Nem szép dolog, ha a művészi ábrázolás elrugaszkodik az élettől. Mert ez minimálisan az arisztotelészi játékszabályok felborítását jelenti. De miféle játékszabályok azok, amelyek csak az egyik félre vonatkoznak? Minden futball-szurkoló, minden ultizó felhördülne tőlük.
Márpedig az élet esztétikai megrendszabályozása tudtommal még mindig késik. Ezt tóparton a legkönnyebb bebizonyítani, különösen naplementekor. Mert hogy a lemenő nap miféle giccseket tud produkálni! Nincs az a kocafestő, aki utánacsinálja.
És tessék, most meg azt olvasom, hogy a franciaországi Eysses városka börtönében egy fegyenc, aki letöltötte a maga tíz esztendejét, arra kéri az igazgatóságot, engednék őt még két kurta hétig a hűvösön csücsülni. Mert azt mondja, hogy ő tagja a börtön labdarúgó-csapatának, és küszöbön a börtöncsapatok kupájáért folyó döntő küzdelem, és ő attól tart, hogy szeretett börtöne eleshetik a trófeától. Hogy nélküle eleshetik tőle, s ezt kötelesek vagyunk el is hinni, elvégre ő tudja, hogy mit tud.
Kerek tíz esztendeje olvastam Alan Lillitoe-tól A hosszútávfutó magányosságát. Jó néhány éve a filmet is megnéztem – talán kétszer is, mert a tévében adták. Emlékszem, a csupa ín, dühös legénykére, amint ott nyargal az utánozhatatlan angol fák alatt. S arra is, hogy miként marad le a versenyben. Szándékosan. Pedig nem börtönbe zárták, csak javítóintézetbe.
Hát én most mit kezdjek ezzel a kisregénnyel? Hiszen a tudatomban már rég előlépett valósággá – ő lett az Élet. És akkor jön egy francia fegyenc, és két hét haladékot kér. Nem érdekli a francia bor, amelyből tíz éve nem rendelt, nem érdeklik a francia lányok akiket tíz éve nem csókolt meg. Holott jó erőben lehet még, ha egy kupadöntő rajta múlhat és hosszabbítást kér. Két hetet, a nemjóját neki! Hát ezért követelem én, hogy az élet is tartsa be a játékszabályokat. Ha olvasta Lillitoe-t, és van egy csepp bőr a képén, akkor öngólt rúgat ezzel a fegyenckupa-csudabogárral…
————
Múlt számunk 19. oldalán Bajor Andor töprengett el a büntetése néhány napos meghosszabbítását kérő fegyenc esetén; a Bajor-kézirattal egyidőben kaptuk meg Majtényi Erik eszmefuttatását ugyanerről a történetről. Az írói műhelybe, élmény és irodalom viszonyában is bepillantást engedő és egymás mellé kívánkozó két írást eredetileg egyazon lapszámban kívántuk közölni – erre azonban technikai okokból nem kerülhetett sor. Miért is az olvasók – és elsősorban a szerzők – szíves elnézését kérjük.
– A szerk.
Megjelent A Hét III. évfolyama 39. számában, 1972. szeptember 29-én.