Amikor Hitler személyes parancsára lemészárolták Lidice férfiait és lerombolták a házait, ennek a falunak még a helyét is fölszántották. hogy még az alapjai is eltűnjenek, hogy a neve is kifakuljon az emberek emlékezetéből.
És Lidice újrafelépült, és a nevét sem felejtette el senki. Igaz: jobb lett volna meg sem tanulni. Be kellett volna érnünk azzal, amit jó öreg földrajztanáraink megköveteltek tőlünk. Persze tudni kellett Marseille-ről és tudni kellett Lyonról, tudni kellett, hogy Párizs régi neve Lutetia, illetve Lutèce volt, Lille-ről és Grenoble-ról és Le Havre-ról, de Oradour-sur-Glane-t sosem kérték számon földrajzórán.
Vajon hány lakosa volt a háború előtt? Aligha lehetne utánanézni, mert olyan kicsi volt, hogy a sokkötetes lexikonokba sem kerülhetett bele. Nem volt sokkal nagyobb 1954-ben sem, akkor is csak 1145 lelket számlált, de akkor már belekerült mindenhova. Mert tíz esztendővel azelőtt, 1944. június10-én egy SS-alakulat, amely mintegy tizenöt kilométerrel odább érzékeny veszteséget szenvedett egy partizáncsoporttól, az ártatlan községen állt bosszút. A férfiakat legépfegyverezték, a nőket, öregeket, gyerekeket a falu templomába zárták, és rájuk gyújtották az épületet. Nem, ezt a háromtagú, hosszú nevet sem kellett volna megtanulni.
És a dallamos spanyol nevek?
Madrid, Sevilla, Toledo, Barcelona, Malaga. És a folyók, amelyeket úgy kellett tudni, mint egy Vörösmarty-hexametert. Ott sem szerepelt a helységnevek között Guernica, noha annak a lakossága már 4000 főnyi, s a község az ősi baszk kultúra központja. Mégsem az iskolában tanultuk, Picasso tanár úrtól kellett megtanulnunk, aki halhatatlan festményével bélyegezte meg a fasiszták első tömegmészárlását. Mondják is, hogy amikor a háború alatt német tisztek látogatták meg a műtermét, s a kép előtt állva megkérdezték, hogy ezt ő csinálta-e, a mester megrázta a fejét: „Nem, uraim, ezt önök csinálták.”
Nem, nem kellett volna utólag ennyi névtelen helységnevet megtanulni, és nem kellene ezután sem. Véget kell már vetni ennek a bestiális földrajz-továbbképzésnek, amely most vietnami falvak kimondhatatlanul bonyolult és megrázóan tragikus elnevezését akarja belénk gyömöszölni, elő kell venni a régi iskolai bizonyítványt, s függetlenül attól, hogy ki milyen osztályzatra vizsgázott, a szemébe mondani ezeknek a szadista földrajzműveltség-tágító áltanároknak, hogy ELÉG VOLT!
Megjelent A Hét II. évfolyama 40. számában, 1971. október 1-én.
