Felső-Ausztriában láttam ezt a feliratot. Egy festői kis völgyben, egy kanyargó kis patak mentén, magas sziklák aljában, ahol a hirtelen zöld pázsit még minket is labdázásra ingerelt volna, akik pedig már elég régen feladták a szórakozásnak ezt a műfaját.
Igaz, hogy egyéb is állt azon a táblán. A fürdőzést is tiltotta. Meg a kocsimosást. Tüneményes arany ősz volt, kék nyugalom, derűs októberi béke. Fürödni már amúgy sem lehetett volna a jéghideg vízben, gépkocsit egyet sem láttam a szűk torkolatú völgyben, gyereket sem, aki labdázhatott volna. Csak a táblát, hogy itt mi minden tilos. Nem lelkesedem különösebben ezekért a táblákért. Főleg, hogy éppen Skandináviából érkeztem, északról, ahol nincs olyan tábla, amely tiltaná a fűre lépést, és mindenki a fűre lép, és azt mondják, hogy a fű ettől jobban nő.
De itt, ezzel a táblával mélységesen egyet kellett értenem. Mert ezt a tilalmat a kegyelet parancsolta Mauthausenben láttam a táblát. Nem a haláltáborban, annál jóval lennebb, a kőbánya völgyében. 185 vagy 186 lépcsőfokkal lennebb – én 185-öt számoltam, egy másik tábla 186-ot mondott, de bizonyára én vétettem el, hiszen olyan meredek volt a kapaszkodó, hogy visszafelé fel sem tudtunk egyből mászni Szilágyi Domokossal. Meg kellett pihennünk a közepe táján. Pedig most már volt 185 vagy 186 lépcsőfok, akkor csak több araszos sziklafokok meredeztek, pedig rajtunk csak vékony felöltő volt, s nem több tucat kilónyi kő a hátunkon, mint a foglyoknak. S mi kényelmesen, lassan haladhattunk fölfelé, nem hajtott az SS-legény, aki „tréfából“ el-elbuktatott egy-egy foglyot, mire az kövestől a többi közé zuhant, s magával sodorta – ezt nevezték, ugyancsak „tréfásan“ tekehalálnak a halál lépcsősorán.
S akkor eszembe jutott a másik tábla a fenti is: „Vigyázat, szakadék! Le lehet zuhanni!“ Pedig drótháló volt, és nem lehetett lezuhanni, csak 42-ben, 43-ban lehetett itt lezuhanni, de akkor muszáj volt lezuhanni, a szédítő magasból a parányi völgybe, a természetnek ebbe a gyönyörűséges, pázsitos, patakos szegletébe a festőjén zord kőbányai falak aljában.
Ahol természetesen soha többé nem szabad már labdázni…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 3. számában, 1973. január 19-én.
