Az edző sportoló nehéz súlyzókat emel föl – hússzor, harmincszor, negyvenszer. Súlyos testi munkát végez – teljesen céltalan testi munkát, hiszen megfelelő súlyú zsákokat is fölrakhatna egy teherkocsira. Teljesen céltalan testi munkát egy rakodóvállalat szemszögéből nézve.

Valamilyen ártalmas babonaféle terjedt el, amely a fejtörőt épp így, épp ilyen egyoldalúan céltalannak tartja. Amolyan léha műfajnak. Amely csak magazinban művelhető két pletyka meg az aktuális furcsaságok között, no igen, és legjobb esetben ifjúsági vagy gyermeklapokban. Mert a fejtörő: gyermeteg lelkek haszontalan szórakozása.

Hát jó, fogadjuk ezt így el. De akkor dobjuk is ki a hajóból elsőnek azt az ógörög disztichont, amely Diophantosz, az egyetlen zseniális ókori matematikus (a többi Colerus szerint is inkább a mértan megszállottja volt) életkorát rejti magában. És töröljük Oidipusz legendájából is a hős felelőtlen és gyermeteg vitáját a Szfinxszel. Az újabb szerzők közül elsőnek Edgar Allan Poe könyöröghet bűnbocsánatért: egész novellát szentelt egy titkosírás-rendszer megfejtésének. A népdalok közül a „Ki látott már egy lovon hét patkót?“ befejezésűre vár csöndes, ám ünnepélyes máglyahalál. Karinthy? Hát arról ne is beszéljünk! És a bűnügyi irodalomról se – amelyet a fejtörő becsmérlői is szívesen olvasgatnak –, igaz, hogy ott az író emeli helyettük a súlyzókat.

Persze, a krimi, hiszen azt sem kell komolyan venni… Már vártam az ellenérvet. Kantot se kell komolyan venni? Akinek nevéhez a königsbergi hidak gyönyörű (és megoldhatatlan) feladványa fűződik? És Lev Tolsztojt se, aki a kaszások megoldható (de milyen nehezen megoldható!) föladványát hagyta ránk?

Hát akkor gyötörjük vagy ne gyötörjük? Mármint az agyunkat…

Hódoljunk be egy babonának, vagy lássuk be, hogy a munka, az intellektuális munka (az esztergálás és a motorszerelés is az) bármikor olyan kacifántos feladat elé állíthat, amelyet bizony könnyebben oldhat meg az, aki már egyéb haszontalan és gyermeteg furcsaságokon köszörülte az elméjét.

Persze, kényelmesebb megoldás, a sportolót is rábeszélni, hogy adja be a súlyzóit az első ócskavasgyűjtő központba,..