„5” – mindössze ennyit posztolt Majka kedden este közösségi oldalára, hogy ezzel arra utaljon: már több mint ötmillión látták a Csurran, cseppen című dalát Youtube-on, mióta azt pénteken közzétette.
Mint beszámoltunk róla, a dal a képzeletbeli, de a magyar viszonyokra igen emlékeztető Bindzsisztánban játszódik, amelynek korrupt miniszterelnökét a rapper alakítja, akinek vízébe egy Magyar Péterre emlékeztető pincér igazságszérumot csepegtet. Ennek hatására a politikus leleplezi magát és rendszerét. Majka egyébként nemrégiben hagyta ott a kormány befolyása alatt álló Tv2-t és igazolt az RTL-hez. Emellett a Vodafone-ból lett One márkanagykövete, mely a 4iG-hez tartozik.
Majka később a dala kapcsán úgy nyilatkozott: „Az általam képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart. De a nóta elsősorban a szórakoztatásra született. Legalábbis én azért írtam. Ahogy a többit is. Ahogy eddig, ezután sem kívánok politikai oldalakhoz sorolni (nem is járulok hozzá a dal ilyen felhasználásához). Komoly kritikával kezelem a teljes politikai elitet”.