– Mi lenne, ha színdarabot írnék Jonathan Swift kalandos életéről? – kérdezte cukrászdás asztaltársától az író, miközben eltűnődve kevergette a feketéjét. – Az anyag hálásnak ígérkezik. Megírnám kacérkodását a whigekkel és a torykkal, s milyen remek párhuzamot vonhatnék a két politikai párt és a két szerető, Stella és Vanessa között, akik mindketten szeretik Swiftet, ő pedig egymás elől rejtegeti őket, végül mindkettőt a halálba kergeti. Hiszen így volt…
– Így! – hagyta rá a barátja. – De mintha Goethe már írt volna egy darabot erről.
– Ugyan, Goethe! – legyintett az író. – Ma már aligha számíthat közönségsikerre. Én valami izgalmasra gondolok, menős dologra, kasszasikerre. Persze, akkor kissé sziruposan kellene megcsinálni, de aki sikerre vágyik, az ne finnyáskodjon. Hát én nem is finnyáskodnék. Úgy megírnám, de úgy, hogy bármely színigazgatónak végső anyagi mentsvára lenne. Számtalan nyelvre lefordítanák, és a Gulivert is hamarosan elhomályosítaná. A Guliverről előbb-utóbb már csak annyit tudnának, hogy mintha az a Swift írta volna, az én darabom hősszerelmese…
– Ez talán mégis túlzás – vélte az asztaltárs.
– Elismerem, túlzás. De mondd csak, az nem túlzás, hogy Cyrano de Bergerac kitűnő könyvét, a Holdbéli utazást mifelénk úgyszólván senki sem olvasta? Méghozzá több mint háromszáz éve. Ezzel szemben ki nem ismeri Rostand romantikus verses drámáját a szerzőről, Ábrányi Emil fordításában, amelyről több mint fél évszázadig az a legenda járta, hogy jobb, mint az eredeti – amíg ez is szét nem foszlott. S hányszor föl nem csendülnek egy-egy nemzedék élete során számtalan színpadon az együgyű sorok: „Filozófus, lantverő, / fizikában nagy erő, / Irt sok rímes holmit ő. / Hírneves harckeverő, / Légi utas, vakmerő, / S ámbátor a szíve hő, / Balsors-űzött szerető”. Ezt kapjuk a századfordulótól egy remek könyv helyett, amely sci-fi és filozófia, izgalmas kaland és társadalombírálat. Nálunk magyarul hét esztendővel ezelőtt jelent meg az Állami Kiadónál a Rostand-darab ki tudja hányadik kiadása. Cyrano könyve, ez a lebilincselő olvasmány teljességgel hozzáférhetetlen, és mindig az is volt. „Habent sua fata libelli“ – a könyvecskéknek megvan a maguk sorsa, szokták erről mondani Terentianus Maurus óta. De bele is szoktak törődni?
Megjelent A Hét IV. évfolyama 25. számában 1973. június 22-én.