Jó Anna néni (legyen ez egy álnév) 93 éves, csasztuskát írt a Orbán-rezsimről. A vállalkozás irodalmi értéke kevésbé jelentős (szerzőjét nem is az írói érvényesülés fűtötte), ám szabadságelvű radikalizmusa ifjakat megszégyenítő. Sorait megsárgult papírra vetette, és közvetítő segítségével postára adta. Bőven elegendő ok ez ahhoz, hogy a budai hegyekben megbújó otthonában látogassuk meg a feladót, gondoltuk, és nem tévedtünk. A közügyekben naprakész, törékeny özvegyasszony inkognitóban mesélt az életéről (nem vágyja a nyilvánosságot), és arról, hogy szerinte a Fidesz-kormány bármihez ér, azt elrontja vagy ellopja. Magyar Péterről több kérdése van, mint véleménye.
Jó Anna néni csasztuskái alaposan szókimondóak. Nagy trágárságok nincsenek ugyan benne, de a kicsik is zavarba ejtőek. Nagymamánk lehetne a galambcsontú özvegy, és a nagymamájától az ember zserbóhoz szokhatott, baracklekvárral gazdagon, nem az Orbán „hordószerű hasához, sunyi mosolyához”. A „Mit vétett ez a szerencsétlen miniszterelnök megint?” kérdésre hosszasan tudnánk sorolni a gondatlan tévedéseket és a szándékolt bűnöket, de egy tisztességben megőszült idős asszonyt miért akaszt ki ennyire Orbán…
A „Hogy érzi magát az országban?” puhatolózó kérdésre egyszavas választ ad:
– Rosszul.
– Miért?
– Azért, mert ezek hülyék – sejteti, hogy ez itt ma nem lesz egyszerű beszélgetés. – Csak rá kell nézni Orbánra. Meg az a Lomniczi! Attól idegbajt lehet kapni…
Az idegbajt túlzásnak érezzük, de ha belegondolunk egy dokumentumfilmbe, amit az Egy jogász méltatlan pillanatai címmel nem néznénk meg a moziban, alakul az idegrángás.
– Nagyon sokan szeretik őket – játsszuk az ördög ügyvédjét, de nem azt. – Vajon miért?
– Telebeszélik a fejüket, és beveszik – erre mondják, hogy „jelentette ki megalkuvást nem tűrő hangon” Anna néni. – Nem gondolkodnak, hanem elhiszik, ami hozzájuk elér. Van igazság ugyan abban, hogy mindegyik lop, mert az előző rendszerben is többé-kevésbé ez volt, de amennyit ezek lopnak!
Jó Anna néni a lopás eszközével elkövetett országlás után rátér a kampányszlogen értékelésére keresetlen szavakkal.
– Már a jelszó is a beszédes: Csak a Fidesz! Ez már önmagában véve is nonszensz. Csak a Fidesz, a többi meg dögöljön meg? Na, ezért nem szeretem őket.
Egy alapos kormánykritika bővelkedik az államháztartási alrendszerek bírálatában, ezért cizelláljuk a csasztuskát.
– És mi az, amit rosszul csinálnak? – nyitunk egy pár órás képzelt időablakot a beszélgetéshez.
– Mindent – mondja Jó Anna néni. – Amihez hozzáérnek. A kultúrát tönkretették. Itt van ez a Vidnyánszky is! Amit az Udvaros Dorottyával csinál, elképesztő, meg azzal a két szerencsétlen színésszel, akik megsebesültek. De a fia nem olyan, ugye?
Nem, a fia nem olyan, erősítjük meg. Neki a saját arcához és színészi karaktereihez van hatalma, és ez nem mérgező, mert játék. Amit a papa csinál, az nem játék. Vagy olyan játék, amiben nem jó részt venni, de még nézni sem.
