Román ismerősömnek (magyarul nem tud és nem irodalmár) egy üdülő étkezdéjében fölcsillan a szeme, amikor eszébe jut egy-két fiatalkori olvasmánya. Valami Mikszáth egy szigetről a Dunán (persze Jókai), igen, igen, Jókaitól is valami törökök és valami vár (persze Gárdonyi). És az Oltyánok unokái? Nem, azt nem olvasta.
Román irodalmár ismerősöm (magyarul nem tud) a vonaton. Hogy mi miért szégyelljük Jókait? (Honnan tudja?) Mi lenne, ha a franciák szégyellni kezdenék Victor Hugot? Egészen belemelegedik a romantika védelmébe. Ja, az Oltyánok unokái? Nem, azt nem olvasta.
(Azóta értesültem az Oltyánok példányszámáról. Hát nem is csoda! És azóta már írt A Hét az elképesztően lesújtó véleményről, amellyel egy enciklopédia Nagy Istvánt illette –hát ezt is elhagyom most.)
Maradjunk abban, hogy az átlagos román irodalmi köztudat körülbelül Móriczig jutott el. Ha viszont Szilágyi Domokosról van szó, még kolléga is akad, aki megkérdi: a román fiatalok közül körülbelül kinek a megfelelője? Bajorról is tudnak – igaz, hogy inkább anekdotákat.
De miért csodálkozzunk ezen, hiszen ha csak a lírát nézzük, akkor a mai román költészetből átfogó magyar antológia még meg sem jelent. Néhány fiatal fordított egyszer néhány fiatalt, hézagpótlónak pedig előszedhető Franyó vagy Kiss Jenő vagy Szemlér, bár az utóbbi legjobb fordításai csak Budapesten jelentek meg.
És a mai magyar líra románul? Mikor is jelent az meg? Elsőéves filológusok ne is keressék. Nem vehették meg, nem voltak még a világon, amikor megjelent.
Itt jutott végre döntő szerephez a Kriterion. Az első olyan kiadó, amely ide is, oda is tolmácsolhat.
Úgy mérheti fel a lemaradást, a szükségletet, az igényt, ahogy azt kell: a kölcsönösség alapján. Persze még alig fogott hozzá a munkához, és ha magától értetődőnek vesszük, hogy a műfordítás egyben Mű is – akkor bizony jócskán időt is kell neki hagyni – a maradandóság érdekében.
A maradandóságigény és a sürgősségigény kibékítése viszont nem is olyan könnyű feladat. Mindenképp várjuk az antológiákat. A célszerűeket, a körültekintőket. Költői, műfordítói élményt nyújtókat. Hogy felcsillanó szemmel szóljanak róla az üdülő étkezdéjében és a vonaton.
Megjelent A Hét III. évfolyama 12. számában, 1972. március 24-én.