. . . És végül a gyerekek, Skandinávia gyerekei, akiknek a svédországi Fisksätrában pompás kis ródlipályát emeltek az új, nyolcemeletes épületek közé, akiknek ugyanonnan elhoztam egyik csupaszín végleg elgurult műanyag-golyóbisát, akik bemutatkozáskor férfiasan fejet hajtanak vagy lányos-kecsesen pukkedliznek, akik oslói ablakunk alatt szép komolysággal körbeálltak, és szigorú szertartásként játszottak el egy számomra teljességgel ismeretlen játékot, akiket csoportosan vezettek Koppenhága parkjaiban szakállas fiatalemberek – első látásra hippik, másodikra képzett pedagógusok –, a gyerekek, Skandinávia gyermekei, akik a rendőrségre mennek följelentést tenni, ha valamelyik szülő meglegyinti őket, akiknek joguk van más szülőkért folyamodni, ha az ellentétek tartóssá válnak – ennek a különös, északi gyermekkornak a varázsát megérteni és elfelejteni is nehéz. És mégis…
És mégis „vastagon fog a tinta, zordul”, ahogy Dsida írta, mert nehéz erről írni, nehéz erről szólni; mert azt még megszokja az ember, hogy itt a pornográfia – a minden szabadosságot felülmúló és minden ízlésen alul maradó pornó – olyan nyílt és mindennapi, mint nálunk a sportlap vagy a színes üdvözlőkártya, a ferdébb hajlamokat szolgálókra is csak legyint az ember, hiszen tudja, hogy vannak, és tudja, hogy ez is cikk – de már a gyermekpornó színes, mélynyomásos realizmusára… hát, igen, maradjunk abban, hogy vastagon fog a tinta . . .
És amit elhallgatni éppolyan nehéz, mint szólni róla, hogy amit a nyomdafesték nem bír el, de a tökéletes kivitelezésű színes fotó szemlátomást igen – a tíz éven aluli modellek részlege, hát igen, valahogy ezt nehéz elmondani, hogy amire bőven kerül felnőtt szereplő – állítólag meg sem kell olyan nagyon fizetni, a kínálat elég nagy –, arra gyermek, persze, nem akad, hisz nincs itt olyan természetes vagy választott szülő, aki ilyesmire odaadná a gyereket, és akkor?… akkor a gyerekpornó szereplői Európán kívüliek, a bőrük színe más, a szemük más vágású, messzire elmegy értük a fotós, elmaradott országok szegénységén, kiszolgáltatottságán, még ilyen kiszolgáltatottságán is élősködni. Hogy az üzlet se pangjon, a nyílt eszű, tiszta szemű szőke gyerekek lelkét se érje trauma, hogy majd csak később, sokkal később szoruljon (remélhetőleg) ökölbe a kezük…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 9. számában, 1973. március 2-án.
