Bár most sok fiatal tüntet, pártpolitikai érdeklődésükön ez érdemben nem változtat – véli Oross Dániel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának ifjúságpolitikával is foglalkozó munkatársa.
Korábban is keveset kerestek és túlterheltek voltak a tanárok, mégsem volt ennyi diák az utcán. Mivel magyarázható, hogy most ilyen nagy számban vesznek részt fiatalok a tüntetéseken?
A fiatalok esetében a legerősebb szocializációs hatás a család és az iskola. A felmérések szerint most már a szülök tömegei is látják, érzik az oktatás tarthatatlan állapotát, kiállnak a tanárok mellett. Vagyis most már mindkét erős ágens, a szülők és a tanárok köre is teljesen egy irányba mozdul, amiből politikai cselekvés jön létre, ez pedig már viszi magával a fiatalokat is.
Akkor egyszerűen csak szolidárisak lennének a tüntető diákok? Nem szabad többet belelátni a megmozdulásokba?
Minden ilyen megmozdulásnak van egy elitje, és van egy követői rétege. A szervezők körében megjelennek más, átfogóbb célok is. De a fiatalok többségénél aligha arról van szó, hogy a demokráciatudásuk és -féltésük eljutott volna arra a szinte, amely már politikai cselekvésre készteti őket. Kritikus szintet akkor tudnának elérni a tüntetések, ha azok az oktatás egészén futnának végig, vagyis az összes tankerületet érintő, országos üggyé válnának, amivel a centralizált oktatási rendszernek foglalkoznia kellene. Bár most már sok településen volt kisebb-nagyobb megmozdulás, a tüntetés ma is csak Budapesten és a vidéki nagyvárosokban bevett véleménynyilvánítási forma. A kisebb településeken a közvélemény-kutatások szerint a tiltakozás, elégedetlenség kifejezésének legjellemzőbb formája továbbra is az egyéni érdekkijárás, vagyis az, hogy az állampolgár kapcsolatba lép azzal a politikussal, akitől a megoldás elősegítését reméli. Ez utóbbi nem opció a fiatalok számára, legfőképpen azért, mert a politikusok többsége nem veszi komolyan a gyermekek és fiatalok beleszólási jogát.
Lehet, hogy épp a mai tüntetések hozhatnak változást? Beágyazódhatnak azok tapasztalatai, eredményei az ifjúsági társadalomba?
Ez azon is múlik, mire van hatása a tüntetéseknek, akár épp házon, azaz iskolán belül. Létrejönnek-e például vitafórumok, klubok, körök, és lesznek-e hozzá felkészült vitakész oktatók? Ma még sajnos óriási különbségek vannak iskola és iskola közt. Van, ahol megállt az idő, de tudok olyan vidéki iskoláról is, ahol a gyerekekkel kipróbálják a részvételi költségvetést. Civil szervezettel együttműködve, megbeszélik a diákokkal, hogy mire költsenek, milyen fejlesztésekre. A tüntetések hatására akkor történne jelentős elmozdulás, ha rendszerszintű változások indulnának, például az állampolgári oktatás venné át a jelenlegi alattvalói szocializáció helyét.
Ellenzéki oldalon a tüntetések kapcsán felvetődött az ötlet, hogy a választói korhatárt tizenhat évre kéne leszállítani. Ennek lenne értelme?
Ha van olyan, hogy nemzeti érdek, akkor ez biztosan az. Egyre több országban, például Ausztriában, Skóciában, viszik le a választói korhatárt tizenhat évre. Igaz, ez csak akkor működik jól, ha állampolgári neveléssel felkészítik őket a demokráciára, ha vannak olyan programok, amelyeken a fiatalok ki tudják próbálni a saját részvételüket és vitára kész oktatókkal megvitathatják tapasztalataikat, véleményüket. Ha adnak nekik lehetőséget arra, hogy megéljék a demokráciát. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni: Svédországban már kisgyerekekkel elkezdik ezt a felkészítést, például akkor, amikor megkérdezik őket óvodában, hogy kint vagy bent szeretnének játszani, és ők szavazhatnak, dönthetnek.
Mi történne Magyarországon, ha leszállítanák a választási korhatárt 16 évre?
Hosszútávon egészen biztosan befolyásolná a választási eredményeket, csak az nehezen látható, hogy miként. Bővülne a szavazók köre és megjelenne egy el nem kötelezett, választói magatartását az adott kampány során kialakító réteg, vagyis a politikai pártoknak a kampány során nekik is üzenniük kellene valamit. Ráadásul e korcsoport tagjai mindennapjaikat közösségben, az oktatásban töltik, véleményüket így családi beszélgetéseken túl kortársaikkal és oktatóikkal folytatott vitában formálhatnák. Azon is múlik ez, hogy az oktatásban van-e tere az állampolgári ismereteknek, a demokráciára, választásra, a politikai üzenetek megértésére mennyire felkészített fiatalok kapnak szavazati jogot. Figyelmeztetésképpen jelzem, Ausztriában, amikor először kipróbálták és a 16 évesek is voksolhattak, akkor a radikális jobboldali Osztrák Szabadság Párt támogatottsága megugrott. A szélsőséges gondolatok ugyanis könnyen eljutnak a fiatalokhoz. Nálunk esélyes lenne, hogy a Mi Hazánk erősödne, mivel nagyon egyszerű és határozott üzenetei vannak. Megnyugtató viszont, hogy Ausztriában legalábbis, kiegyenlítődtek a hatások, idővel kiegyensúlyozottabbá váltak a fiatalok politikai preferenciái.