A postamester vándorlása
Jó Anna Hajdúdorogon született 1931-ben. Édesanyja pozsonyi lány volt, édesapja felvidéki postamester, akit ide-odahelyezgettek az országban. Egyik nővére például a borsodi Girincsen látta meg a napvilágot. Hatéves korában Tatára került a család, a tóparton laktak, mert ott volt a postahivatal. Az Öreg-tó nem volt akkoriban felkapott hely, kutyák, libák élvezték benne a vadregényt. Nem sokkal később Pestszentimrére költöztek, szintén egy évre, és 1939-ben érkeztek meg a belvárosba. A VIII. kerületet azóta is nagyon szereti, mert szerinte sajátos, külön aurája van. Apja postamesteri posztja miatt mindig a „jobbik részben” éltek, nem a szegény részen, nem is a Palotanegyedben, hanem a Baross utcában. Amikor férjhez ment, akkor került el otthonról. Kezdetben a Tornalja úton laktak egy új betonházban, amit ki nem állhatott. Nem sütött be a nap a lakásba, és ezt nem szívelheti. Jó néhány évre rá Sashalmon sikerült házat venniük. Ott volt a legjobb, mert akkor még élt a férje, volt kutyájuk, kertjük. Amikor a férje harminckét éve meghalt, akkor került az agglomerációs településre, ahol a fia is él.
Fotó: Farbaky Tamás | Forrás: Népszava
A Deák téri evangélikus gimnáziumban járt Jó Anna, majd 1945-ben átiratkozott a Mester utcai kereskedelmibe, ahol 1949-ben érettségizett. Innen került a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankhoz, amit akkoriban államosítottak. Kimentek az iskolába a pénzügyi szakemberek, és kiválasztották a legjobbnak vélt leendő munkatársakat. Köztük Jó Annát, aki 1986-ig, nyugdíjas koráig a Nemzeti Bankba beolvadt csapatban dolgozott. Az intézmény elnöke időnként megváltozott, de ő maradt. A Nemzeti Bank később megszűnt devizaforgalmi főosztályán a külkereskedelmi vállalatok levelezését intézte. Még a legendás bankár, Fekete János alelnöki idejében kezdte a pályáját. A férje is a ház alkalmazottja volt, s egyben az első főnöke. 1956 után kirúgták, szobafestőként helyezkedett el, majd mozigépész lett, később az iparművészeti vállalat munkatársa. Nyugdíjasként filmekben statisztált. Anna néninek két unokája és egy dédunokája van.
Csalásbarát kormány
Jó Anna napirendjében van valami egészen rokonszenves. Úgy kezdődik minden napja, hogy a kedves, segítőkész szomszédok felviszik neki a Népszavát, és az ajtóba teszik. Ez nekünk örömteli eléggé. Több mint egy órát olvassa a napilapot reggelente, utána jönnek a többi teendők. Az ATV és az RTL Klub híreit követi még, és időnként a HírTV-t esti híradóját, mert nincs túl későn. Tévét csak este néz, kivéve a Halló halló! című sorozatot, ami délben megy, és a Csengetett, Mylord?-ot, ha adják éppen.
– A rádióban már csak a harangszót hallgatom, egyebet nem érdemes. A harangszót szeretem. A Bartókot is hallgattam régen, de most mintha állandóan siratóasszonyok énekelnének bánatosan – meséli a közrádiós felhozatalról.
A közélet régen megérintette. Majdnem azt írtuk, korán, de 1989 inkább régen volt, mint korán. Már friss nyugdíjas éveit élte, amikor a rendszerváltás „megtörtént”. Ott volt a férjével a Hősök terén, Nagy Imre újratemetésén.
– Az az Orbán még egy lelkes fiatalember volt – emlékszik. – Egész másként vette ki magát, mint ez a mostani. Nem sokáig tartott, amíg úgy nézett ki, hogy normális és jó ember lesz belőle – értékeli az I.-V. Orbán-kormányok valóban sokat romlott fejét.
A 2010 utáni közéleti időszak egybefolyik számára. Rossz emlékű, úgy, ahogy van. A politikusok megítélésében eltér az átlagtól, nem mintha lenne átlagpolgári megítélés.
