Gondolt-e már arra a kedves olvasó, hogy mi az alapvető különbség az irodalom és a filmművészet között? Nem műfajbeli különbségre utalok, hanem arra, amely nem csupán kényelmi, hanem egyszerűen hozzáférhetőségi kérdéseket vet fel.
Mert ha én ma este, teszem azt, Vörösmartyt akarom olvasni, vagy a Moll Flanderst akarom olvasni, akkor leveszem a polcról az illető verseskönyvet vagy Defoe csintalan regényét. De ha meg akarom nézni az Aranylázt, akkor csak a fejem búbját vakarhatom, mert sehol sem tűzték műsorra nemcsak ezen a héten, hanem talán már egy esztendeje sem.
Hogy miért vagyok ilyen válogatós? Nem is vagyok válogatós, csak azt bátorkodom hangsúlyozni, hogy könyvek tekintetében válogathatok, míg a színdarabok és a filmek engem válogatnak, illetve kiválasztják életemnek azt a hetét, amelyen kegyeskednek hozzáférhetővé válni.
De nem lesz ez mindig így! Ami a zenét illeti, már rég nincsen így. Előbb a hanglemez, majd a magnó lehetővé tette számunkra, hogy akkor hallgassuk meg a Holdfény-szonátát, amikor éppen kedvünk szottyan rá. És a jelek szerint a színművek meg filmek tetszés szerinti időpontban való megtekintése is lehetővé válik. Ehhez pedig a tévékészülék segít hozzá.
A találmány már meg is van. A szalagra rögzített Hamletet csak be kell táplálni a különleges vevőkészülékbe, és máris eltöprenghetünk fölötte, hogy lenni kell-e vagy nem lenni. Az akadályok már csak anyagi és szervezési természetűek. Gyártani kell és meg kell venni azt a bizonyos drágább készüléket (de talán ezt a mostanit is alkalmassá lehet tenni – nem értek hozzá), és fölállítani azt a szalagkölcsönző tékát, amely a Csend és kiáltás című filmet bármikor rendelkezésemre bocsátja. És gondolom, nem sok idő múltán Krőzusnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember a kedvenc filmjét meg is vehesse.
És ha a kilátások ilyen biztatóak, ha erről a megoldásról a szaklapok is egyre sűrűbben beszámolnak, akkor lehet, hogy előbb-utóbb egy másik álmom is teljesül majd. Nevezetesen az, hogy a Kriterion új kiadványaihoz is hozzájutok. Hogyan képzelem ezt el? Nagyon egyszerűen. Megvásárolom őket, és akkor veszem le a polcról egyikét-másikát, amikor akarom. A technika mai fejlettsége mellett ez sem késhet már sokáig.
Megjelent A Hét II. évfolyama 6. számában, 1971. február 5-én.
