– Hidd el nekem – mondotta a múltkor egyik íróbarátom –, hogy a szakácsművészet terén még rendkívül hézagosak az ismereteink.
Elhittem neki. Egyrészt, mert nem Bálint Tiborról volt szó, aki közismerten jól főz, és erről már többször írt is. hanem olyasvalakiről, akit el sem tudnék képzelni a konyhában. Másrészt, mert magam sem jeleskedem ebben a szakmában. De nem tudtam, hova akar kilyukadni.
– Arról például van fogalmad,hogy a halkocsonya levét csak azután szabad sűrűre főzni, miután a halat már kivetted belőle? – szegezte mellemnek a kérdést. Nem volt fogalmam róla. De belőle sem néztem ki, hogy valaha is halkocsonyát főzött volna. És ennek a kételyemnek kifejezést is adtam, mire csak legyintett.
– Ha neked is ki kellett volna írnod néhány adatot a munkakönyvedből, akkor tudnád – folytatta a barátom. – De ez még régebben történt. Az adatokat meg is kaptam mintegy tíz percnyi várakozás után, addig tartott ugyanis a halkocsonya elkészítésének részletes megtárgyalása. De aztán mindjárt elő is keresték a munkakönyvet…
Íróbarátom kissé elmélázott. – Tudod, azt sem hittem volna, hogy a vinetasalátába majonézt kell keverni. Ezt egy postáskisasszony árulta el, ha nem is nekem, de a fülem hallatára, amikor egy táviratot akartam feladni. Egy másik kisasszonynak mondta, aki a takarékkönyvecskéket kezelte, illetve kezelte volna, ha nem térnek rá az uborkasalátára, és ha egyáltalán meg tudnak egyezni abban, hogy tejfellel jobb-e vagy anélkül. Én a táviratom szövegével jó ideig szurkoltam a tejfeles kisasszonynak, felebarátom a betétkönyvével az anti-tejfelesnek. A mérkőzés, sajna, nem dőlt el. Azt viszont határozottan állíthatom, hogy a gulyásba csak nagyon kevés hagymát szabad tenni, a sok hagyma „falcs“ ízt ad neki, ahogy az a tisztviselőnő mondta a telefonba, akinek a pénztára előtt mintegy tucatnyian szorongtunk a villanyszámlánkkal. És nem is kerültünk sorra, amíg jól az eszünkbe nem véstük, milyen jót tesz a kovászos uborkának, ha egy kevés ecetet tesznek a levébe. De legfennebb egy evőkanállal két literhez…
– Holnap a lakáshivatal főnökéhez kell mennem – tette hozzá tűnődve a barátom. – Mit gondolsz, mit főz vacsorára a titkárnője?
Megjelent A Hét II. évfolyama 38. számában, 1971. szeptember 17-én.
