A Magyar Hang cikke.

Magyar Péter megérkezett Nagyváradra 2025. május 24-én. (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Nagyváradra ért szombat dél körül Magyar Péter, aki Budapestről indult tíz napja gyalog. Múlt hét szerdán a Bazilikánál előbb feljelentette Orbán Viktort a szélsőséges George Simiont támogató nyilatkozata miatt, majd elindult a szolidaritási menetre. Helyszíni tudósítónk szerint Nagyváradon a vár környékén már gyülekeznek az érdeklődök, videónkon pedig az is látható, milyen sokan kísérték a Tisza Párt elnökét Nagyvárad határában.

Lapunk munkatársa szóba elegyedett középiskolás diákok egy csoportjával, akik elárulták, hogy Magyar Péterrel szimpatizálnak, és ott lesznek a beszéden. Az is kiderült, hogy a szüleik azonban kitartó orbánisták.

Korábban hallanil lehetett arról, hogy Romániába érve esetleg provokáció éri Magyar Péter menetét, tudósítónk szerint ez Borsnál be is következett: a falukocsmából kilépett három ember, és hangosan „ukránpetiztek”. Nem tudni, hogy a Fidesz által szervezett akcióról volt szó, vagy „önszorgalomból” tették ezt, mint ahogyan azt sem világos, hogy Magyarországról jöttek-e vagy sem. 

A nagyváradi vár környékén is feltűnt egy 28-30 fős csapat, melynek tagjai futballhuligánnak néznek ki, és szemlátomást nem helyiek, egyikük például a messzi Nagybányáról jött. Tudósítónk szerint egymás között arról vicelődtek, hogy „jöttek megnézni a várat”. Megkérdeztük őket, hogy vajon azért jöttek-e, hogy megzavarják a rendezvényt, mire azt válaszolták, hogy „szólásszabadság” van. Arra a kérdésre, hogy szeretik-e Magyar Pétert, egyikük azt mondta: „kötélen szeretnék látni”. 

Amikor Magyar Péter bevonult a várba, néhányan elkezdtek huhogni, de a tömeg „Árad a Tisza” rigmussal elnyomta őket. Tudósítónk szerint sok rendőr érkezett a helyszínre, és rögtön izolálták is a provokátorokat, akik közül néhányan „ukránpetiztek”. 

Tudósítónk beszámolója szerint Magyar Péter a beszéd után a helyszínen szelfizett, eközben az idővel 40-50 fősre duzzadt „ellentüntető-sereg” – akik időnként „Viktor, Viktor” skandálással próbálták zavarni a rendezvényt, de ez nem különösebben hallatszott – rendezetten elvonult.