Grácia árva fejemnek, aki ezzelaz üggyel egyáltalán elé merészkedem jönni. És éppen most, amikor jól elverték a port az Azonosítatlan Repülő Tárgyak meg a paleoasztronautika hívein. A játékosabb, kalandosabb képzelőerő hívein az egzakt tudományok meg a Tapasztalat szigorú csőszei.
Grácia árva fejemnek, nem akarok én vitába szállni velük, csak éppen az történt, hogy Kolozsvárt jártamkor egy orvos barátom a kezembe nyomott egy könyvet. Ismerős könyvet,az Iliászt, gondolom, elég sokanátrágtuk magunkat Devecseri Gábor hexameterein, de talán mégsem elegen, és talán mégsem elég alaposan. Ha még olyasmire hívhatta fel a figyelmemet orvos barátom, Homérosz alaposabb olvasója a könnyebb műfajok virágkorában – amire felhívta. Nevezetesen a tizennyolcadik ének 416—420. soraira.
Arról szól ez az ének,hogy Thetisz meglátogatja Héphaisztoszt, a sánta kovácsot, mert fegyverzetet akar rendelni fiának, Akhileusznak. Héphaisztosz kellő tisztelettel fogadja az istennőt, felkel üllője mellől, elviszi fúvóit a lángtól, elrakja a szerszámait, lemossa magát szivaccsal, aztán
„vette khitónját, vastag botjátfogta kezébe,
és bicegett kifelé, szolgálók gyámolították;
drága aranyból vannak ezek, de akárcsak az élők,
van szívükben erő és ész, és szólani tudnak,
és őket munkára az égi lakók tanították.”
Hát ennyi. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte a barátom. Én pedig – grácia árva fejemnek! – továbbadom a kérdést. Hát mit szóljak hozzá? Szolgálókról olvasok,akik aranyból vannak, szakasztott olyanok, mint az élők, tudnak beszélni, sőt dolgozni is. Fennforoghat-e a belemagyarázás gyanúja? Nézzük csak még egyszer: nem élnek, hiszen „akárcsak az élők“, és még aranyból is vannak. Viszont beszélnek és dolgoznak. Mondom, csak ennyi… Ha nem kételkedünk Devecseri fordításának hűségében, akkor csak két dolgot tételezhetünk fel: Homérosznak tudomása lehetett a robotokról – vagy: Homérosz robotokat képzelt el magának.
És még mindig elég furcsa, hogy ezt csak ilyen mellékesen tette. És most már utoljára grácia árva fejemnek, ha le merem vonni a tanulságot: jó, nem bánom, pirítsunk rá a képzelőerőre, amikor rakoncátlanul elrugaszkodik a valóságtól, amikor a tudományos megalapozottság látszatát kelti.
Pirítsunk rá – de ne kössük gúzsba, és ne kelljen borsón térdepelnie. Hátha valamire ráhibázik egyszer…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 26. számában, 1973. június 29-én.