A korunkban újjáéledő agresszív nacionalizmus, etnicizmus, rasszizmus jellemző tendenciája, hogy a különböző – egymást feltételező: egymásra épülő – azonosságtudatok rendjét megbontva egyetlen elvnek kíván feltétlen érvényt szerezni mindenek felett. „Deutschland über alles” – „America first”, hogy a legmagasabb „elvet”, a hazafiságot, a haza mindenek felettiségét idézzük.
A nemzetiség, de akár a rassz elve, éppen abszolutizálása folytán, életszerű tartalmak híján, történelmi összefüggéseiből kiragadva voltaképpen üres absztrakcióvá lesz: pusztán kontrasztfogalomként értelmezhető: egyedüli jelentése az idegentől, a „másiktól”, az eltérőtől való elhatárolódás. Amely elhatárolódás viszont a legagresszívebb formákat öltheti (lásd pogromok, faji zavargások, jelképes szobordöntögetések).
A nagyhangú, uszító, tudatlanságban tartott tömegeknek – a mitikus „idegen” iránti gyűlölet közösségeinek – a tájékozatlanságát kihasználó populisták felelőssége a társadalom megosztottságában mérhetetlen. Ráadásul ezek a pirománok rendszerint konfliktusos személyiségek, akik képtelenek az általuk a palackból kiszabadított szellemeket uralni.
De a balhét nem mindig ők viszik el, nem mindig ők lakolnak meg azért, amit tettek, amit kiváltottak. Gyakran azok viszik el, akik kiállnak, amikor „ember kell a gátra”.
Vörösmarty Mihály: MIT CSINÁLUNK?
Mit csinálnak Magyarhonbanl?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra.
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Álmos-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén’ a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Méla-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! – No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Nyelves-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gyenge-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak –
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gépi-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
És, pedig – mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Aki hitvány,
Félre tőlünk, menjen hátra!
- október – november 10.
