Melyik városban láttam őket? Vagy talán jobb, ha nem mondom meg, hogy melyik városban. Valahol Európában. Vagy talán jobb, ha nem Európában láttam. Maradjunk abban, hogy nem is láttam. Csak kitaláltam az egészet, mert nem volt témám ehhez a jegyzethez.
Tehát nem volt témám, és kitaláltam magamnak apró, színes, zsugorított koponyákat. Ijesztő, zsugorított koponyákat, amilyeneket rézbőrű varázslók tudnak csak csinálni. Állítólag a náci haláltáborokban is kísérleteztek velük. Hogy milyen eredménnyel, arra már nem emlékszem. Dachauban, Mauthausenben nyomuk sem volt. Sehol sem volt nyomuk, csak éppen kitaláltam, hogy ott csüngenek egy kirakatban, és még oda is van írva, hogy „zsugorított koponyák, tökéletes utánzat”.
El kellett hinnem, hogy csak utánzat, el kellett hinnem, ha máré n találtam ki az egészet, és azért is, mert ha igaziak lettek volna, nem kerültek volna olyan kevésbe: egy nagyon olcsó zsebrádió ellenértékét mutatta az árcédula.
Másrészt, ki tudja? Hogyan higgyem el az egészet, ha tudom, hogy csak kitalálta valaki, mégha olyan szavahihető ember is az illető, mint szerénységem? Aztán volt még egy kis bökkenő. Ugyanabban a kirakatbancsüngött egy nyaklánc is, oda volt írva, hogy igazgyöngy. És annyiba került, hogy annak az árából talán kétszer el lehetett menni a moziba. (Bocsánatot kérek, hogy ilyen körülményesen ecsetelem az árakat. De nem akarom megnevezni a valutát, mert abból élesebb elmék kitalálják, hogy hol találtam ki az kitalále részet.)
Tehát az igazgyöngy még fele annyiba sem került, mint a nem igazi zsugorított koponya. Annyiba került csak, mint a török gyűrű szemmelverés ellen. Bár a koponya sem volt – amint mondtam – drága. Szobadísznek. A falra. Zsugorított emberi koponya. Tökéletes utánzat…
Lehet, hogy a gyöngyöt azért mondták igaznak, mert ha el is hiszi valaki, az ő baja. Ha viszont azsugorított koponyát hiszi el, az már törvénybe ütközik. Minimum halottgyalázás.
De a halottgyalázás emléke miért nem ütközik törvénybe? Miért nem ütközik törvénybe az embertelenség mint szobadísz? Annak az emléke, amit jobb lenne elfelejteni, de nem szabad elfelejteni, amire emlékezni kell, ha nem is így, sőt legkevésbé így.
Így, ahogy kitaláltam – mert maradjunk most már végleg abban, hogy ilyet én Európában nem láttam, hogy én találtam ki.
Nekem is jobb lett volna, ha csak én találom ki.
Megjelent A Hét V. évfolyama 5. számában 1974. február 1-jén.
