Nem tudom, kiben milyen gondolatsort indított az én kurta elmélkedésem arról, hogy az angol eredetű hobbit talán öntudatlanul érezzük a hóbort kicsinyítésének – lehet, hogy senkiben semmilyet. De nem azért éljük az önkiszolgálás korát, hogy legalább bennem ne gyűrűzzön tovább a töprengés. Főleg miután történetesen épp a napokban bukkantam rá egy szóra, amelyet népetimológiai telitalálatnak érzek.
Gyöngébbek kedvéért idekívánkozik a népetimológia sommás meghatározása is. Erről akkor beszélünk, ha valamely nyelvben az idegen szavakat vagy a saját nyelv kevésbé ismert szavait öntudatlanul és tévesen alakítják át egy megszokottabb hangzású fogalom alapján, amely többé-kevésbé emlékeztet a szó jelentésére. Olykor esetleg egyáltalán nem, mint a már kevésbé ismert capistráng esetében. Ez a német Zapfenstreich magyarítása, és takarodót jelent, aminek az istránghoz vajmi kevés köze van. Ugyancsak teljes képtelenség a mérnök átkeresztelése csupán hasonlósági alapon inzsellérré, hiszen a zsellér olyan jobbágyot jelentett, akinek egy nyolcad teleknél kevesebb földje volt, később pedig föld nélküli parasztot, aki elég távol állt a mérnöki foglalatosságoktól. Azt pedig nem tudom, hogy Jókai valóban hallotta-e vagy csak kiötölte a legtréfásabban kirívó hityi-matyi-mókust, a hites matematikus helyett.
A legsűrűbben emlegetett példa a tubarózsa, amelynek dallamos népi csengése mögött a latin tuberose, azaz gümős húzódik meg, és kissé meghökkentő is, hogy a közismert virág elnevezése a gümőkórral, a tuberkulózissal áll titkos atyafiságban.
De jó néhányszor nagyon is kifejezőek ezek az átköltések. A ficsúrban például a fiút és az urat fedezi föl az ép nyelvérzék, a hetykén urizáló fiút. Holott egyszerűen a román „fecior“-ből származik. Az utcát és a tálcát is az út, illetve a tál válfajának érezzük, noha a szláv ulicából és az olasz tazzából alakultak. S az adunak is találó származéka az ágyú, amely mindent lelő, bár ebből csak a „minden“ igaz, a francia „à tout“. És más, de helyes értelemhez jut a keresztény (a szláv krsztyanból, amelynek nincs köze a kereszthez) valamint a mérföld (a mélyföldből – l. román milă, német Meile).
S végül a címben megígért telitalálat: az úrbér. Ki ne érezné első hallásra, hogy miről van szó! Az úrnak járó bérről, szolgáltatásról, amelyet a feudális rendelkezés, az urbárium írt elő. Hogy létrejöhet-e ilyesmi napjainkban is a már említett és más természetű hobbin kívül?
Aligha. A fel-felbukkanó fenerosszpor peronoszpóra helyett meg a szódabikapor eleve műveletlenségre vall, s nehezen terjed. Bár ki tudja? – főleg, ha továbbra is elhanyagoljuk annyi köznyelven is érthetővé tett tudomány között épp a nyelvészet népszerűsítését.
Megjelent A Hét V. évfolyama 51. számában, 1974. december 20-án.
