…és azokkal együtt, akik a megsemmisítő kemencék előre vetített rőt fényében arcképeket festettek és a gyilkos táj enyhe vonalait vetették papírra, azokkal együtt ott éltek Mauthausenban (ha ennek az igének volt egyáltalán értelme), tehát velük együtt ott laktak (ha azt ottlakásnak lehetett nevezni) avatottabb kezelői is a rajzszereknek, talán közülük került ki egyik-másik, akinek előbb elkobozhatták a rajzait, a szépségbe menekülés szökésnek minősíthető bizonyítékait, aztán kiróhatták rá a büntetést, végül pedig besorolhatták abba a különítménybe, amely titkos megbízatást kapott az SS-től, s azt szakavatottan végre kellett hajtania.
Történt pedig mindez az 1944. esztendőben, amikor az SS-legények peckes tartása még nem árulta el belső, görnyedező, vinnyogó félelmüket, amikor vagy hittek még a csodafegyverben, vagy már nem, de a dolgok átkozottan rosszul álltak (verdammt noch einmal hinein!), s a messzehordó rakétafegyverek hatékonyságát már nem csupán a mérnöki lelemény szabta meg, hanem egy olyan prózai apróság, mint a pénz, nem a márka, amelyből lett volna elég, de félő volt, hogy az értéke lefelé görbül a beléje fektetett papírmennyiség értékszintje felé – s akkor támadt az ötlet, hogy dollár kellene és angol font, s ha nincs, akkor lehetne csinálni, és hol lehetne ezt nagyobb titokban elvégezni, mint éppen egy haláltáborban, ahol a tanúk elhallgattatása igazán nem okoz különösebb fejtörést.
És így alakult meg a birodalmi titkos pénzhamisító műhely Mauthausenban, és megkezdhette a maga áldásos működését, mert ha csak egy fél tucat embert menekített ki a kőbánya poklából, azok már áldhatták, s ha csak egy fél tucat fogolynak hosszabbította meg az életét, azok is áldhatták, s az első napokban bizonyára reszkető kézzel követték egykori amerikai elnökök rizsporos parókájának finoman hullámos vonalait, talán valamivel több étel is jutott nekik, s a bizonyosság, hogy nélkülözhetetlenek, s a másik bizonyosság, hogy ha valamilyen csoda folytán a náci haláltábor a humanizmus fellegvárává vedlik át, ők már akkor sem maradhatnak életben, együtt semmisítik meg őket az árulkodó víznyomásos papírral s a litográfia vagy a cinkográfia árulkodó segédeszközeivel.
Lázadók és ellenállók, hősök és vértanúk, tehetetlen áldozatok emlékével fonódik egybe az ő megalázott emlékük is, szegény megnyomorított, agyonhajszolt, reszkető kezű, reszkető életű pénzhamisítóké…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 15. számában, 1973. április 13-án.