ellenállásról, apátiáról, és hogy az egykori tanárnő miért indul az EP-választáson.
Vannak eszközök, amelyek használatához be kell lépni a politikai térbe. Mi egyébként eddig is politizáltuk, hiszen az annyit jelent, hogy beleszólunk a közügyekbe – erről beszéltek Törley Katalin és Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom alapítói a Magyar Hangnak.
– Láthatóan belső válságon megy át a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mit gondolnak, ez mennyire rendíti meg a bizalmat feléjük?
Pilz Olivér: A két szervezet szuverén, független – ez egy alapvetés volt már az együttműködésünk megkötésekor is. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kutyák őszintén szembenéztek a problémával és gyorsan korrigáltak. Ez számunkra, pedagógusoknak – akiknek az őszinte kommunikáció a munkaeszközünk – pozitív.
Törley Katalin: A Kutya Párt nagyon gyorsan felülkerekedett a bizonytalanságon. Megnyugvással fogadtuk a hírt, hogy a párt elnöksége nem változik, hogy őszinte emberekkel, őszinte közösséggel dolgozhatunk együtt. Az MKKP és a Tanítanék szövetsége változatlan, továbbra is hiszek benne, hogy együtt európai szintre vihetjük az oktatás és a hazai civilek ügyét.
– Miért döntött úgy a Tanítanék, hogy beleáll a politikába?
T. K.: Számot vetettünk a státusztörvény után kialakult helyzettel, a tanárkirúgásokkal, fenyegetésekkel, amelyek miatt sokan fel is mondtak, a legaktívabbak elhagyták a pályát. Ezek következtében apátia, csendesség alakult ki az oktatási ellenállási mozgalomban, így olyan eszközöket kezdtünk keresni, amelyek segítségével továbbvihetjük az ügyünket. Belefogtunk egy nagy hálózatépítési projektbe, továbbá eldöntöttük, hogy a nagypolitika eszközeit is felhasználjuk, ezért jött az ötlet, hogy induljunk az EP-választáson. Mi egyébként eddig is politizáltunk, hiszen az annyit jelent, hogy beleszólunk a közügyekbe. Nem hiszem, hogy a civilségünk emiatt sérülne.
– Azért a Kutya Párt is egy politikai párt, akkor is, ha vannak, aki még mindig a viccpártsággal azonosítják őket.
T. K.: A szememben ők nem viccpárt, komoly és értékes dolgokat hoztak létre, ilyen például a közpénzelosztó pályázati rendszerük vagy a népfőiskolájuk. Fontosnak tartottuk azt is, hogy ők is feszegetik a mostani hatalom erkölcstelen kereteit, akárcsak mi a Tanítanéknál.
– Hogyan fogadták a lépést az önök követői?
P. O.: Vegyesen. De ez egyáltalán nem baj. A többség reakciója pozitív volt. Be kell látni, hogy a végső döntések a parlamentekben születnek, és párt nélkül nem lehetne indulni az EP-választáson sem. Egyébként az MKKP-nek nincs olyan elvárása Katalin felé, hogy párttag legyen, vagy valamilyen pártideológiát visszhangozzon.
– Miért pont az EP-választáson indulnak, miért nem az önkormányzatin?
P. O.: Szerintem legfeljebb az adott településen, helyben lehetne elérni bármit is, sajnos azonban az önkormányzatoknak egyre kevesebb a ráhatása az oktatásra. Az EP-ben közös megoldást lehet keresni az összeurópai problémákra.
T. K.: Az EP olyan fórum, ahonnan van lehetőség arra, hogy a hibás döntéseknek következménye legyen és tágabb kontextusba helyezhessük a magyar viszonyokat. Ahol igenis van esély akár a kormány felelősségre vonására is.
– Az MKKP-nél hogyan fogadták, hogy nem a sok éve dolgozó párttagok, hanem külsősök lettek a listavezetők?
