Rajzolunk a homokba, mert fittyet hányunk a mulandóság tudatának. Rajzolunk a homokba, ahogy oroszlánkaput emeltünk Mükénében, hogy alig maradt meg belőle valami, ahogy Colosseumot építettünk Rómában, hogy a rézsútoson kicifrázott maradéka is ellentmondjon a mulandóságnak. Építünk és rajzolunk, akár néhány ezer év, akár néhány óra simítja el a föld színéről azokat a szabálytalan vonalakat, amelyek embervoltunk legszebb bizonyítékai.
Mert eltörölhetők, de kifogyhatatlanok. Mert embervoltunk legfőbb igazolása az, hogy tagadjuk a mulandóságot. Arkhimédészi idomokat rajzolunk a homokba, szabályos köröket, amíg el nem tapossa őket a római katona, női neveket rajzolunk a homokba, amíg az ifjúság engedi. Ákombákomokat rajzolunk a homokba, s mivel valóban fütyülünk a mulandóságra, nemegyszer magunk töröljük le a rajzot, s firkálunk helyébe egyebet, s van aki valóságosan is fütyörészni tud hozzá, ami külön gyönyörűség. Városon persze kevés a homok, s amit nem falnak fel a betonkeverők, azt a csipetnyit a parkokban szorítjuk cementkeretek közé, ám az szent, az tabu, ahhoz felnőtt ember nem nyúlhat, hiszen ott kezdődik és ott végződik a homokból alig kilátszó pöttömségek, tegnapelőtti mi magunk birodalma. De mivel a felnőtt sem maradhat végképp gyúrható, tapasztható és főképp telefirkálható homok nélkül, kinézett magának egy elég nagyocska helyet a tengerpart hosszában, ahol nyáron át békésen együtt élhet a pöttömségekkel, tegnapelőtti önmagával.
Ott aztán ő is nyugodtan birtokába veheti a homokot, egyetlen gyermek sem hiszi majd azt, hogy a bácsinak elment a szép esze. Csupasz ággal, csigahéjjal, a lába nagyujjával is rajzolhatott ez ember, nem szólja meg senki. Legfennebb a szíve hölgye, amikor azt írja a homokba, hogy Ilonka, és a szíve hölgyét történetesen nem Ilonkának hívják.
Két idősebb férfit láttam tavaly a mamaiai homokon, irtó buzgón rajzolt az egyik a másiknak. És amikor a rajz kellős közepébe odapattant egy nagy pöttyös labda a mulandóság nem várt és agresszív megtestesítőjeként, nem haragudtak meg, az egyik még vissza is dobta a labdát, a másik meg rekonstruálta a rajzot: „Látod, ők ide tervezték a kazánházat, de én mondtam, hogy így nem célszerű…”
Nyaraltak, pihentek. Az is, aki labdázott, az is, aki rajzolt a homokba.
Megjelent A Hét III. évfolyama 26. számában 2022. június 30-án.
