Az ábécé újdonsült és immáron avatott ismerőit többnyire előkelő ajtónállók köszöntik, amikor előszörmerészkednek be a mesék, kalandok és emberi álmok tégláiból évezredek óta rakott és sohasem befejezett csodapalotába. A népmesék sárkányölö sihedere, egy állatbőrbe bújtatott férfiú papagájjal a vállán és hűséges szolgájával, akit fura mód Pénteknek hívnak, egy hajóorvos, aki készségesen számol be a törpék, az óriások meg a lovak birodalmáról, s köztük egy-egy félénk gyerkőc, akiről nem is tudni még biztosan, hogy Nemecsek nekhívják-e – kis kezdőbetűvel vagy Nyilas Misinek.
Nem úgy van ez, mint a számtanban, ahol hosszú az út a szorzótáblától a differenciálszámításig, itt már a kezdet kezdetén a lehető legjobb minőség vár az érdeklődőre. Szemelvényekként a tankönyvek lapjain és merész utazások lehetőségeivel a házi olvasmányok szigettengerében.
Divatba jött mostanság az a kifejezés, hogy kötelező olvasmány. Házi olvasmány helyett. Nem tartom különösebben szerencsésnek, mert ha nem mondunk kötelező egyszeregyet, kötelező ante-apudot, vagykötelező keménység-táblázatot, akkor itt igazán nem szorulunk rá. Hiszen ezekben az olvasmányokban semmi elriasztó nincsen ezen az újmódi jelzőn kívül. Amely gyakorta még azért is fonák, mert ezek a kötelező olvasmányok egyszerűen nem beszerezhetők – épp a minap hallgattam meg egy édesanya odisszeáját, aki Verne Gyula egyik regényének román fordítását próbálta meg beszerezni, de mindhiába talpalt hosszú hetekig.
S mondjam-e, hogy a magyar klasszikus művekkel sem állunk jobban? A közoktatás előírásait régesrég össze kellett volna hangolni a kiadók terveivel, hogy legalább az iskolai könyvtárak rendelkezzenek kellő mennyiségű könyvvel, hiszen egy-egy tanévben jól megszervezett körforgással minimális mennyiségű példánnyal meg lehetne oldani a dolgot.
Egyébként lazítani is lehetne a dolgon. Ki lehetne jelölni tiz Vernét, amelyből csak kettőt kell elolvasni, akármelyik kettőt, és általában nem ártana egy kis illusztrált kiadványt megszerkeszteni, amely a tankönyvekhez csatolva hosszú sor könyvet ajánlana elolvasásra, vonzó és ingerlő módon, az ellenállhatatlanság varázsával. Hiszen előkelő és főleg megnyerő ajtónállók várakoznak az ábécé újdonsült tudoraira – őket kell csak keltő mennyiségben bemutatni, beajánlani, a többit ők már elvégzik, nevezetesen azt, hogy az olvasó-novicius soha többé el ne kívánkozzék a körükből, hogy polcáról-asztaláról-éjjeliszekrényéről soha többé ne hiányozzék a mindig új és mindig jó minőségű könyv.