Eleinte enyhe szorongással figyeltem évről évre: megkapja vagy nem kapta meg. Mármint a Nobel-díjat. S ebbe a szorongásba egy szemernyi irigység sem vegyült. Csak a méltányosság féltése volt – tehát jogos aggodalom. A szakma féltése – nehogy bármely tagját fájdalmas sérelem érje. Bár éppen ebben a szakmában – mármint a költőében – kamatoznak olykor gyönyörűen a fájdalmas sérelmek. Amelyeket a gyöngébb nemtől, az önkénytől, betegségtől, haláltól vagy a Nobel-díj bizottságától kell elszenvednie az alanyi költőnek.
Meg aztán magát a díjat is féltettem. A renoméját, amely még mindig megvan, még azután is megvan, hogy Winston Churchill megkapta (az irodalmi díjat), Tolsztoj Leo pedig nem. Pedig még kilenc évig élt az első irodalmi Nobel-díj kiosztása után. Lehet, hogy ez alatt a kilenc év alatt séma Háború és béke sem az Anna Karenina nem jutott el Stockholmba.
Mindenképp érdemes azonban megemlíteni, kik kapták az első tíz díjat – 1901-től 1910-ig: Prudhomme, Mommsen, Björnson, Mistral és Echegaray (közösen), Sienkiewicz, Carducci, Kipling, Eucken, Lagerlöf, Heyse. Hát igen…
Most veszem csak észre, hogy a Nobel-díj idén már 72 esztendős lesz. Mintha tavalyelőtt nem ünnepeltük volna meg az intézmény születésnapját. Az öreg Tolsztojét pedig már többször. Egy kicsi igazság azért mégiscsak van.
Nos igen, egy ilyen élemedett korú öregúr, mint a Nobel-díj, egy szép nap váratlanul és szeszélyesen mégiscsak odaadhatja magát neki. Nem Tolsztojnak, hanem annak, akitől féltem. Annak a fiatal költőnek. Akinek a verseit majd minden nyelvre lefordították. Tehát svédre is, és ez esetleg döntő szempont lehet. És elég nagy port vertek föl a versei. Noha én is olvastam őket, tudja a jó ég, hogy mit mondjak róluk. Inkább a divat illette babérlevéllel, mint a gondos háziasszony a krumplifőzeléket. Erre az a legjobb bizonyíték, hogy egy ideje már nem is beszélnek róluk.
Pedig az ipse igyekszik. Termékenységéről legendákat zengtek annak idején. Viszont legjobb tudomásom szerint még nem is gyűjtötte kötetbe a költeményeit. Megvan, talán ezért nem kapta meg a díjat.
A számítógép, a versíró számítógép. Pedig lehet, hogy mint számítógép, számított is rá..
Egyelőre hiába számított rá. Bár az én enyhe szorongásom sem múlt még el teljesen.
Megjelent A Hét III. évfolyama 22. számában, 1972. június 2-án.