Herosztratosz felgyújtotta Artemisz istennő efezusi templomát, hogy halhatatlanná tegye nevét. És hiába tiltották meg az akkori törvénytevők, hogy a nevét valaki is a szájára vegye, Herosztratosz elérte a célját. Mert ilyen kevés kell a halhatatlansághoz. Vagy még sokkal kevesebb.
Ó, mi költők, zeneszerzők, szobrászok, akik vért izzadunk, hogy a nevünk bizonytalan ideig fennmaradjon, felmértük-e valaha is, hogy a halhatatlanságot olykor milyen olcsón vesztegetik? Vannak mesterek, akiknek a vásznai világszerte ismertek, és némelyike milliókért cserél ma gazdát.
De meg lehet maradni – igaz, nem világszinten – egészen rossz vásznakkal is, például olyannal, amilyet ama bizonyos Deákné szőtt valaha, ki tudja, hol. Bizonyára már életében ette a fene, mikor a falubeliek becsmérlően nyilatkoztak a kezemunkájáról. Hátha még megtudta volna, hogy századokig lesz a hitványság hiteles mértékegysége. Aztán ott van az a bizonyos Csáki, akiről Tóth Béla azt állítja, hogy rögzítette térben és időben. Ugyan miféle érdem az, hogy valakinek a szalmáját boldog-boldogtalan elhordhatja? És mégis mind a mai napig emlegetjük, és emlegetni fogjuk mindaddig, amíg valakinek a javai, de inkább a közvagyon, bárki illetéktelen számára könnyen hozzáférhető.
És vajon hol élt Berták, akirőlmég a gyerek is tudja, hogy beleveszett a Csíkba? És ki volt az a Bernát, aki elég nevetséges buzgósággal kapkodhatott a mennykő után? És ne felejtsük ki Bodónét se! Tetszik tudni, ugye, hogy melyiket? Azt, aki másról beszél, mikor a bor árát kérdik. Emlegetői, de utánzói is szép számmal föllelhetők.
Még névrokonok, druszák is akadnak ebben a különös, halhatatlan famíliában. Például Orbán. Akinek a lelke igencsak hozzászokott a sétifikáláshoz. S a másik, akinek nem tudjuk, milyen lehetett a süvege, de aki azt fölteszi, az nyilván sokat vett be a jóból.
S végül két rendhagyó eset: a kábai asszony, aki mit is mondott? – hogy igyunk egyet, komámasszony, s névtelen maradt meg szegény. A másik Makó, a keresztes vitéz, aki úgy berúgott, hogy azt hitte, már Jeruzsálemben van, pedig még messze volt tőle. S akit ma már városnak hisznek sokan.
Filológusok talán többet tudhatnak egyikről-másikról. S talán azt is, hogy még hányan vannak. A gyarlóság halhatatlanjai.
Megjelent A Hét V. évfolyama 10. számában, 1974. március 8-án.
