
„Mi ellen tüntetnek?” – érdeklődött angol nyelven kedd délután a szegedi Virág Cukrászda teraszán két olasz egyetemista az eszpresszójuk és a fagyijuk mellől. Mintegy 800-1000 ember gyűlt össze a Klauzál téren nem sokkal Magyar Péter érkezése előtt. A Tisza Párt elnöke Csongrád-Csanád megyében folytatta országjárását, több kisebb településén is megjelent, népszerűsítve Nemzet Hangja kampányt. Kedd délután a megyeszékhelyen találkozhattak vele az érdeklődők, öt héten belül másodjára járt a városban. Az itáliai fiúknak két magyar lány mondta el, hogy ki is ez a magyar zászlót lengető ember, aki tőlük nem messze az East ’56 című számára sétált fel egy platós kocsira.

A tömegben feltűnően sok volt a két magyar lány korosztályába tartozó, 20-as éveik elején járó fiatal, de több gimnazistát is láttunk. Talán nem véletlen, hogy Magyar Péter beszédében Orbán Viktor mellett ezúttal őket szólította meg leginkább. Többször is arra kérte őket, hogy beszélgessenek el szüleikkel, nagyszüleikkel, Fideszre szavazó rokonaikkal.
A politikus a szemerkélő esőben idézte Ernest Hemingway szavait, amelyek szerint „Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak”. Arra kérte őket, tegyenek azért, hogy nagyszülőként azt mesélhessék az unokáiknak: ott voltak, amikor leváltották ezt a korrupt rendszert.
Magyar a miniszterelnöknek az országjárás többi állomásán már elmondottakhoz hasonlókat üzent. Többször is kijelentette, hogy „vége van!”, arra kérte Orbán Viktorékat, hogy hagyják abba a rablást. Ígéretet tett rá, hogy kormányra kerülésük esetén zéró toleranciát mutatnak a korrupcióval szemben. Lázár Jánosnak, a „batidai grófnak” szólva azt üzente, meghirdetik az „Út a börtönbe” programot, hogy megakadályozzák a közpénzlopást. „Gyurcsányék, Bajnaiék idejében még nokiás dobozban lopták ki a pénzt, mostanra az MNB-ből teherautóval hozzák ki fényes nappal” – kiabálta a mikrofonba a politikus.
A beszéd közben a párt önkéntesei folyamatosan arra buzdították a megjelenteket, hogy töltsék ki a Tisza „nemzeti konzultációját”, a Nemzet Hangját. Ezt láthatóan sokan meg is tették, a szervezők nem bízták a véletlenre, a kis téren több pultnál is volt erre lehetőség. A fiatalokat megszólító retorika itt is visszaköszönt: Magyar a platón is hangsúlyozta, hogy tizenhat éves kortól válaszolhat bárki a kérdéseikre, hiszen ilyen idősen már mindenki el tudja dönteni, milyen országban szeretne élni. A tömegben feltűnt egy plüss zebra is, akit a Tisza elnöke külön köszöntött – úgy tűnik az állat kezd kabalává válni.
„Olyan jó, hogy nemcsak a Kutyapárt rendezvényein lehet már röhögni. Lölöéknek köszönhetően minden zebrás poén ül, mindenki érti, hogy ez a NER egyik szimbolikus totemállata lett” – nevetett egy középkorú nő mellettünk. Közel egyórás beszédében Magyar Péter ígéretet tett arra, hogy pártja a legközelebbi szavazáson, legyen az októberben vagy jövő áprilisban, mind a százhat egyéni választókörzetben saját jelöltet indít majd – ez az ígérete kapta ez elhangzottak közül az egyik legnagyobb tapsot.
Az országjárás szegedi állomásán résztvevők megúszták a komolyabb esőt, ami csak öt perc múlva szakadt le a belvárosban. Addigra a két olasz egyetemista már behúzódott a cukrászdán belülre, és ott hívta meg egy szelet süteményre az őket felvilágosító magyar lányokat.