A Magyar Hang cikke.

Magyar Péter beszéde a Nemzet hangja eredményének kihirdetésekor, 2025. április 13-án
Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin

A haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben – erről beszélt vasárnap délután Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint az elmúlt három hétben lezajlott népszavazásuk megmutatta, hogy a győztes a magyar nép, a vesztes pedig a hatalom, ami most először érezhette meg: a magyar nép nem fél többé.

Árad a Tisza – ezzel kezdte Magyar Péter a beszédét a Műegyetem rakparton azután, hogy ismertették a Nemzet hangja elnevezésű népszavazásuk eredményeit. A Tisza Párt elnöke megköszönte mindenkinek, aki részt vett a „valaha volt legnagyobb, kormánytól független politikai kezdeményezésében”. Ő maga bejárta mind a 106 egyéni választókerületet, 115 helyszínen járt, 12 ezernél is több önkéntesük volt, akinek segítségével eljutottak minden magyar településre. – Köszönöm, köszönöm és köszönöm – mondta. Magyar Péter elmondta azt is, hogy 1,1 milliónál is több ember vett részt egy olyan szavazáson, amit 0 forint közpénzből, körülbelül 60 millió forintból bonyolítottak le. A kormány közben a legutóbbi nemzeti konzultációjára 7 milliárd közpénzt költött.

Magyar Péter érkezik a rendezvény helyszínére (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)

NATO, unió, Ukrajna

Magyar Péter szerint több mint egymillió ember kijelölte a leendő Tisza-kormány fő feladatát: emberséges Magyarországot kell építeni. – Megszólalt a nemzet és a magyarok hangjának ereje hegyeket mozgat meg – fogalmazott. A kérdésekre adott válaszok lesznek a Tisza-kormány programjának sarokpontja: Magyarország teljes jogú tagja lesz a NATO-nak és az Európai Uniónak, hazahozza az uniós pénzeket és két ciklusban, legfeljebb nyolc évben korlátozzák a miniszterelnök hivatali idejét. Azzal folytatta, hogy 2,5 millióra csökkentik a kormányfő fizetését és megfelezik a képviselők tiszteletdíját. – Hogy miért? Mert így helyes – mondta. Azt is itt említette, hogy visszaadják az önkormányzatoknak a forrásokat és feladatokat, és emberségessé teszik az adórendszert. A személyi jövedelemadó kérdésében ugyanakkor érdemes tovább egyeztetni, mert itt volt az egyik legalacsonyabb (80 százalék) az egyetértők aránya. Sorolta még, hogy bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát, csökkentik az egészséges élelmiszerek áfáját és visszahozzák a kata-adózást.

A Tisza-kormány törvényben rögzíti, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére. Elindítják az „út a börtönbe” programot, a visszaszedett pénzt pedig közcélokra fordítják.

Arra a kérdésre, hogy mindezt miből, Magyar Péter az uniós források hazahozatalát, a korrupció megszüntetését, a kiszámítható gazdaságpolitikát és a propaganda féktelen finanszírozásának felszámolását említette. Utóbbi kapcsán megjegyezte: „lehet visszamenni a balettba ugrálni”. De azt is itt mondta, hogy extra adót vetnek ki a legnagyobb vagyonnal rendelkezőkre.

Még maradva a kérdéseiknél, a politikus arról beszélt, hogy Ukrajna uniós tagsága megosztó kérdés, nem egyértelmű a magyarok többségének véleménye. Ezért a leendő Tisza-kormány azt vállalja, hogy amikor ez a kérdés valóban eldöntető lesz, ügydöntő népszavazást ír ki ebben a kérdésben.

Emberbarát, emberséges kormányt ígért Magyar Péter, amellyel olyan hazánk lesz, amelyben az erő nem a kegyetlenségben, hanem a gondoskodásban mutatkozik meg. – Nem szégyen segíteni, nem kiváltság emberségesnek lenni – mondta.

A Tisza Párt elnöke az országjárása élményeiről is beszélt, hogy voltak, akik odamentek hozzá és azt mondták, hogy félnek, de most végre valami megmozdult. Látták, hogy az ellenfeleik vizslatták a pultjaikat, de ez egyre kevesebbeket érdekelt, mert az volt a fontos, hogy ne félelemben éljenek. – Ezek a ránk küldött emberek nem is értik, hogy értük is dolgozunk – mondta. Volt olyan náluk, aki húsz éve nem írt alá semmit, aki soha nem volt szavazni, de most mégis odaállt, mert érezte, ez már róla, a hazájáról szól. – Ez nem egy pártról, nem egy névről szól, ez az emberekről szól, akik végre újra hinni akarnak. És ezt a hitet most nem szabad elengedni – fogalmazott, hozzátéve, hogy a generációk egymásra találtak és összeértek.

Magyar Péter beszéde a Nemzet hangja eredményének kihirdetésekor, 2025. április 13-án
Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin

A hatalom a vesztes

Vesztesnek nevezte a magyar hatalmat, ami most először érezhette meg: a magyar nép nem fél többé. Veszített az a rendszer, amely évtizedek óta csak megosztani, félelemben tartani és manipulálni tudott – mondta, hozzátéve, hogy veszített „a kisebbségbe szorult bukott pártelnök” és háromezer janicsárja is, akinek egyszer majd el kell számolniuk azzal, hogy mit tettek ezzel az országgal. Az elmúlt három hét győztese pedig szerint a magyar nép.

