A Magyar Hang cikke.

Magyar Péter Zalaegerszegen mondott beszédet 2026. február 19-én. (Fotó: Facebook/Magyar Péter)

„A következő ötvenkét napban egészen példátlan, soha nem látott lejáratás fog indulni a helyi jelöltjeink ellen és ellenünk is. Én már jól bírom ezt a dolgot, állom a sarat, van egy ilyen páncél rajtam, megerősödtem, néha már-már hiányzik a lejáratás” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke csütörtök este Zalaegerszegen, országjárása egyik csütörtöki állomásán, ahol a helyi jelöltet, Nagy Mártát bemutatva mondott beszédet.


444 szerint arra kérte a tiszásokat, hogy hogy a verbális és a fizikai agresszió ellen is támogassák a jelöltjeiket. „Volt itt már minden: fenyegették baltával az önkénteseinket, múltkor fegyverrel, lefejezéssel engem, belehajtottak a pultunkba kocsival, leköpték az idős önkénteseinket. Mi erre is békével, megértéssel és egy mosollyal reagálunk” – sorolta az atrocitásokat. A kampányfinist egy olyan maratonhoz hasonlította, ahol „az ellenfél szöges cipőkkel rugdos, vagy éppen küllők közé beteszi a botot”.