Hogy a gyermekirodalmat még mindig mostohán kezeli – ki is? hát úgy nagyjából mindenki, a sajtó, a kritika, olykor a kiadó, olykor maga az író – amikor nem ír gyerekeknek, amikor ezt a terepet irodalmon kívülieknek ereszti át –, arról már szóltunk, s az írókonferencia küszöbén ismét szólni illenék. Hogy a Bajor Feliciánja, a Fodor gonosz törpéje vagy a Veress mackója méltó követőkre találjon.
Ennek érdekében a hagyományokat is meg kellene kissé szellőztetni. Fura dolgok derülnek majd ki. Például az, hogy Benedek Eleket szinte kizárólag csak mesegyűjtőként tartjuk számon, pedig érdemes lenne megnézni egy-egy olyan könyvét is, mint az Ötsike nadselű gondolatai (ha jól emlékszem), vagy azokat a furfangos tréfáit, amelyeknek már a címére sem emlékszem (talán Nagyapó tréfái…), pedig mekkora érdeklődéssel forgattam őket annak idején. Még rosszabbul állunk a költőkkel.
Ha jól megnézzük egyetlen klasszikusunk van csak: Móricz Zsigmond. Annak is csak az icikepicike macskája meg a tehenekkel konfliktusba kerülő Mehemedje közismert. S végül egy fájó, sokakat talán meghökkentő pont: Pósa Lajos (aki Benedek Elekkel együtt az első komoly magyar gyermeklapot megindította).
Pósa Lajos nincs, Pósa Lajos tehetségtelen, Pósa Lajos gügye. De ki mondta ezt, hol született ez a legenda? Karinthy Frigyes Így írtok ti című paródiagyűjteményében. Amelyben csakugyan maró gúnnyal pellengérezi ki. De álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk: milyen képet alkothat magának az olvasó Tóth Árpádról, ha csak a Karinthy-paródiát olvasta el? Ki lehet abból indulni, hogy „Szegény jó grószpapa, ki ellenőr Párádon“? Ez lenne Tóth Árpád? Hát Kaffka Margit? És maga Petőfi. Akinek a Befordultam a konyhára című versét „veszi villára“ a szerző. Nem beszélve Babitsról, aki itt kókler. Kosztolányiról, aki bárgyún nyafka. És Pósáról, aki gügye…
Persze a verseit is újra kellene olvasni. De hol? A gondolat már régóta motoszkál bennem, remek versemlékek cikáznak át rajtam, de talán engem is hallgatásra késztetett volna a mesterségesen keltett gátlás, ha nem épp a minap hozza szóba egy nagyon is hozzáértő kolléga. S meghökkenve kellett tapasztalnunk, hogy mennyire egyezik a véleményünk.
Úttörőként és a kor szellemének bűvöletében nyilván Pósa is írt egy-két olyan dolgot, amit mai válogatója gondolkodás nélkül félretenne. De nem ez jellemzi feltétlenül. A minap láttam a gyermekkiadó tervét. Abba bizony már csak 74-re kerülhetne be tőle egy kis füzetbe. De talán be kellene kerülnie Benedek Elek egyik olyan munkájával együtt, amely ugyancsak méltatlanul merült feledésbe.
Megjelent A Hét III. évfolyama 19. számában, 1972. május 12-én.