T. K.: Nem tudok nyilatkozni az ő nevükben, de az biztos, hogy ott is belátták, van közöttünk értékegyezőség, hasonlóság a működésben és hogy jól kiegészíthetik egymást azok a témák, amelyekkel eddig foglalkoztunk.
– Rátérve az oktatásra: miért csendesedtek el ismét az ezzel kapcsolatos tiltakozások?
P. O.: Van egy kifáradás, megcsömörlöttek a kollégák. Talán vannak olyanok is, akik a mostani kis inflációkövető béremelést is vonzónak tartják, bár elég szomorú lennék, ha ennyivel megelégednének, hiszen az oktatás színvonala önmagában ettől nem lesz jobb.
– Milyen a hangulat az iskolákban?
T. K.: A hozzám eljutó személyes visszajelzések alapján elég szomorú, elkeseredett a hangulat. A tanárhiány nem szűnt meg, ezt pedig olyan eszközökkel próbálják elfedni, ami sok pluszterhet ró azokra, akik bent maradtak a rendszerben.
Folyamatosak a helyettesítések, és olyan kollégákat is bevezetnek a rendszerbe, akiknek nincs is diplomája. Ezt a kiégettséget, reménytelenséget a Tanítanék szeretné megtörni, egyrészt a hálózatosodási projekttel, ahol rengeteg programot adunk a pedagógusoknak, hogy jobban érezhessék magukat szakmailag és mentálisan is.
– Biztos, hogy nem halt el az ügy?
T. K.: Nem is halhat el! Az ügy nem arról szól, hogy hányan vannak éppen kint az utcán, hanem hogy meg tudunk-e teremteni egy méltó európai oktatási rendszert, amely az alaptörvény szerint is jár a gyerekeknek. Ehhez képest az iskolák nagy részében továbbra is csak a gyerekmegőrzési funkció működik. A szülők is szorongással és aggodalommal nézik, hogy milyen oktatáshoz fog jutni a gyerekük.
– Mégis az oktatásügy nem tudott soha akkora tömegeket mozgósítani, hogy érdemi változás történjen.
P. O.: Ebben van egy megalkuvás és csöndes beletörődés is. Sokan pedig függő viszonyban vannak a rendszerrel, és azt látják, hogy ha bármilyen kritikát meg mernek fogalmazni, akár az állásuk elvesztését is kockáztatják.
T. K.: Az azért nem igaz, hogy semmit nem sikerült elérni! Épp az imént említettük a béremelést, ami ugyan nem elégséges, de kétségtelen eredmény. Ez a tiltakozások és sokak áldozatvállalása nélkül nem hiszem, hogy megvalósulhatott volna.
– Egyiküket kirúgták a polgári engedetlenség miatt, a másikuk felmondott a státusztörvény okán. Azóta mivel foglalkoznak?
P. O.: A Tanítanéknál dolgozom, ezt korábban önkéntesként tettem, mára bért kapok a munkámért. A mozgalom nyolc év alatt jutott oda, hogy több munkavállalója is van.
T. K.: Az időm legnagyobb részében én is a Tanítanékkal foglalkozom, ezen kívül két roma-esélyegyenlőségre fókuszáló szervezetnél is dolgozom, a Romaversitasnál és a Polgár Alapítványnál.
– Miből tudnak fizetést biztosítani?
P. O.: Civil adományokból. Kinőttük magunkat, csak a hírlevelünkre százezren iratkoztak fel, médiafelületet működtetünk, a Szabad Vonalzót, programokat szervezünk.
– Milyen esetben térnének vissza a közoktatásba?
T. K.: Nagyon szeretném, hogy még egyszer megélhessem azt, hogy bemegyek egy osztályba, de ehhez bizonyos feltételeknek fenn kell állniuk. Egyrészt folyik most egy munkaügyi per az elbocsátott tanárok és a tankerületi központok között, és remélem, a bíróság ki fogja mondani az igazunkat. De ha most egy jó tündér azt is mondaná, hogy vissza tudok menni a régi állásomba, sajnos azt kellene válaszolnom, hogy a státusztörvény keretei között nem szeretnék dolgozni.