Itthon azon megy a vita, hogy vajon egy diáktüntetés megszállásának számít-e, ha azon pártpolitikusok is megjelennek. Miért olyan nehéz az ellenzéki pártoknak megszólítaniuk a fiatalokat?
Megannyi kampánytechnika és módszer létezik erre, csakhogy ezt a munkát nem végzik el a pártok. Ott van például az Európa Unió „Szólj bele” kampánya, aminek lényege az, hogy az unió fiatalokkal folytatott párbeszédének részeként iránymutatásokat lehet megfogalmazni az EU Tanácsa felé arra vonatkozóan, hogy melyek legyenek az adott ciklus fiatalokat érintő kulcstémái, mik a legfontosabb megoldandó ügyek. Ezt minden gond nélkül lehetne idehaza sokkal szélesebb körben folytatni, a pártok ifjúsági szervezeteinek aktív közreműködésével, mégsem teszik. Elmennek a pártok ifjúsági szervezetei fesztiválokra, képviselőik, arcaik beszélgetnek, söröznek fiatalokkal, aztán elégedetten távoznak, miközben épp csak a felszínt kapargatták, mert ha pártjuk, létük, üzenetük, világlátásuk nem csatornázódik be, nem válik tematikus csomaggá, akkor egy tapodtat sem mozdultak előre. Ha ennél mélyebb, alaposabb munkát végeznének a pártok, akkor már eleve lenne párbeszéd köztük és a diákok között az iskoláról, pedagógusokról, a jövő oktatásáról és senki nem mondaná nekik azt, hogy rátelepednek a tüntető fiatalokra, amikor közéjük állnak. Persze megkerülhetetlen az ifjúsági szervezetek kérdése is, és nyilván az ellenzéknek nem segít, hogy 12 éve nem kormányozhat. A 2019-es önkormányzati választás részsikerei után sem látható azonban, hogy gondot fordítanának az utánpótlásra legalább ott, ahol lenne erre lehetőségük.
Miközben a pártpolitikában kevés fiatalt tud megmozgatni az ellenzék, az előválasztás óriási mozgósító erővel bírt a körükben. Mi ennek az oka?
A fiataloknak jobbára még nincsenek szilárd politikai preferenciáik, így könnyebben azonosultak az előválasztással, annak ugyanis volt egy erős civil dimenziója a rendszer kitalálásától kezdve a standok működtetésén át a szavazatszámlálásig. Ezekhez nem kellett valamelyik párt tagjának lenni, elég volt egyetérteni az üggyel. A cselekvés kicsit eltávolodott az intézményes politikától.
A 2020-as ifjúságkutatás eredményei szerint jelentősen növekedett a fiatalok politika iránti érdeklődése. Egy 5-ös skálán 2,03-ról 2,43-ra nőtt. Ez tartós lehet?
Ennek a növekedésnek nagy részben a covid volt az oka. A fiatalok napi szinten szembesültek azzal, hogy a politika konkrétan az ő életüket is meghatározza. Muszáj volt figyelniük a közéleti híreket, hogy tudják, milyen szabályokat hoz a kormány, kell-e maszk, van-e oltás, van-e érvényben kijárási tilalom. Ez esetben nem tudták úgy eltávolítani maguktól a politikai aktorokat, mint tették volna békeidőben, és ez hatással volt politikai érdeklődésükre. Nagy kérdés, és ezért lenne érdekes most egy újabb nagymintás ifjúságkutatás, hogy ez az érdeklődés ellaposodott, vagy fenntartják az egymást követő válságok.
2019-ben Szabó Andrea szociológus társadalomtudóssal írt egy könyvet, amelyben arra a megállapításra jutottak, hogy a magyar fiatalok demokráciaképe gazdasági alapú, tehát erősen függ az ország teljesítőképességétől, az egyéni életszínvonaltól.
Ez egy visszatérő és rendszerszinten megfigyelhető sajátosság Magyarországon, hogy a gazdasági teljesítménnyel korrelál a demokrácia megbecsültsége. 2016-ban sok okból, például az uniós források bősége miatt, nagyon magas volt az elégedettség, miközben már láthatók voltak a jogállami vita előzményei.
Oross Dániel
Oross Dániel politológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa, a Politikai Viselkedés Osztály osztályvezetője. Kutatási területei a demokratikus innovációk, politikai részvétel, politikai szocializáció, ifjúságpolitika. 2019-ben A Politika és a magyar fiatalok címmel jelent meg közös könyve Szabó Andreával, a Politikai Viselkedés Osztály Intézet igazgatójával.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2022. október 21-én.
