Talpas serleg a láda vagy a papírdoboz oldalán, az írástudatlan is ki tudja betűzni az értelmét: vigyázat, törékeny! Tehát üveg vagy porcelán. Egyszerű tucatáru vagy a hozzáértők elismerését kiváltó holmi, amilyen például a meisseni is; ezt itt gyártották az Albrechtburgban, ahonnan olyan lenyűgöző kilátás nyílik az Elbára, és meggondolkoztató módon vissza az időbe.
Még csak alig egy tucat esztendőn botladoztam végig, amikor fölfedeztem és számtalanszor elolvastam egy régi vasárnapi könyvben Böttger János Frigyes kurta életrajzát, mert akkoriban mindent számtalanszor olvastam el, lévén sokkal kevesebb olvasnivalóm, mint olvasásra ösztönző időm. Máig is betéve tudom sírfeliratának ügyetlen magyar fordítását: „Isten végtelen irgalmas, így lett az aranycsinálóból fazekas”.
És íme, negyven esztendő múltán itt vagyok az Albrecht-kastélyban, ahol Böttger uram 1710-ben elkezdte a világhírűvé lett porcelán gyártását. Annak a törékeny, finom anyagnak a gyártását, amelynek titkát addig csak a kínaiak ismerték, s amelyre ő rabságban és a halálfélelem hideg verejtékében fürödve jött rá. Sok ideje nem lehetett hátra, hiszen már temérdek pénzt kicsalt a hűbérúrtól, aki ezért fogva tartotta, s ő az aranycsinálás nyitjára csak nem jött rá. Még így is bajosan magyarázta meg a pénzsóvár főúrnak, hogy hiszen a porcelángyártás legalább annyi aranyat hoz a házhoz, amennyit ő a bűvös boszorkánykonyhában hasztalanul próbált előállítani. A pénzt egyébként ő sem vetette meg, mert nemsokára megkísérelte, hogy másfelé is áruba bocsássa a titkot, s azt beszélik, hogy csak korán bekövetkezett halála árán menekült meg a legsúlyosabb következményektől.
Most kenyéradó gazdája eleinek monumentális freskóit mutogatják a kastély termeiben, aztán átkalauzolják a turistát a dómba, amely egy olyanszerű terecskén áll, hogy csak az nem érzi magát varázslatos módon a segesvári fellegvárban, aki ott még nem járt, önkéntelenül is az ajtót keresem, ahol három lépést kell lefelé menni, és ahol kitűnő törökkávét mérnek. De felocsudok, hiszen ez lehetetlen, hiszen nem Brassó, hanem Drezda felől érkeztünk ide, Drezda felől, ahol huszonhárom esztendővel ezelőtt csak törmeléksivatag várt, s ahova most visszaköltözött az élet, és visszaköltözött a Sixtusi Madonna.
Én meg hirtelen arra gondolok, hogyan lehetne a városokat is megjelölni valami jelképes egyszerű rajzzal, egy lakóház, egy bazilika, egy torony vagy híd sematikus rajzával: vigyázat, törékeny! – hogy onnan fentről is jól ki lehessen venni, onnan fentről, ahonnan a vascsőrű, szárnyas halál süvített alá nem is olyan régen.
Megjelent A Hét V. évfolyama 41. számában, 1974. október 11-én.
