A napi, a heti és az irodalmi sajtó hasábjain seregszemlének is beillő írói vallomás-sorozat köszöntötte a Román Kommunista Párt fennállásának ötvenedik évfordulóját azzal, hogy hitet tett az irodalom pártossága mellett és a párt irodalomirányító és serkentő fáradhatatlansága mellett.
Ehhez – két zárójel megszabta rövid terjedelmen belül – csak egyet tennék hozzá, egyet hangsúlyoznék.
Hogy mi, írók, olvasóink java részét voltaképp a pártnak köszönhetjük. Aki járt már falusi könyvtárban, és nézegette azokat a zsúfoltabb fejlapokat, amelyeket minden könyvtáros szívesebben mutogat a kevésbé zsúfoltaknál, még ennek a bocsánatos könyvtárosi részrehajlásnak a számításba vételével is könnyen meglepődhetett, s már ilyen riportcímek fészkelődtek a ceruzahegyében: Bemard Shaw Bonyhán. Vagy: Apuleius Óteleken. Az egyéni élményt utólag a statisztika kerekítette ki. Hogy soha ennyit ebben az országban nem olvastak – ez még közhelyként sem mond semmit a valósághoz képest.
Mert a fokozás nem is mondhat semmit ott, ahol csak az ellentétnek szabad szóhoz jutnia. Valahogy így: a betűvetés nem ismerésétől a mindenfajta irodalmi termék habzsolásáig.
Régi könyvek sokszor kezdődtek így: Köszöntjük az olvasót! Most, egyszer, az évforduló tiszteletére, ha úgy tetszik, hagyjunk el egy betűt ebből a mondatból: köszönjük az olvasót! Köszönjük annak, aki fél évszázada úgy fogott hozzá a harchoz és több mint negyedszáz évvel ezelőtt a munkához, hogy egy kiéhezett, lerongyolt és megtizedelt népet nemcsak a fürdőszobás lakás terített asztalához fog elvezetni, hanem a könyvtárához is. Hogy előbb a kisbetűket ismerteti meg vele, aztán a nagyokat is, mert csak akkor írhatja le, hogy: Shakespeare. És hogy Marx. És hogy Eminescu. És hogy Lenin. És hogy Petőfi. És hogy végül (lehet-e az írói felelősségtudást ennek a felsorolásnak a befejezésénél tömörebben – mégha orcapirulással is – hangsúlyozni?): hogy végül minket is odaadjon a kezébe.
Akinek van bizalmas ismerőse a könyvelosztónál, érdeklődje meg, mikor kerül piacra mondjuk hogy Sütő Andrásnak egy új könyve vagy új kiadása. De most egyetlen egyszer ne azért, hogy már első nap ott szorongjon, és megszerezze, hanem azért, hogy másnap nézzen be, és vegye tudomásul, hogy elfogyott.
Ha kibírja másnapig. Azt hiszem, hogy nem bírja ki. És ebben a cikkben egyebet voltaképp nem is akartam hangsúlyozni.
Megjelent A Hét II. évfolyama 19. számában, 1971. május 7-én.