A szót német közvetítéssel kaptuk a latinból. Ha kissé szabadon eljátszunk vele, a makulátlan ellentéte tehát nem foltatlan, hanem foltos. Nem hibátlan, hanem hibás. Makulatúra a nyomdában elrontott ív is. „Makula“ esett rajta. Az is makulatúra, amit hibátlanul nyomtak ugyan, de más egyéb hagyott rajta pecsétet: példának okáért paprikás szalonna. De még az is, amibe sem hiba nem került, sem folt nem esett rajta. Egyszerűen csak elévült. A tavalyi sportújság, régi falinaptár, olyan moziplakát, amely már sehol sem megnézhető filmet ajánl – persze melegen. S mert papír dolgában az ember mindig takarékos volt, a makulatúra átvitt értelemben csomagolópapírt jelent. Nem lehet elolvasni, vagy már nincs miért elolvasni, de csomagolni még jó lesz.
S aztán jött a második átvitt értelem: az irodalmi szempontból értéktelen mű, vagy a sajtó berkeiben a szennylap, makulatúra. Még akkor is, ha nem húzták el rajta a nyomdai estéket, hiba sincsen benne, de még zsírpecsét sem. Akkor is, ha díszkötésben kerül a polcra. Akkor is makulatúra. Ki nem volt már úgy, hogy kínjában makulatúrát olvasott. Valahol ácsorognia kellett, aztán volt a kezében egy ócska újságba tekert valami. Elolvasta még az apróhirdetést is.
Mostanság reklámot nyomnak a csomagolópapírra. Azt is el lehet olvasni a fogorvos előszobájában. „Ajándékok hónapja – kiváló minőség – elnyűhetetlen”… Többször is el lehet olvasni, mert mintásan ismétlődik, mint a tapétavirág, amelyről már Morgenstern megmondta, hogy nem szabad lóugrásban követni, mert belepistulhat az ember.
Várom a kávét a temesvári presszóban, s nézegetem a könyvesboltból hozott csomagomat. Ennek a papírját is szép sárgán kicifrázták, de nini, nem arra szólít fel, hogy olvassak (most éppen mi az ördögöt csinálnék egyebet?), hanem azt mondja, hogy „Félek az egykönyves embertől“. És oda is van írva, hogy ki fél tőle: Aquinói Tamás. Meg hogy: „Könyveim közt éltem a manzárdszobámban“. Ezt Napóleon mondja. S azt, hogy „A könyv a lélek orvossága“ – azt a thébai könyvtár homlokzatáról vették.
Félreértés ne essék! Ezt nem úgy nyomták, hogy előbb olvasmány volt, aztán makulatúra lett. Ezt bizony csomagolópapírnak nyomták, a könyvesboltnak nyomták – mind a huszonegy idézetével.
No kész van, megjött a kávé. De most már várhat, mert Pascalt, Iorgát és Condillacot még el akarom olvasni. Ha pedig ebbe a lapszámba is csomagolnának valamit, és valaki illetékesnek késne a kávéja – olvassa el ezt a jegyzetet, mert a példa szerintem követendő.
Megjelent A Hét III. évfolyama 29. számában, 1972. július 21-én.
