Enyhén foszladozó, fekete vászonkötésű könyv került a minap a kezembe – ugyanaz, amelyet gyerekkoromban én is nyűttem egy darabig. Miután eleget tettem az illemnek, és kellően meghatódtam, szemügyre vettem a belső címlapját: 1898-ban adta ki Vass József Minta-Antiquariuma és Könyvkereskedése. Hát igen, még egészen fiatal volt, amikor először találkoztunk, ma pedig 76 esztendős, mondhatni hajlott korú. És nini, ezt sosem vettem észre gyerekkoromban: Első kötet. A másodikat soha életemben nem láttam – hát akkor ezért vagyok én úgy elmaradva a csillagászat terén.
Mert a könyv „A csillagok világa”, írta Camille Flammarion, aki maga sem volt még öreg, mikor ez a fordítás megszületett: alig 56 esztendős. De nekem már akkor is rettentően réginek tetszett, a múlt századból szólt hozzám, főleg ez volt, ami megragadott, a pecsétre még nem figyeltem, pedig az is elgondolkoztathatott volna, ha akkor jobban kilátszom a földből.
Szabómunkások és munkásnők szakegyesülete, temesvári 10. számú csoport… Vajon az akkori gyér munkás közvagyont károsította-e meg valaki ezzel a könyvvel, vagy éppen ellenkezőleg, a megsemmisüléstől mentette meg háborús vagy retorziós esztendőkben? De mondom, ehhez akkor még nem volt szemem, csak ahhoz, hogy ez az ősrégi, nekem ősrégi könyv olyanokat tud, mint a XX. és a XXI. és a XXII. század napfogyatkozásai.
Hogy azt mondja, „északi Angliában” 2133. június 3-án, méghozzá reggel tíz óra felé lesz teljes napfogyatkozás.
Mint ahogyan gyűrűs napfogyatkozás „volt” Norvégiában 2048. június 11-én délutáni fél kettő felé. Hány esztendőnek kellett eltelnie, hogy én meglássam Norvégiát, és íme, még mindig korán érkeztem, még mindig háromnegyed évszázaddal a gyűrűs napfogyatkozás előtt.
Hát akkor éreztem meg, milyen mérhetetlenül nagy dolog a tudomány!
S bár azóta olvastam egyet és mást a szerzőről, hogy okkultista is volt, meg hogy vitatható, de hiába, most is ez a tekintélytisztelet fogott el. Most az 1966-os görögországi és az 1976-os tunéziai gyűrűs napfogyatkozás fölött.
És nem csupán a tudományok népszerűsítésére gondoltam – amit olyan remekül s az elsők között művelt Flammarion –, hanem úgy általában arra, hogy milyen nagy dolog, amikor egy könyvben ilyen régi évszám áll, és még háromnegyed század múltán is van benne legalább harmadfél oldal, amely még mindig dokumentum, még mindig előre mutat és még mindig csalhatatlan.
Megjelent A Hét V. évfolyama 29. számában, 1974. július 19-én.
