Műfaj ez is: virágzó és mindig korszerű. Bár a rövid próza fűződne ennyire a korhoz, amelyről szól. Hogy a tömörségről ne is beszéljünk. Hemingwaynek volt egy olyan módszere, hogy állva kell írni, pulpitusnál, az elfáradás gazdaságosabb stílust szül. Az sem rossz, amikor szavanként kell fizetni az írásműért – a sűrítés remek módozatait bárki megfigyelheti a napilapok apróhirdetéseiben. Ha a „költeni“ igét a németből fordítom le szó szerint, sűrítés lesz belőle – talán ezért olvasta egyszer Bajor Andor modern költeményeknek az apróhirdetéseket egyik remek humoreszkjében. És ugyancsak ő állapította meg, hogy a hirdetés nem kertel, nem hímez-hámoz, nem köntörfalaz. Mindig a lényegre szorítkozik.
Azt viszont már én tenném hozzá, hogy ez a műfaj is, mint bár-amelyik, lehet humánus, de lehet ennek az ellenkezője is.
Azt olvasom például, hogy Kiss József hálás köszönetét mond Alina Ganciovici főorvosnak, amiért megmentette felesége, Kiss Rozália életét. Az idők óhatatlanul elszáguldanak a sárguló újságpapír fölött, de ez a hálás köszönet még száz év múlva is együttérző tűnődésre késztetheti egy könyvtári olvasóterem ráérő böngészőjét. Vagy a Radulescu Vasilica apróhirdetése, aki nem nézte a pénzt, de még a tömörséget sem, mert az apróhirdetésekben eléggé szokatlan jelzőhalmozással él, hogy nem kevesebb mint hét sorban mondjon köszönetet két orvosnak is, dr. Pop Stefan-nak és dr. Mogos Gheorghénak.
És akkor váratlanul szemembe szökik az emberségéből kivetkezett gyilkos szemérmetlenség. Mert a következőket olvasom:
„Eladok két elfoglalt lakást – öregek – mindkettő: hall, három szoba, fürdőszoba, bőséges mellékhelyiségek, utca, gáz kapunál.“ Ami azt jelenti, hogy a gáz nincs ugyan bevezetve, de aki ráadja a fejét, annak nem kell messzire mennie.
És mit jelent az, hogy „öregek“? Hogy aki ráadja a fejét, annak nem is kell sokáig várnia? Még harmadik olvasásra is csak ezt jelentheti. És figyelem: két lakásról van szó! Tehát csak az egyikről tételezhetem fel maximális jóindulattal, hogy maga a hirdetés feladója ígéri itt gyors eltávozását az árnyékvilágból. Ám lehet, hogy mindkettő idegen, akinek a sorsa egyetlen szó erejéig – és áráig – megpecsételtetik.
Ezek után sem Poe, sem Kafka nem tud már hátborzongatót mondani…
Megjelent A Hét II. évfolyama 47. számában 1971. november 19-én.