Hát láttuk.
Nehéz is lett volna nem megnézni. Már a szállásadónk is figyelmeztetett Crewe Strandban: nehogy elmulasszuk megnézni! Szívügy lehetett, mert elővett egy piros golyóstollat, és bekarikázta a térképemen: itt van, nehogy elkerüljék! Aztán benne volt a prospektusban, amelyet a koppenhágai állomáson kaptunk. Mi ugyan egyébiránt akartunk érdeklődni, de a tudakozóban üldögélő fiatalember határozottan kijelentette, hogy vasárnap nincs információ. Hogy akkor ő miért ült ott vasárnap, az rejtély. Ám, mivel németül szóltam hozzá, a kezembe nyomott egy vastag prospektust: információ nincs vasárnap, de a prospektusban minden benne van.
Persze a nagy dán akvárium is.
Hát akkor hadd mondjam el, hogy milyen. És hogy miben különbözik a miénktől. Először is sokkal kisebb. A mi középső nagy medencénkhez fogható (a ragadozókéhoz) egyáltalán nincs. Igaz, hogy szép nagy rákok úszkálnak és mászkálnak itt a hozzájuk illő lustasággal. Óriás rákok a kis akváriumban. Amely egyetlen helyiség csupán, néhány benyílóval. Hát például ebben különbözik. És abban, hogy az előtere valóban nagyobb a miénknél. Ahol aztán mindenfélét lehet vásárolni, és nem is olcsón. Sárga lakkba mártott tengeri csikót, kagylót a kilós példánytól a nadrággomb nagyságúig, tüneményes korallokat (ezek Dániában éppúgy nem tenyésznek, mint nálunk), és persze képeslapot és persze prospektust. Amelyben nyilván ismét hírt vetnek, hirdetik a nagy dán akváriumot. Úgy is mondhatnám, hogy nagy üzlet a kicsiny akváriumban.
Hát ebben is különbözik a miénktől De főképp abban, hogy piros golyóstollal be van karikázva a helye a térképemen.
Hazahoztam, megvan. A mi akváriumunk helyét soha semmilyen térképen be nem karikázta nekem senki. És soha senki nem mondta még a tengerparton, hogy ne mulasszam el megnézni. El is mulasztottam. Jó későn jöttem csak rá, hogy hol van. Évek múltán – nem harmadik napon, mint Koppenhágában. Ahol nem is mertem volna elmulasztani.
Zárójelben elég lesz ennyi. Az már úgysem fér bele, hogy hány ilyet láttam Európában. Agyondicsért gyöngébbet a mi elhallgatottunknál. Bizony, bizony, kedves turisztikai ügybuzgóink…
Megjelent A Hét III. évfolyama 48. számában, 1972. december 1-én.