A Demokratikus Koalícióval soha nem fogok egy platformra kerülni – szögezte le Varga Judit politikussá avanzsáló exférje, a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ha olyan eredményt ér el a Tisza Párt, amely mindenhonnan látszik, akkor a Fidesznek érdekében áll majd egy előrehozott választás. 

Magyar Péter a Népszavának: Le fog mondani az Orbán-kormány, csak segíteni kell egy kicsit – Videó!
Forrás: Népszava

A budapesti Széll Kálmán téren kezdte aláírásgyűjtő kampányát a Tisza Párt alelnöke és  arca, aki maga is kivette a részét az aláírásgyűjtő pult felállításából.

A politikus a Népszava kérdésére arról beszélt, hogy nincsenek elvárások, tíz nappal azután, hogy bejelentést tett a párt indulásáról, egy EP-képviselői mandátum is sikernek számít, de a friss közvélemény-kutatásokból ítélve lehet öt-hat is. – Ha körbenézünk – intett –, láthatjuk, hogy a több száz milliárd forintból kitartott Fidesz egy-két embert, mi tömegeket  vonzunk az aláíró pultokhoz. 

Videó: Magyar Péter aláírásgyűjtés közben odament Szentkirályi Alexandrához, a fideszes kampányfőnök kezet fogni sem volt hajlandó vele – A két jelölt sok sikert…

Magyar Péter egyébként az elitváltás felkiáltással indította el a politikai karrierjét, aztán a Varga Juditról készített hangfelvétel nyilvánosságra hozatala után arról beszélt, az Orbán-kormánynak és Polt Péternek nem lesz választása, mint hogy lemondjon, most pedig azt mondta, egy EP-képviselői mandátum is sikert jelentene. Kérdésünkre, ebből hogyan lesz elitváltás, a politikus úgy válaszolt, teljesen más a két történet, egy normális ország vezetésének egy ilyen közjogi-politikai-gazdasági botrányban már az első nap le kellett volna mondani. Az Orbán-kormány is le fog mondani – fűzte hozzá –, csak egy kicsit segíteni, noszogatni kell ebben.

Fekete Norbert videója.

Ami a 2026-os parlamenti választást vagy a demokratikus Koalíció által elővett ötletet, az előrehozott választást illeti, azt Magyar Péter leszögezte, hogy a Demokratikus Koalícióval ő soha nem fog egy platformra kerülni. – Értem az elkeseredettséget és a pánikot, hogy valami nagyot kell mondani. Soha nem értek el semmit. Én nem mondom, mikor lesz előrehozott választás, de azt gondolom, hogy 

ha olyan eredményt ér el a Tisza Párt, amely mindenhonnan látszik, akkor a Fidesznek érdekében áll majd egy előrehozott választás,

és nem fogja megvárni, mint anno Gyurcsány Ferenc, hogy teljesen lenullázódjon a párt – fejtette ki. 

Fekete Norbert videója.

Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2024. április 20-án.