Vajon hányadik voltam? Akkor, talán tizenöt évesen, amikor – ritka alkalom – szert tettem a mozijegy ellenértékére. Hányadik lehettem a kétszázmillióból, akik eddig Walt Disney Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmjét megnézték? Mert kétszázmillió ember nézte meg eddig. Alighanem több is, hiszen ment tegnap este, megy ma és holnap – talán az idők végezetéig. Már nem is élünk mindannyian.
Hiszen közben – a rajzfilm két bemutatása közt –, tettünk egyet és mást, ami alaposan megritkította a moziközönséget. Úgy is vehetnők, hogy csak éppen kijöttünk az előadásról, aztán Szevasztopol és Dunkerque, Varsó és El Álamein, Lidice és Hiroshima után ismét beültünk Hófehérkéhez, aki egy kis madárnak énekel, és a hét gömbölyded törpéhez, akik reprodukció tekintetében a Sixtusi Madonnával és a Mona Lisával vetekszenek.
Kik vagyunk mi voltaképp, kétszázmilliók? Honnan van ennyi időnk? Hófehérkére és csodafegyverekre, hét törpére és haláltáborokra, rajzra, színre, muzsikára, kivégzésre, napalmra, fejvadászatra, Grimm testvérekre, fajüldözésre, Disneyre, plasztikbombára… Vagy talán volt némi munkamegosztás is? Egyesek a fegyverkezési költségvetés rohamos duzzasztását sürgették, mások elmentek maradék aprópénzükkel a moziba?
Akkor is sokan vagyunk mi, mások. Sokan és régen. Negyedfél évtizede. Vagy negyedfél évszázada? Negyedfél évezrede, csak még nem készültek el a régebbi statisztikai kimutatások? Mennyi kérdést vet fel egyetlen kerek számadat. Egyetlen film hatására kétszázmillió ember lett szépérzékében kielégített, igazságérzetében megerősített – talán bölcsebb is, talán ellenállóbb is.
Kétszázmillió – ilyen sokan néztük meg a Hófehérkét. De az sincs kizárva, hogy ilyen kevesen. A film diadalútjával párhuzamos történelem inkább az utóbbira enged következtetni. Az sincs kizárva, hogy nem volt munkamegosztás. Hogy mind ott ültünk a nézőtéren. Csak egyesek Hófehérkének szurkoltak, mások meg a mostohának. És a méregkeverő boszorkát választották eszményképül.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 40. számában, 1973. október 5-én.