Két képes levlap díszeleg előttem, mindkettőt egy manhattani cég nyomatta: egyiken az Empire State Building, másikon a Szabadság-szobor magasodik az égnek. Ami különös rajtuk, azt – előrebocsátom – nem szabad komolyan venni. Én sem vettem komolyan, s említeni is csak mások mulattatására említem.

Nos, miről is van szó. Mindnyájunk kezében megfordult már olyan űrlap, amelyre szinte semmit nem kell írni. „Nem kívánt törlendő” – így hangzik a felszólítás, én pedig szaporán törölhetem, hogy nem nő vagyok, de nem is hajadon, özvegy vagy elvált stb. stb.

Elmés, ügyes dolog, engem a munkától kímél meg, a tisztviselőt attól, hogy a macskakaparásaim közt bukdácsoljon, az időt pedig attól, hogy én a hivatalnokkal kettesben pocsékoljuk. Hát ezek a képeslapok is valahogy így festenek. Mert mit ír az ember, ha nyaralni megy: jól vagyok, az idő fölséges, mindenkit üdvözlök…

Sokkal többre kevesek képzeletéből futja. Nem így a manhattani szerkesztőéből, aki megszólításként is hat változatot ajánl: Hello, cicám, öregem, édesem, apafej stb. – a nem kívánt törlendő (illetve x-szel jelölendő a kívánatos, de az már egyre megy). Szabadon fordítok, mert mindezt meg sem találom a szótárban, a nyelvezet oltárian kültelkinek tetszik. Aztán jön a többi információcsoport: ez a hely klassz, lármás, közepes, a legszebb a világon – a nem kívánt törlendő. Az idő meleg, hűvös aszályos, fülledt, az emberek vagányok tökkelütöttek, tűrhetőek, én állati jól érzem magam, állati rosszul, boldog vagyok, magányos, másnapos, az időmet olvasással töltöm, halászattal, városnézéssel, kölcsönök felhajtásával, pihenésre vágyom, rád, pénzre, egy jó állásra, szeretnélek, mihamar, a jövő héten vagy csak később viszontlátni, üdvözlöm papát-mamát, a haverokat, mindenkit, a srácokat – a nem kívánt persze végig törlendő.

Hát nem csodálatos?

A másik lap már csak egyetlen tudósításra ajánl számos változatot: nem írtam, mert – úton vagyok, nincs betét a golyóstollamban, te sem írtál, egy olasz filmszínésznővel lófrálok, beteg vagyok, mint egy kutya, vagy egyáltalán – mi közöd hozzá?

Megmondottam az elején, nem vettem komolyan, és nem is szabad komolyan venni. Nem az elidegenedés, elgépiesedés dokumentuma, hanem csak kedves, szellemes tréfa. Nem kell aggódni, nem ez lesz a jövőben a meghittjeinkkel való értekezés általánosult módja. Illetve pontosabban: nem kell aggódni, nevetni kell, nem ez lesz, ez lesz, jobb lesz, rosszabb lesz, nem is lesz – a nem kívánt törlendő…

Megjelent A Hét VI. évfolyama 27. számában, 1975. július 4-én.