgy számba venni, hogy a hátrányos helyzetben lévő országot a legfőbb támogatója különösebb gátlás nélkül kifosztaná.
Minden drámának van vége. Márciusban kezdi játszani a Magyar Színház Eperjes Károly rendezésében a Hamletet. A történet végén megérkezik Fortinbras, a norvég királyfi, és átveszi a királyságot – ami rendben is van, hiszen Helsingőr vára üres. Kétségkívül ő az egyetlen, aki kellő erővel bír ahhoz, hogy elfoglalja a dán trónt. Attól azért ne tekintsünk el, hogy Fortinbras eleve hódítási szándékkal érkezik. Azért jön, hogy elfoglalja Dániát; hogy serege ellenállás nélkül győz, az a dráma szempontjából mellékes. No és Grönlandot is megkapja (ami Trump elnöknek is szívügye).
Ukrajna esetében a végkifejlethez megérkező új Amerika, meglehet, győzelmi szándékkal vonul be a színpadra. Mindenesetre elég pontosan meghatározta, hogy a zsákmányból mennyire tart igényt. A felére.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. február 26-án.