Olvasom egy állítólagos angol tudós megállapítását, amelyet alighanem viccnek szánt, hogy azt mondja, a Föld alumíniumtartalékai ennyi és ennyi évtized múlva kimerülnek, ám föl a fejjel, mert csokoládé még azután is lesz sokáig. Hogy is nevezik a matematikusok: összemérhetetlen mennyiségek. Mintha azt mondaná, hogy az uránérc kifogy ugyan, de pattogatott kukorica még azután is lesz elegendő.
Vannak sértő dicséretek, s a növényvilág ezt bizonyára annak veszi. Bár talán nem is az első panasza ellenünk. Hiszen hányszor nem neveztük hűséges társunknak a kutyát, régebben a lovat is, aztán nagyon régen s most legújabban megint a delfint, de ki tartaná hűséges társának a búzát vagy a szőlőt? Pedig esztendő kezdetén – amikor egyébként kutya hideg van – a békességet bor és búza mellé kívánjuk, úgy tetszik, hogy joggal. Nem tudom most pontosan, hogy mióta bőséges társunk a kutya meg a ló, de olvasom, hogy Kazahsztánban kilencvenmillió éves szőlőinda és szőlőbogyók lenyomatát találták a régészek. Óbor lenne a javából, ha még lenne belőle.
De hagyjuk most ezeket a hihetetlenül hangzó számokat, s érjük be egy szerényebbel. Azzal a szőlőtőkével, amely négy esztendővel ezelőtt megvolt még az ausztriai Göttlesborgban, s amely akkor töltötte be termő munkájának kétszázadik évét. Hány gazdának volt hűséges társa talán apáról fiúra szánván, hogy már a francia forradalom idején is ihatták a levét, s nyilván ez volt a pohárban akkor is, amikor megnyert s elvesztett csaták fölött vígadtak-búslakodtak derék kapálói-permetezői!
Ezer esztendősek voltak azok a virágmagvak, amelyeket a lengyelországi Maslivicié temetőjében találtak. Ezek különleges földben kicsíráztak, tizenkét centiméteresre nőttek, s patkó alakú leveleik tövében a sok kicsi virág, azt mondják, hogy tüneményes volt, annyira nem hasonlított semmihez a világon.
Aztán olvashattunk a denveri Dorothy Retellock kísérleteiről: muzsikált a virágcserepeinek, s kiderült, hogy a virágai nemcsak zenekedvelők, hanem ínyencek is: Bachot kedvelték a legjobban, a beat-zenére pedig kiszáradtak. Mint ahogyan elfonnyadt az angol Charlie Roberts paradicsoma is a túlontúl heves szerelmes daloktól, míg a kevesebbtől-csendesebbtől szebb színű lett, és két kilósra is megnőtt.
Úgy látszik, mégis több figyelmet érdemelnének. A levegő és a víz szennyeződését fürkészők szerint: feltétlenül. Hogy társunk maradjon a bioszférában a búzakalász és a szőlőtőke.

Megjelent A Hét VI. évfolyama 40. számában, 1975. október 3-án.