Francia földön szervezett társaság harcol a szamarak kipusztulása ellen. Nem tudjuk, hogy a lovakról lemondtak-e már. De a metropolisokban egyre több az olyan gyerek, aki egyre kevesebb lovat lát, talán még zebrát is sűrűbben: az állatkertben. A paripának itt még nincs külön rekesze, de alighanem számíthatunk erre is, mielőtt valóra válna a szomorú madáchi kép: Ádámnak afölötti borongása, hogy Al-Borak mégiscsak különb paripa volt, mint az a gebe, amelyet a falanszter múzeumában mutatnak neki.
Al-Borak tudvalévően Gábor arkangyal szárnyas ezüst lova volt, amellyel Mohamed bejárta a földet. Ha a szárnyaktól eltekintünk, ez alighanem egyik olyan valóságos lova volt a világtörténelemnek, amelynek fennmaradt a neve. A másik Bukephalosz volt, Nagy Sándor lova, amelyről várost nevezett el a makedón hódító a Hydaspès közelében. S ott van még lncitatus is, Caligula lova, amelyről a közhit azt tartja, hogy konzultársává nevezte volna ki, mások szerint szenátorrá, sőt egy különlegesen őt szolgáló papi testület tagjává is.
Nos, van-e még olyan állat, amelyből háromnak a nevét is följegyezték a történészek? Aligha. Talán ezért is búcsúzunk tőle olyan nehezen. Mert igaz, hogy leghűségesebb társunknak a kutyát ismerjük el, de ezt már ritkábban képzeljük el szárnyakkal, mint például Al-Borakot. Mint például a Pegazust, amely előbb Zeusz villámait hordozta, s csak azután szegődött a porták gyors és merész közlekedési eszközévé. Mint például a mesebeli táltost, amelyhez táltos ember is járult – mint a poéta a Pegazushoz. A táltos emberről a közhiedelem egy régi könyv szerint ezt tartotta: „A táltos fogakkal jön a világra, s ha ekkor a bába elárulja, elviszi a többi táltos. A táltos ember komoly és magába vonult szokott lenni, s ha tökéletes táltossá akar válni, meg kell vívnia egy bikával, mely vívás alatt ő is bikává változik. Ha legyőzte a bikát, elmegy vándorolni, hogy magának táltos lovat szerezzen. A táltos ló igen csúnya kinézésű, s csak akkor bír ama kiváló tulajdonságokkal – milyenek a röpülés, láthatatlanná levés –, ha táltos ül rajta. Ha talált magának a táltos ilyen lovat, akkor tökéletes. Meglátja az elrejtett kincseket a földben, s különféle alakban jelentkezhetik.”
Kincseket meglátni a földben vagy megteremteni a költészet kincseit – milyen rokon a más korból és tájról származó két legenda. S apropó, Zeusz villámai: a Villám kedvelt magyar lónév, akár a Ráró, amelyről már kevesen tudják, hogy halászsast jelent, tehát szintén röpül.
S mi marad, ha ez a jelkép végleg megfakul? A futurista Marinetti erre már a század elején választ ad Óda a versenyautomobilhoz című versében. Ebben már a gépkocsinak van szárnya, s a költő így szól hozzá (Kosztolányi fordításában):
„Te lángon és olajon élő,
te messze csillagokért égő,
feloldom ördöngős, töftöfölő szíved…“
Így hát nem kell csüggedni, mégsem maradunk jelkép nélkül. Csak éppen, tudja az ördög…
Megjelent A Hét VI. évfolyama 15. számában, 1975. április 11-én.
