Igyekezni már csak az elején kell: később megtudják az emberről, hogy mi a hobbija, s már hozzák is házhoz. Mint a minap is az én íróbarátom, aki a Le Monde-ból vágott ki egy elmegyötrő feladványt, mondván, hogy ezzel elbajmolódhatom egy darabig.
Rögtön ráismerek: a klasszikus „farkas–kecske–káposzta” probléma egyik bonyolultabb változata. Hogy aszongya négy házaspárnak kell átkelnie egy folyón, amelynek a közepén van könnyítésül egy sziget is, de csak a férfiak tudnak evezni, az egyetlen csónakba csak két személy fér el egyszerre, ráadásul senkinek a felesége nem maradhat a férje nélkül más férfi társaságában, sem valamelyik parton, sem a szigeten, sem a csónakban, de még úgy sem, hogy az idegen férfi éppen csak a maga nejét teszi partra, s ő nem száll ki. Ezt most nem azért részletezem, hogy más is megfejtse – bár fogas kérdés, huszonegy átkelést kell megtenni összesen –, hanem, hogy a folytatása is világos legyen. Ez még bonyolultabb, hatvanon felüli átkelést igényel, mert a szerkesztő a következőképpen nehezíti meg az ügyet: tegyük fel – mondja ő –, hogy az egyik férfinak két felesége van, és mindkettőre egyformán féltékeny. Az árgyélusát, mondom én, szép kis kirándulás! Három házaspár meg egy féltékeny bigámista! Rejtvényfejtő legyen a talpán, aki meg tudja oldani, Maupassant, aki el tudja képzelni…
És akkor váratlanul felötiik bennem az emlék, hogy olvastam én egyszer régen egy „Frag weiter“ (Kérdezz tovább) című német könyvben még ennél kacifántosabb kérdést is. Nem akarok emlékezetből idézni, hát előkeresem. Itt is van már, Lipcsében és Bécsben adta ki az E. P. Tál & Co. az egyébként hasznos kis ismeretterjesztő, szórakoztató munkát 1928-ban, tehát jóval Hitler előtt. Ezt azért hangsúlyozom, mert az egyik fantáziaserkentő kérdés szó szerint így hangzik: „Mennyivel emelkednék a Bodeni-tó felszíne, ha az egész emberiséget belefojtanák?“ Nem tudom, hogy a válaszra – arra hogy 18,5 centivel – kíváncsi-e az olvasó, vagy talán inkább maga is kérdést tenne fel. Azt hogy szabad-e, lehet-e az ilyen hajmeresztő elmeficamot csupán csak a teljesen matematikai-mértani elvonatkoztatás számlájára írni.
És azt hiszem, helyesen teszi, ha ezt megkérdi. A választ persze csábító lenne összefüggésbe hozni a második világháború kitörésének közelgő évfordulójával; de ez talán mégis túlzás volna.
Épp olyan, mintha az eltúlzott vonatkozás meg sem fordult volna a fejünkben.
Megjelent A Hét V. évfolyama 35. számában, 1974. augusztus 30-án.