P. O.: Engem egy szemléletbeli változás tudna visszavinni a pályára. Ma a döntéshozók nemhogy javítani akarnának az oktatás helyzetén, hanem a hibákat próbálják eltussolni, ez nem normális. Az sem, hogy nem kommunikálnak a pedagógustársadalommal. A szakmai észrevételek legfeljebb retorziót vagy kigúnyolást vonnak maguk után, aki kritizál, azt behúzzák a pártpolitikai térbe, rögtön az ellenzék vagy Soros embere lesz. Ezzel a kormány saját magát is behúzza a csőbe, mert ellehetetlenítik a párbeszéd lehetőségét.
T. K.: Az elmúlt tizennégy évben azt látjuk, hogy a kormányon lévőknek nincsen gondolatuk az oktatásról, csak a hatalomról, és minden nagy rendszert megpróbálnak őrülten centralizálni, miközben elfedik a kritikus hangokat. Ilyen körülmények között nem lehet meghozni azokat a politikai döntéseket, amelyek szükségesek lennének egy jobb oktatási rendszer kialakításához. A kormány darabárunak tekinti a gyerekeket, a tanárokat pedig végrehajtó robotoknak.
– Létezhet érdemi változás az oktatásban, amíg nem jön egy új kormány?
P. O.: Ma már azt gondolom, hogy nem. Amikor a Tanítanék alakult, 2016-ban, még bíztunk abban, hogy lehet változás, de mára eljutottunk oda, hogy kommunikálni sem érdemes a kormánnyal. Megalakult a több mint ötven oktatási szervezetet összefogó Civil Közoktatási Platform is, amelynek mi alapítói voltunk, de hiába készítettünk több ezer oldalnyi szakmai anyagot és juttattuk el a döntéshozóknak, vagy cinikus válaszokat kaptunk vagy semmibe vettek minket.
T. K.: Fontos, hogy a közösségek elkezdjenek gondolkodni az oktatásról, mert így eljuthatunk oda, hogy végül a társadalom változást kényszerítsen ki. És nemcsak az oktatás van súlyos válságban, hanem az egészségügy, a szociális terület és a gyermekvédelem is.
– A kegyelmi botrány hoz változást a politikájában? A gyermekvédelmi rendszer felülvizsgálatát ígérték.
T. K.: Egyelőre nem látom, hogy a kormány részéről elégséges válaszok születnének. Ugyanúgy elkezdtek maszatolni, és a szőnyeg alá söpöri a problémákat, mint ahogy azt a közoktatás esetében tették. Szakmai és költségvetési válaszok kellenek, mert ha a közoktatás kivéreztetett, a gyermekvédelmi rendszer még inkább. Több tízezer gyerek van a gyermekvédelmi ellátásban, amely rendszer borzasztóan alulfinanszírozott, nincs elég felkészült szakember, és a legkiszolgáltatottabb gyerekek kerülnek olyan helyzetbe, hogy az állam, amelynek gondoskodnia kellene róluk, elárulja és cserben hagyja őket.
– Ha Katalin kijut az EP-be, mi lesz az első dolga képviselőként?
T. K.: Az még nem eldöntött, hogy melyik pártcsaládba ülünk be, vagy hogy beülünk-e egyáltalán, de én személyesen a zöldekkel szimpatizálok a hozzáállásuk, nyitottságuk és szociális érzékenységük miatt. Alapvetően a gyerekjogokkal, az oktatással, a romák helyzetével, a szegregáció kérdésével és a munkavállalói jogokkal szeretnék foglalkozni. De ezt nem első lépésnek tekintem, hiszen ezt a munkát már nyolc éve csináljuk, csak egy másik mikrofont kapnék hozzá.
Forrás: a Magyar Hang VII. évfolyama 11. számának (2024. március 15–22.) nyomtatott változata.