– Nem lehet megállni – fogalmazott Magyar Péter, úgy fogalmazva, hogy még több kell. A közvélemény-kutatásokra hivatkozott, amelyek „jelentős mérnek a Tiszának”, de most kell szerénynek maradni. A győzelem ugyanis nem a cél, hanem az eszköz, most kell tovább szerveződni, újabb és újabb közösségeket építeni, beszélgetni azokkal, akik még nem hisznek. Magyar Péter külön szólt a fiatalokhoz, akiknek vidéken élnek a szülei és nagyszülei, akik naponta szembesülnek a propaganda erejével és hogy milyen nehéz áttörni a falakat. Nekik azt javasolta, hogy szeressék a felmenőikkel még jobban, mint eddig, ne vitázni menjenek haza, hanem úgy, mint akik egy jobb jövőt visznek ajándékba. Otthon pedig üljenek le a szülőkkel, nagyszülőkkel és mondják el, miért fontos a változás, miért aggódnak, miben reménykednek. – A ti hangotok erősebb mint a propaganda, a ti szavatok hitelesebb mint bármelyik híradó – mondta, majd jelezte: megtartják a jó dolgokat, a 13. havi nyugdíjakat, a déli határkerítést, a valódi rezsicsökkentést és az otthonteremtési támogatást.

– A Tisza győzni fog a választáson, nem kicsit, hanem nagyon – szögezte le. Azért győznek, hogy minden más legyen: más alapokon, más értékrenddel, hogy újra legyen jövőkép, közös nyelv, az emberség pedig iránytű, amivel nemcsak több pénze lesz a magyaroknak, hanem tartása is.

Felidézett több történetet is az országjárásról: egy idősotthonban élő néniről, aki szavazott, hogy a dédunokáinak jobb jövője legyen, egy ALS-ben szenvedő férfiről, akinek az volt az első kérdése hozzájuk, hogy miben segíthet. Egy csípőműtött nyugdíjas hölgyet is említett, aki ott állt a pultnál, Dunaegyházán amikor a volt polgármesterjelölt belerúgott, de ő nem hátrált. Az agresszív fizikai inzultusok – mint mondta – mindennaposak voltak, de a tiszások méltósággal viselték ezeket. – Amíg egy közösségben ez a hozzáállás, biztosak lehetünk benne, hogy mi vagyunk a jó oldalon – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem egymásra kell haragudnia a magyarokra, hanem arra, aki ilyenné tette az országunkat. Magyar Péter azt is mondta, hogy a hőseik nem a híradóban szerepelnek, hanem kint vannak az utcán, Magyarország nem egy PR-kampány, az emberséges Magyarország egy olyan hely, ahol az orvos gyógyítani akar, a diák a jövőt keresi, a vállalkozó gyárt és boldogulni szeretne, az idősek biztonságban, a fiatalok pedig reményben élhetnek. Ez pedig nem illúzió vagy naivitás, hanem a valóság.

Magyar Péter beszéde a Nemzet hangja eredményének kihirdetésekor, 2025. április 13-án
Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin

„A haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben”

– Most rajtunk a sor, hogy építsünk, szervezzünk, közösen gondolkodjunk, a mozgalmunk szövetei pedig a Tisza-szigetek – szögezte le. Ők viszik tovább a lángot és a nap végén tízmillió egyedi szigetünk lesz, a közös sziget neve pedig: Magyarország. Ez most szerinte olyan pillanat, amikor a közöny repedezni kezd, de nem szabad visszaülni a hétköznapokba. Most kell láthatóvá tenni, ami eddig csak érzés volt, megnevezni, amit eddig csak sejtettek: ez a népszavazás arról szólt, hogy újra legyen önbecsülésünk és bátorságunk tenni és cselekedni. Ez a hang pedig most már nem maradhat csendben, nincs több kifogás, nem lehet azt mondani, hogy a magyar nem képes a magyarral összefogni, hogy nincs közös nevező, mert van. Ez pedig mától az emberség. Ha pedig ebbe belekapaszkodunk – folytatta –, akkor nincs olyan rendszer, amit ne lehetne leváltani. Ezt a rendszert nem lehet jobbá tenni, csak leváltani és ezt fogják tenni törvényesen és eltökélten. Ma már szerinte egyértelmű, hogy a kormányzó hatalom elveszítette többségét és egyre fogyatkozó kisebbségében tölti majd utolsó hónapjait. A változás viszont több mindentől is függ. – Minél nagyobb felhatalmazást kapunk, minél nagyobb lesz a győzelmünk, annál békésebben tudjuk elkezdeni a munkát, erről is szól a következő választás – mondta.

Magyar Péter szerint most jön a nap, amikor úgy ébredünk fel, hogy nemcsak álmodunk egy országról, hanem építjük közösen. Amikor 10 ezer önkéntes helyett 100 ezer mozdul meg, aki eddig csak figyelt, csatlakozni fog, mert a remény ragadós. A Tisza Párt elnöke szerint Magyarország felébredt és „együtt akarjuk lezárni a húszéves kudarcos múltunkat”. A legnagyobb ellenzéki párt pedig a Fidesz lett, majd egy közvélemény-kutatást idézett: Tisza 51 százalék, Fidesz 37. – Hogy mindenki jól értse, a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben – mondta, hozzátéve, hogy már csak meg kell nyerni a választást, de meg fogják nyerni.

A politikus azt kérte az ott lévőktől, hogy fogják meg egymás kezét és mondják ki közösen: bármit is tesz a bukott hatalom, akkor is „lépésről-lépésre, tégláról-téglára visszavesszük a hazánkat”. – Talpra Magyarország, talpra magyarok, a haza minden előtt – zárta beszédét azzal a formulával, ahogyan Orbán Viktor is szokta.