A Magyar Hang cikke.

Magyar Péter a nagyváradi sajtótájékoztatón. (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Több ezer ember fogadta Magyar Pétert szombaton Nagyváradon a várban, a Szent László lovasszobor előtt. A jó hangulatú eseményt sikertelenül próbálta megzavarni harminc-negyven, láthatóan szervezett provokátor.

A kísérlet a tizenegy napos gyaloglás után tartott sajtótájékoztatón is szóba került: a politikus szerint magyar rendszámú autóbusszal, kormánypárti szervezésben vihették őket Nagyváradra. „Ha itt, a Partiumban is csak ennyit sikerült megszervezni, akkor tényleg komoly gondban vannak” – fejtette ki. (A Magyar Hang helyszínen lévő tudósítója többször próbált szóba elegyedni az ellentüntetőkkel, de nem válaszoltak a kérdéseinkre. Egyikük annyit elmondott, hogy a 220 kilométerre lévő Nagybányáról érkezett, de arról nem beszélt, ki hívta, és fizettek-e neki ezért. Az világosan látszott, hogy egyszerű emberek voltak, akik korábban nem jártak a helyszínen, és egyszerre, szervezetten távoztak az eseményről, amikor még Magyar Péter a helyszínen szelfizett a tisztelőivel.)

A Tisza Párt elnöke a Budapestről Nagyváradig tartó gyaloglás legfőbb tanulságának azt tartja, hogy „politikus egyszerűen nem lehet túl sokat az emberek között”, és vissza kell helyezni a politika központjába az embereket és a humánumot. Magyar szerint a hatalmon lévők egészen durva dolgokra készülnek a hatalom megtartása érdekében, bár már látszanak a törésvonalak a kormányon belül is. Orbán Viktornak meg kell értenie, hogy nem lehet minden meccset megnyerni, fejtette ki, de ő nem tudja méltósággal abbahagyni.

– Nem szabad már az öltözőben lerúgni a másik csapat játékosát – mondta az „átláthatósági” törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdésre, azt fejtegetve, hogy milyen következményei lehetnek a civil szervezetek, a független sajtó és a Tisza ellen hozott jogszabálynak. Magyar Pétert tavaly márciusban még le lehetett volna vadászni, de most már késő – mondta. „Ha ma lennének a választások, a Tisza kétharmaddal nyerne. El a kezekkel a civilektől, a független sajtótól, Ruszin-Szendi Romulusztól és a Tiszától!” A párt nem fogja hagyni, hogy egyenként levadásszák a szakembereiket.

Egy másik kérdésre válaszolva beszélt az RMDSZ-szel való viszonyáról is. Brüsszelben a liftben köszönnek egymásnak, mondta, egyelőre ennyi a kapcsolat a két szervezet között annak ellenére, hogy az Európai Parlamentben egy frakcióban ülnek. A Tisza nyitott a kapcsolatfelvételre, de egyelőre ez nem történt meg. Szerinte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ismerte fel az idők szavát, még mindig a Fideszt próbálják segíteni – lehet pávatáncot járni egy ideig, de hosszú távon nem éri meg. Luxus, hogy a legnagyobb anyaországi párttal nem beszélnek. – Ők készen állnak az együttműködésre, és hamarosan nyílt levelet fog írni ez ügyben Kelemen Hunornak – fejtette ki.

Magyar Péter szombaton a tizenegy napos gyaloglás után visszaindult Budapestre: vasárnap nagyszabású gyermeknapi rendezvényt tart a Tisza Párt a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.