A miniszterelnök magyarázata: „örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez”.

Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget. Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését. Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte – írta ki Facebook-oldalára és mondta el videóban is Magyar Péter csaknem másfél órával azután, hogy a világhírű sakkozó elutasította a miniszterelnök jelölési felkérését a köztársasági elnöki posztra.
„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem terhel ” – ismerte el Magyar Péter, de a kialakult helyzetről nem tett említést. Ugyanis alig néhány órával később, minthogy azt kérte az országtól, pártoktól, civilektől, közösségektől, hogy gondolkodjanak együtt, ki lenne a legmegfelelőbb Sulyok Tamás megüresedett székére, az egyik ilyen kezdeményezést szinte kész jelölésnek vette.
Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenni – A világhírű sakkozó nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének…
Mindezek miatt nem csak a Fidesztől, hanem a Tisza párt támogatóitól, volt ellenzékiektől, elemzőktől is támadást kapott, és sokan kifejezték, hogy jobb lenne a közvetlen elnökválasztás. – Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett! – írta Magyar Péter, aki a beszélgetésük után, még nagyobb tisztelettel tekint rá. – Láttam benne azt, amiből mind tanulhatunk. A felelősséget, a méltóságot, a józanságot, az emberséget, és a hazaszeretetet, amelyek miatt kivételes elnöke lehetett volna a hazánknak – mondta a kormányfő. Ugyanakkor szerinte bár az államfőjelölés folyamata nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna, tökéletes, minden ember számára támogatott folyamat soha nem lesz.
Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Judittól, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget – A miniszterelnök az új alkotmány elfogadásáig szóló, átmeneti…
A miniszterelnök megígérte, ahogy eddig is, a hibáikból és a tapasztalatokból tanulni tanulni fog, tanulni fognak. Megismételte korábbi állítását arról, hogy kezdettől fogva javaslatokat kértek, mert az új alkotmány elfogadásáig az Országgyűlés választ ideiglenesen köztársasági elnököt, de nem úgy, ahogy az elmúlt 36 évben, pártalkukkal és paktumokkal. A döntés felelőssége azonban az övék.
Rétvári Bence: Magyar Péter jön egy személyes bocsánatkéréssel Polgár Judit felé – A jelenlegi parlamenti ellenzék továbbra is színjátéknak, Magyar Péter…
Magyar Péter most elvétette a tánclépést, közvetlen elnökválasztással tudna korrigálni – A Polgár Judit körül kialakult vita hozta az első zökkenőt a…
Magyar Péter: Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, küldjenek ajánlásokat – A miniszterelnök szerint a megüresedett államfői poszt…
Megjelent a Népszava Belföld rovatában rovatában 2026. július 20-án.

