Az elutazás előtti álmatlan forgolódásra hat hét múltán, hazatérés előtt, ismét az idegrendszer utolsó éjszakai rakoncátlankodása felel rá. Mit tehet az ember éjszaka egy bécsi szobában (a könyveit már becsomagolta) egy telefonkészülék és egy telefonkönyv társaságában? Nincs kit felhívnia, késő is van már, viszont rábukkan a közhasznú telefonszámokra. 1512: magnószalagról mondják be a nap börzeárfolyamait – ezzel nem sokra megyünk. 1511 és 1522 – színházak, illetve mozik műsora, bele lehet kóstolni, persze, ugyancsak céltalanul. 1514 – háztartási tanácsadó, 1564 – receptek, ez nem éppen éjszakára való. 1560: mesemondás, ezzel is elkéstem egy keveset. Viszont meghallgatom a nap hanglemezét (1562), majd egy kis humoros verset és prózát, a csattanókat sajnos ízes tájszólásban tálalják. Pontos időjelzés (1503), ez van otthon is, az időjárásjelentést (1566) a lapokban sem szoktam elolvasni. De lám az utóbbi műfajnak vannak szakosított változatai is: útviszonyok (1590), most, ebben a gyönyörű októberben éppen nem aktuálisak, és a hó magassága vidékenként (1582–85), ezt viszont elhagytuk valahol messze, a párás, napfényes Tiroli Alpokban.
És még egy – számomra ugyancsak hasznavehetetlen – remek dolog. Gyorsíróknak diktálnak be szövegeket, kezdőknek és haladóknak, négy sebességben. Az ügyeletes gyógyszertárakra (1725) szerencsére újfent nem vagyok kíváncsi. Nem találom viszont az ügyeletes pszichológust, pedig erről már többször is olvastam. Hogy életeket ment meg, öngyilkosjelölteket, akiket a végső pillanatban végső kényszer késztet egy végső kibeszélgetésre, alighanem az önvédelem utolsó, titkos és tudat alatti szalmaszál keresése. Úgy látszik, hogy itt még nem dívik – vagy talán máshol szerepel a könyvben? És egyelőre horoszkópot sem mondanak be, pedig azt Angliában már bevezették. Végül a hírek: 1530. Hogy is van ez? Kezdetben volt a telefonhírmondó, a nyolc évtizede halott Puskás Tivadar, Edison magyar munkatársa találta fel, aztán hosszú időre kiszorította a rádió, és most, íme, ismét itt van, gyermekkoromban olvastam róla, amikor már rég nem volt, már elavult, és most feltárcsázhatóan feltámadt…
Híreket hallgatok Willy Brandt választási kampányáról, de már nem tudok odafigyelni, Puskás Tivadarra gondolok, egy ötlet feltámadására, tehát halhatatlanságára, Bécsben, éjszaka, egy fehér telefonkészülék és egy vaskos telefonkönyv társaságában, miközben a nap hanglemeze szól vég nélkül szalagról, humoros csattanók hangzanak el stájer tájszólásban, és Innsbruck felől már kedvező jelentéseket hallhatnak a sízők egy elfelejtett feltaláló jóvoltából.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 18. számában, 1973. május 4-én.