– Én a Gyurcsányra sem vagyok annyira mérges, mint általában a népharag – mondja. – És nekem ez sem az igazi, ez a Magyar sem.
– Mit gondol róla?
– Azt, hogy fura.
– Fura?
– Igen.
– Nem tudni, hogy mi lesz belőle, ugye?
– Így van, egyrészt. Megkavarta a dolgokat, és nem jó irányba. Másrészt direkt rosszat csinált az ellenzéknek. A Fideszből kellett volna elhoznia embereket, nem innen.
Kétségkívül jobb lett volna, de az ellenzékváltó közhangulaton sem lepődünk meg olyan nagyon. Hozzátéve, hogy 100:1 az arány a kormány javára – ha valamit váltani kellene, akkor az ő volna. Az ellenzék dermesztő sikertelenségét a Fidesz írta alaptörvénybe. Ami 1956 év letöltendő Kistarcsán, szerintünk.
– Mozgóurnával szokott szavazni? – kérdezzük Jó Annát a választásról.
– A mozgóurnában nem biztos, hogy nincs csalás. Oda mozog, ahová mozgatják. Inkább a fiam elvisz.
– Tudja már, kire fog szavazni?
– Nem tudom. Vagy a Dobrevékre, vagy a kétfarkúakra. A Magyar-kérdést még nyitva hagyom. Egy icipicit gyanús még nekem. Hogy talán nem is egészen úgy gondolja, ahogy mondja. Nem lehet tudni.
Fotó: Ladjánszki Máté | Forrás: Népszava
A Fideszről is mond néhány szót.
– Miért nem képesek ezek észhez térni?! – veti föl azt, ami már nekünk is megfordult a fejünkben ezerszer 2014 óta, mondjuk. Annyi hatalmuk és pénzük van, hogy akár jó fejek is lehetnének, gondoltuk tíz éve. Mára veszett fejsze. – Nyilván mindegyik le van pénzelve. De csak kellene annyi becsület bennük, többükben, mint akikben nincs!
– Mérges is a Fideszre? – vetjük föl. – A csasztuskában erős sorok vannak.
– Persze, hogy mérges vagyok. Nagyon sok kárt csinálnak. Szinte minden megnyilvánulásuk káros.
– És hogy jutott eszébe, hogy ezeket leírja?
– Csak úgy. Pedig soha nem írtam verset. Ez volt az első.
A kapormártás
Jó Anna néni derűsen éli a kilencvenes éveit. Ebédet kétszer-háromszor egy héten hozat. Jó és bőséges, mondja. Mivel a fia kertjében rengeteg kapor termett, ezzel éppen tervei vannak.
– Szeretem a kapormártást – lelkesedik –, most is azt fogok csinálni. Kockalevest, egyszerűbb tésztaételeket is megcsinálok. Pörköltre már nem vállalkozom. Az édesanyámtól megörökölt családi zserbóreceptet viszont még mindig megcsinálom születésnapokra, névnapokra.
A háztartásban a fiú unokája segít, porszívózik, ablakot pucol.
Az e helyt eltitkolt családtörténet lapjait forgatjuk még picit. Van ebben egy törvénytelen gyerek is, aki a férjének az édesanyja volt. Egy kőbánya vezetőjénél volt cseléd. Rendesek voltak vele a gazdái. Zsidók voltak, magyarosítottak. Egyiküket elvitték a nyilasok, meghalt az úton.
– Könyveket szokott olvasni? – kérdezünk rá az asztalon fekvő Szerb Antalra.
– Hogyne! – felel. – Ha nincs meg önnek, szívesen odaadom – mondja, és így tesz.
Néhai történész-akadémikus unokabátyjáról mesél még, akitől egy tükrösszekrénnyi könyvet örökölt 2010-ben.
– Cirill betűs Marx-Engels nem érdekli? – néz reménykedően. – Biztosan érték, csak azt nem tudom, kinek – nevet.
Megjelent a Népszava Visszhang rovatában 2024. május 12-én.
