Egy bizonyos B. S. úr Hamburgban egészen csinos summát, 250 márkát fizetett ki egy barátjának, hogy vesse latba földöntúli képességeit, és űzze ki a sátánt nevezett B. S. úr gépkocsijából. Mert nevezett B. S. úrnak kissé gyakran voltak apróbb forgalmi balesetei, és ez volt az utolsó szalmaszál, amibe belé tudott kapaszkodni. És úgy látszik, egészen jól belékapaszkodott, mert a sajna ellenőrizhetetlen hír szerint B. S. úr azóta teljes biztonsággal ül a kormánykerékhez. És beszélhet itt bárki önszuggesztióról vagy más hasonlókról, a mi hamburgi emberünknek nyilván mély meggyőződése, hogy nem dobta ki pénzét az ablakon.
A babonás előítélet mindig is pénzbe kerül. Olykor ilyen sokba, még akkor is, ha egy jóbarát szolgálatait kell igénybe vennie a rászorulónak. A történet inkább mosolyra ingerel, de alulírott jókedve elég hamar elpárolgott.
Mert hol is olvasott utoljára a babonával járó költségekről? Igen, itt kell lennie annak a könyvnek a jobb oldali polcon, hátul; kis sárga könyv, éppen csak idéz egy másik szerzőt, bizonyos tudós Komáromy Andrást, aki a boszorkányperek búvára volt. És itt kell lennie valahol annak a kísérteties szövegnek, na meg is van már. Szó szerint idézzük, az egykori helyesírással:
„Kolozsvár 1558-i számadáskönyvének március 17-i és április 11-i kiadásai között a következő tételek szerepelnek: 17. Martii. Adtam a czigányoknak, hogy az Monostor-utczai asszonyt, kire gyanúság volt, hogy az leánykát megveztette volna, az vízbe vetették volna, 25 dénárt.
11. Április. Mikoron az asszonyt megcsepegtették, vettem gyertyát 5 dr. Hogy a czigányok megcsepegtették, fizettem 50 dr. Adtam, hogy megégették, az czigányoknak 2 frt. Volt egyiknek neve Sófia, másik Erzsébet nevű. Czipszer Mátyástól vettem fát, kivel megégették őket, 64 dr. Karos Pétertől vettem ugyanazon szükségre fát 75 dr. A két poroszlónak adtam 2 frt.“
Eddig az idézet. S idézzük azért, hogy ha még szemébe ötlik az olvasónak valahol egy-egy ilyen mosolyt keltő hírecske az elburjánzó jelenkori babonákról, jusson eszébe az a döbbenetes mondat is:
„Volt egyiknek neve Sófia…”
Megjelent A Hét VI. évfolyama 23. számában, 1975. június 6-án.
