Márciusban lesz öt esztendeje annak, hogy megjelent a Helyesírási Tájékoztató a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó gondozásában. Nélkülözhetetlen könyv napjainkban, amikor először egységesítették a helyesírásunkat, amikor már semmit sem lehet kétféleképp írni, mert úgyis kijavítja a korrektor, ha nem már a nyomdász, s amikor az idősebb évjáratúak gyakran ingadoznak a között, amit valaha tanultak s ami ma mintha másképp lenne, öt éve forgatjuk tehát ezt a szótárt, s valahogy nem akarózik hozzátenni, hogy haszonnal. Mert nem elég haszonnal, viszont épp elég fölös bosszúsággal.
Na tessék, itt is van a bosszúság, persze hogy így írják, de ezt nem a szótárból tudom, mert nincs benne. Mint ahogy nincs benne sem a cseresznyéskert, sem a cseresznyés tál, pedig egybe kell írni az egyiket és külön a másikat – és ezt honnan tudjuk meg, ha nem a helyesírási tájékoztatóból vászonkötésben, több mint 400 oldalon?
Ezzel van a legtöbb baj, a külön- és az egybeírással. És ebben a tekintetben a tájékoztató legtöbb esetben csak arról tájékoztat, hogy a szerkesztőknek voltak kedvelt szavaik. Ilyen például a császárhús. Ez a császárral kezdett egyetlen szóösszetétel. Hogy miért fontosabb a császárgombánál, -körténél, -metszésnél, -nőnél (nénél) és -zsemlénél, azt nehéz lenne megmagyarázni. Akár azt. hogy miért fontos a „szót fogad” meg a „szót kér”, s miért nem az a „szót ért”. Ha már tájékoztatunk.
Na, szép kis ünneprontás kerekedett ki ebből az évfordulóból. De igazán nem ez volt a szándékom. Egyében gondolkoztam el. Megszámoltam, hogy a 288. lapon tíz olyan kifejezés van. amit külön kell írni, a 117.-en 14, a 222.-en 24. Ez ugye átlag tizenöt. Mármost ha ezeket mind kihagyjuk, felszabadul 4500 hely (100 oldalt a szabályok foglalnak el), s akkor teljessé lehetne tenni a szótárat azzal, hogy ami nincs benne egybeírva, azt külön írják. Továbbá, ha a szűk terjedelem gátolja a teljességet, még egy egész sereg szót ki lehet hagyni.
Soha senki nem töpreng azon, hogy írják azt. hogy feleség, munka, ok, oka. S akkor még egy lehetőség adódik: kihagyni mindent, amiben nincs kétes kettős mássalhangzó, hosszú magánhangzó. És akkor elérhető a teljesség ugyanilyen terjedelemben, csak éppen azt kell nyomatékosan tudtára adni a nyájas olvasónak, hogy amit nem talál meg a szótárban, azt sem két szóban nem írják, sem másképp, mint ahogy hallja – még ha botfülű is.
És ha valaki valahol netán azt forgatná az elméjében, hogy kihozza ennek a nélkülözhetetlen könyvnek a második kiadását, vágja ki és tegye el ezt a kis jegyzetet. Milyen jó lenne, ha úgy lenne!
Megjelent A Hét V. évfolyama 11. számában, 1974. március 15-én.